|
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
N
agyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy mint az igazgatóság elnöke, ismét egy újabb év eredményeiről számolhatok be a Danubius Hotels Csoport részéről. Jelen éves jelentésünkben részletesebben olvashatnak majd teljesítményünk értékeléséről, illetve folyamatosan erősnek mondható pénzügyi helyzetünkről. Nyereségünk kis mértékben meghaladta a ´98-as szintet, de azt hiszem, ez megfelelő teljesítmény a koszovói probléma ellenére is, mely nemcsak csoportunkat érintette a tavaly tavaszi és nyári szezonban, hanem más közép- és kelet-európai szállodacsoportokat is. Remélhetőleg ez a probléma most már a múlté, hiszen sosem kellemes, ha olyan tényezők hatnak ránk, amire nem tudunk befolyást gyakorolni.
|
|
T
ermészetesen számunkra igen pozitív jelzés, hogy a magyar gazdaság folyamatos javulást mutat, és a külföldi
befektetők bizalma is megnyilvánul Magyarország jövője iránt annak során, hogy Magyarország is további felkészülést mutat az EU tagságra. A pozitív gazdasági trendek a piaci élénkülésben is megmutatkoznak, ami aláhúzza azon döntésünk helyességét, amit egy évvel ezelőtt hoztunk, miszerint elkülönítjük a szálloda tulajdonviszonyát üzemeltetésétől szervezetünkön belül. Nagyon nagy örömmel számolok be arról, hogy ez az új szervezet a hozzáfűzött reményeket valóra váltja. Az Ingatlankezelő Vállalat tevékenységeit a jövőben is függetlenül fejtheti majd ki, és annyit elmondhatok, hogy a szállodákat üzemeltető cég már most láthatja nagyon sok kezdeményezés eredményét, mint például a beszerzés központosítását. Máris láthatók a költségmegtakarítások eredményei és ezt folytatni kívánjuk az év során is természetesen megfelelő szabványok kialakításával.
1999-ben tovább folytatódott szálloda felújítási programunk is, a következő két évben az ilyen típusú beruházások megélénkülnek. Ez szükségszerű is, mivel 2000-ben és azon túl a verseny egyre élénkebb lesz elsősorban Budapesten, ahol számos új szállodát építenek. Szeretném kihangsúlyozni, hogy minket egyáltalán nem rémiszt meg ez a verseny, sőt tulajdonképpen nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy igen sok egyedülálló, különleges ingatlannal, szállodával rendelkezünk, ami igen nagy erőt ad nekünk egy ilyen versenypiacon. Jelenleg az úgynevezett "Danubius Premier" fitnesz klubokat fejlesztjük ki, és reméljük, hogy ezek az új létesítmények piacvezető pozícióra tesznek szert. Az első ilyen klub nemrégiben nyílt meg a Helia Hotelben, és ezt még továbbiak fogják követni.
|
|
A
z egyik olyan kérdés, amely esetében figyelmet kell fordítanunk az előrelépésre az, hogy a megfelelő műszaki technikai fejlődéssel lépést tartsunk annak érdekében, hogy meg tudjunk felelni vendégeink elvárásainak ezen a területen. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos az új kommunikációs rendszerek használata, például az internet vagy más fejlett kommunikációs rendszerek igénybevétele. 1999 során már nagyon sokat tettünk annak érekében, hogy szállodáink és vállalati központunk műszaki színvonalát javítsuk, és ez a folyamat folytatódni fog.
|
|
|
N
agy örömmel számolok be egy szervezeten belüli változásról: egy integrált vállalati információs rendszert építettünk ki. Ez az üzleti irányítást minden szempontból sokkal hatékonyabbá fogja tenni, illetve lehetővé teszi, hogy a vállalatirányítás és ügyvezetés nagyobb ráhatással legyen a folyamatokra.
|
|
F
olytatjuk üzleti terjeszkedésünket Magyarországon kívül. Az első lépés 1999-ben a Danubius Hotel Villa Butterfly megvétele volt a Cseh Köztársaságban Mariánské Láznéban. Magyarországon megnyertük a privatizációs pályázatot, amelyet a pécsi Nádor szállodára írtak ki, részesedésünket a Hotel Hullám esetében pedig 100%-ra emeltük.
|
|
I
smételve kiemelném azon fő célunkat, miszerint szeretnénk a csoportot egy hosszú távú fejlődési pályára állítani oly módon, hogy mindez a részvényesek befektetett tőkéjének megtérülését is elősegítse. Tudom, hogy bizonyos részvényesek nem elégedettek, sőt talán csalódottak is, azért mert a múltban nem fizettünk osztalékot. Ebben az évben úgy döntöttünk, hogy szerény mértékű osztalékot fogunk kifizetésre javasolni. Ezzel kapcsolatban csak annyit tudok mondani önöknek, hogy ha egy vállalat terjeszkedni kíván, akkor ehhez tőkére van szükség, és valamennyi többségi tulajdonos, akivel e témakörben tárgyaltunk, elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy ezt a terjeszkedési megközelítést valljuk. A tőzsdét 1998-ban megzavaró orosz tőkepiaci válságot követően az árfolyamunk 2000-ről 6000 forintra emelkedett. Nem hiszem, hogy túl sok cég büszkélkedhetne ilyen rekorddal. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem Önöknek, részvényeseinknek a folyamatos támogatásukat, ugyanakkor szeretném megköszönni a cég vezetésének és a dolgozóknak is kemény munkájukat. Önök illetve a dolgozók közül nagyon sokan előnyét fogják élvezni majd annak a dolgozói részvényes programnak, amelyre javaslatot tettünk.
|
|
T
ovábbra is az a célunk, hogy növeljük üzleti tevékenységünket, és hogy Danubius az egyik legsikeresebb céggé váljon Magyarországon, a vendégeink, dolgozóink, befektetőink is, sőt még a versenytársaink szemében is.
|
|
|
Bernard D. Schreier
az Igazgatóság elnöke
|
|