Valaki fogyni akar tőle, valakinek a megtisztulást jelenti. Sokak szemében drasztikus megoldásnak tűnik, de azok, akik rendszeresen csinálják, esküsznek jótékony hatására. 

Előző cikkünkben a sav-bázis egyensúly fontosságát és a lúgosítást mutattuk be, mint a szervezet méregtelenítésének egyik technikáját. Most ismerje meg a léböjtöt, amely ugyancsak nem újkeletű dolog, mégis csupán az 1990-es évektől lett egyre ismertebb és elterjedtebb, hazánkban pedig a 2000-es évektől jelent meghatározó trendet az egészségmegőrzésben.

Honnan ered a léböjt?

A léböjtkúrák a vallásban szokásos böjt hagyományain alapulnak. A böjt szinte az összes világvallás fontos részét képezi. Jézus, Buddha és Mohamed is hosszú böjttel készült fel küldetésére. A nagy vallásalapítók egyöntetűen hangsúlyozták a böjt fontosságát, ám főként a szellemi megtisztulás érdekében. A böjt ugyanis eszköze lehet a világ jobb megértésének, a háborgó gondolatok lecsillapításának, miközben felerősíti az érzékeket és érzékenyebbé tesz a környezet iránt. Általa nemcsak a test, a lélek is megtisztul.

lebojt-2

Miért fontos a szervezet rendszeres, időszakos méregtelenítése?

A rendszertelen és egészségtelen étkezés, az elhízás és a mozgásszegény életmód (amelyek már önmagukban is megalapozzák a szervezet túlsavasodását) súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak hosszú távon. Negatív hatással vannak ugyanis a szívre, az érrendszerre, az ízületekre, a vesére és a májra is. Vagyis megnő a szívinfarktus, a csontritkulás és a daganatos megbetegedések kialakulásának esélye. Mivel általános egészségi állapotunk az öröklött gének mellett életmódunktól (ezen belül is főként táplálkozásunktól) függ, fontos minden nap figyelni arra, milyen tápanyagokkal biztosítjuk szervezetünknek az energiát. Emellett időnként érdemes hosszabb-rövidebb távon léböjtkúrával segíteni a szervezet méregtelenítési folyamatait.

levek

Bárki léböjtkúrázhat?

Természetesen nem. A léböjtkúra kifejezetten ellenjavallt néhány esetben, például ha a kúrázni vágyó súlyos (gyógyszeresen kezelt) depresszióban szenved, súlyos szív-, máj-, vese- vagy cukorbeteg, illetve rákos beteg. Gyermekek, kismamák és szoptató nők számára sem ajánlott!

Léböjtkúra, de hogyan és meddig?

Először is fontos megérteni, hogy a léböjtkúra nem fogyókúra! Sokan túlzásba esnek és hosszú heteken át, fizikai vagy szellemi munkavégzés mellett, szakember bevonása, irányítása nélkül léböjtölnek – ez káros lehet a szervezetnek!
Ha korábban még nem léböjtölt, kezdje próbaként egyetlen nappal! Iktasson be minden hónapban egyszer egy napot, amikor csupán kevés gyümölcsöt és sok folyadékot fogyaszt. Tapasztalja meg, hogyan reagál minderre – meglátja, már egy nap böjtölés is felfrissülés lesz a szervezetnek!

lugositas_3

A szervezett léböjt kúrák általában 7 naposak és szakemberek segítségével zajlanak. A kúrában néhány ráhangoló gyümölcs vagy vegetáriánus nap után a böjtölők csak folyékony élelmiszereket fogyasztanak, például zöldség- és gyümölcsleveket, gyógynövényteákat, zöldség erőlevest, ásványvizet, esetleg mézet. A speciális étkezés mellett fontos szerep jut a salaktalanításnak, a pihenésnek, szaunázásnak és a mozgásnak is. Fontos, hogy nemcsak a ráhangolásra kell figyelni, hanem a felépítésre is! A diéta befejezésekor először alma, majd egyéb nyers gyümölcsök fogyasztásával kell fokozatosan visszatérni a szilárd élelmiszerek fogyasztására, a diétát követő első napokban-hetekben ezért speciális étrendet kell követni!

Azok, akik egyetlen napig tartanak léböjtöt, minden hónapban beiktathatják életmódjukba. Akik hosszabb, szervezett léböjtkúrán szeretnének részt venni, évente, félévente érdemes megismételniük.

Első lépések a célzott segítség felé

Akik tudatosan léböjtölnek, igyekeznek a kúrához mindehhez megfelelő helyszínt is választani. Olyan helyszínt, ahol gyönyörű természeti környezet segíti a szervezetben zajló folyamatokat. Otthoni körülmények között nem ideális böjtölni, érdemes tudatosan kiszakadni a hétköznapokból, és szállodai környezetet választani. Például Sárvárt, ahol 10 hektáros arborétum, gyógyvíz, csend és nyugalom veszi körül a léböjtölő vendégeket.  „Léböjt kúra – levektől egészségesen” elnevezésű speciális csomagajánlatunk idén még október 31-ig elérhető, majd kora tavasszal újra foglalható.

 

Szeretettel várjuk Önt is professzionális léböjtkúránkon!

 

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre