50 éves jubileumát ünnepli idén a Danubius Hotels. Nemcsak jubileumi akciókkal és nyereményjátékokkal, de visszaemlékezéseken, sztorikon és érdekességeken át is fókuszba kerül minden, amitől jó a Danubius szállodákban megszállni. Fél évszázad vendégszeretetének legszebb ékkövei a munkatársakról készült személyes történetek, melyeket a Danubius Magazinban a nagyközönség elé is tárunk.
Első Páratlan Páros történetünk főhősei – egy apa és lánya egymástól tanultak, mint mester és tanítványa, ketten összesen 50 éve képviselik a Danubius Hotelst.

KOVÁCS BÉLA ÉS KOVÁCS ANIKÓ

Nincsenek Kovácsék vendéglátás nélkül, és nincs vendéglátás Kovácsék nélkül. Anno 1969-ben apja és
nagyapja nyomán Béla elindult a vendéglátóipar útján, és egészen a nyugdíjig nem tért le róla. Illetve
lélekben mintha továbbra is azt taposná. Ugyanazzal az alázattal és gonddal készülődött reggelente, amikor a Pilvax kávéházban volt fiatal segéd, a katonaságban pincér, vagy amikor a Margitszigeti Nagyszállóban szolgált ki diplomatákat, és hasonlóan tesz nyugdíjasként is. “Mint Blaha Lujza a fellépésére, úgy készült a műszakjára” – emlékszik vissza lánya, aki kislány korában rendszeresen kísérte be Bélát munkahelyére.

Anikó fejében sosem fordult meg, hogy megszakítva a családi hagyományt más szakmát válasszon, bár arról sokáig nem volt pontos elképzelése, a szállodaiparon belül mivel szeretne foglalkozni. Ma senior
rendezvényszervező a Danubius szállodák ékkövét jelentő Hiltonban, ahol fürdőzhet abban az eleganciában, amire gyermekkora óta hatalmas igényt tart. Azonban – hiába a tény, hogy ő a közkedvelt Kovács Béla lánya – neki is tisztességgel végig kellett járnia a ranglétrát, sőt, apja egyenesen megtiltotta munkatársainak, hogy kivételezzenek vele, amikor nyári gyakorlatát végezte a Margitszigeti Nagyszállóban. Anikó 19 évesen állt munkába, nappal tanult, este dolgozott. Több területen is kipróbálta magát, de a valódi fordulópontot a Hiltonban végzett hostesskedés előlegezte meg. Pár évvel azután ugyanis, a szálloda megkereste egy rendezvényszervezői munkalehetőséggel kapcsolatban – ekkor jött rá: pontosan ezt akarta.

Az apa-lánya páros összesen már 50 éve képviseli a Danubius Hotelst. Anikó az apjától és nagyapjától tiszteletet, alázatot, de legfőképp lojalitást tanult a munkája iránt. Munkatársait a családjának tekinti, akik mellett jóban rosszban kitart, ahogyan a felmenői is tették sajátjaikkal. Majdnem két évtizede kíséri
figyelemmel a szállodaipar változásait, és abban reménykedik, hogy visszatér a vendégigény az igazi,
régimódi eleganciára, amit apján keresztül olyan közelről ismerhetett és szerethetett meg. Erre törekszik a Hilton falai között is, ugyanakkor szeretné bizonyítani, hogy egy komoly presztízzsel bíró ötcsillagos szálloda nem feltétlenül rideg vagy zavarba ejtő. Éppen ellenkezőleg: a személyzet képes – a megfelelő keretek közt – kifejezetten laza és közvetlen lenni. Hiszen “a személyes kiszolgálás teszi különlegessé a Danubius szállodáit” – mondja.

#dh50 #aholazéletzajlik

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre