Február 14. Valentin-nap. Valentine’s Day. Vagy Bálint-nap. Kinek-kinek, ahogy tetszik, hiszen mára már szinte álmunkból felverve is tudjuk, hogy ez a nap a szerelmesek ünnepe, akik megajándékozzák egymást, édeskettesben programokat csinálnak, édes szavakkal üzennek egymásnak, megünneplik szerelmüket, kapcsolatukat, házasságukat. Már nem számít, hogy Valentin vagy Bálint, a szerelem átvette az irányítást. 2020-ban pedig akár egy egész hétvégén át ünnepelhetjük a Valentin-napot, hiszen február 14. idén péntekre esik. Előttünk egy egész romantikus wellness hétvége lehetősége, töltsük szerelmesen!

Valentin-napot ünneplő szerelmes pár

Cikkünkben elmeséljük a Valentin legendáját, ajándék és program ötleteket adunk.

A Valentin-nap története

Mint annyi más történet és legenda, a Valentin-nap korai nyomait is egy pogány ünnepben lelhetjük meg, mégpedig az ókori Rómában, Lupercakia ünnepén, február 15-én. Luperca egy istennő volt, méghozzá az erdők, a mezők, a tüzek urának, Faunusnak a hitvese. Ezen a napon Róma népe a város leghíresebb dombjához vonult, állat és kenyéráldozatot mutattak be Luperca istennőjüknek. Az áldozati kecskék bőréből szíjakat hasítottak, amivel a férfiak megcsapkodták a mellettük álló lányokat. Nem volt ez más, mint egy tavaszköszöntő és termékenységi rítus. Ugyanezen a napon a fiatal leányok Júnó, a házasság istennőnek templomába mentek, hogy szerelmi jóslatot kapjanak jövendőbelijük kiválasztásához.  Egy faládában összegyűjtötték a lányok neveit, amiket fiatal és nőtlen férfiak húztak ki. Az így létrejövő párok egy ideig egymással jártak, és előfordult, hogy valóban egymásba szerettek. Ha komolyra fordult a dolog, akkor a következő év ünnepén össze is házasodhattak.

De hogyan vált a pogány tavaszünnep Valentin-nappá? Ki is volt Valentin? A legendák szerint Valentin egy kivégzett római pap volt, akit később szentté avattak. Időszámításunk szerint 269 vagy 270 február 14-én halt mártírhalált, pont azon a napon, amikor a pogány szerelmi sorsjátékokat is tartották. Az ő emlékére Kr. u. 496-ban Gelasius pápa elrendelte, hogy az addigi Lupercalia ünnep helyett egy nappal korábban, február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek, akit II. Claudius császár idején, a III. században börtönöztek be, mert ellenezte a császár azon döntését, hogy a fiatal férfiak ne nősüljenek meg. Claudius szerint a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak, mint azokból, akiknek feleségük és családjuk van. Valentin felismerte, hogy ez a döntés mennyire káros a fiatal férfiak számára és ezzel a határozattal csak nőni fog a titokban kötött házasságok száma. Amikor Claudius rájött, hogy a pap a döntést ellenzi, bebörtönözte. Valentin a börtönben barátságot kötött a börtönőr lányával. A legenda szerint imájával gyógyította meg a lányt, visszaadta látását és kivégzésének napján üzenetet írt neki, amit így írt alá: „A Te Valentinod”.

Valentin-nap kapcsán gyakran felemlegetjük Geoffrey Chaucer angol költőnek a Madarak parlamentje (Parliament of Fowls) című, 1383-ban íródott költeményét, amely arról szól, hogyan gyülekeznek a madarak épp ezen a napon Triász, a természet istennője köré, hogy mindegyikük társra találjon. Úgy tartották ugyanis a középkorban, hogy a madarak párzási időszaka február derekán, kvázi Valentin-napkor kezdődik.
Nagyon híres lett az első írott Valentin-napi üdvözlet is, ezt 1415-ből ismerjük, Károly, Orleans hercege írta a feleségének 1415-ben, amikor a Londoni Towerban raboskodott. A vers ma a londoni British Library kéziratgyűjteményében található meg.

Valentin-nap vagy Bálint-nap?

Valentin magyarul Bálintot jelent, ezért nálunk Bálint-napként is szokták emlegetni. A naptárban Bálint és Valentin neve is szerepel. Hazánkban a 90-es évektől vált egyre népszerűbbé a szokás, hogy ezen a napon ajándékkal lepjük meg kedvesünket.

A régi magyar néphitben e nap korábban is ünnep volt, a hosszú tél után a tavaszvárás gondolatát kapcsolták hozzá. A Bálint-napi időjárásból következtettek, milyen lesz a termés abban az évben. Száraz, hideg idő esetén jó termést vártak. A gazdasszonyok ekkor ültették tojásokra a kotlóstyúkokat, míg a férfiak szerint az ekkor ültetett facsemete bizonyosan megered. Ezen a napon elkezdték metszeni a gyümölcsfákat és a szőlőt, párosítani az állatokat.

A népi megfigyelések szerint ilyenkor mindenhol megszólalnak a verebek, jelzik a tavasz közeledtét, valamint visszatérnek a vadgalambok. Ha Bálint napján megszólal a pacsirta, s azt mondja: „csücsülj be!”, akkor még hidegre kell számítani. A szeles időt nem szeretik ilyenkor a háziasszonyok, mert ez azt jelenti, nem lesz sok tojás egész évben. A férfiak meg az esőtől félnek, mert a hagyomány szerint akkor a kukoricán kívül másból nem lesz jó termés.

Persze számos szerelmi praktika is kötődik Bálint-naphoz. A néphagyományok szerint olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magja van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, és akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba. Naplemente után pedig nem szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.

Valentin-napi ajándék ötletek

A szerelmesek ma már nem érik be azzal, hogy kedves üzeneteket, sms-eket küldenek egymásnak. Fontosak lettek a személyre szóló ajándékok, amelyek szerencsére ellepik február elején az üzleteket. Ötletes és kedves, nőknek szóló és férfiaknak szóló ajándék tippekben nincs hiány. Valentin-napkor bevett szokás, hogy a szerelmesek és házaspárok kölcsönösen megajándékozzák egymást valamivel, ami lehet bolondos vagy klasszikus, saját készítésű vagy weben felkutatott ajándéktárgy, kreatív ajándékkupon.

Tippek Valentin-napra nőknek:

virág, csokoládé, bögre, párna, jegyzetfüzet, illatszer, wellness termékek, fehérnemű

Valentin-napra férfiaknak:

italok, illatszerek, kulcstartó, fehérnemű, fotóalbum, ajándék kuponok,

Valentin-napi programok 2020

Az együtt töltött minőségi idő a legjobb ajándék Valentin-napkor is. Ha ezt az utat járod, számtalan különleges lehetőség közül választhatsz, jobbnál jobb program ötletek között keresgélhetsz. Valentin-napi vacsora, Valentin-napi wellness hétvége, Valentin-napi wellness nap, közös kirándulás, korcsolyázás, mozi, színház vagy koncert lehet olyan közösen átélt élmény, amire boldogan emlékeztek később is.  Hadd adjunk néhány tippet:

Valentin-napi menü

Romantikus, gyertyafényes vacsorával meglepni kedvesünket igazi Valentin-napi ajándék. Főzhetjük természetesen otthon is, de azért valljuk csak be, egy édeskettesben elköltött, elegáns vacsora egy szép helyen kapcsolatunk, szerelmünk ünnepévé tud válni. Keressük meg a legjobb éttermi ajánlatokat és foglaljunk asztalt! Élvezzük a különleges menüt, amibe a séfek akár vágyfokozó afrodiziákumokat is komponálnak, finom pezsgővel vagy borral koccintsunk, és töltsük együtt gondtalanul az estét!

A Hilton Budapest LÁNG Bistro & Grill étterme az alábbi menüvel várja a párokat február 14-én:
A felsorolt étlapról 2 fogásos vagy 3 fogásos menü választható, 1-1 pohár pezsgővel.

Valentin-napi menü a Hiltonban

Előételek

  • Kacsamáj paté hagymalekvár, házi briós, málna textúrák
  • Lazac ceviche salsa verde, Keta kaviár, mikro zöldek
  • Libanoni kert hummusz, marinált bébi padlizsán, dolma
  • Szarvasgombás zellerkrémleves pirított makadámia dió, stilton cruton

Főételek

  • Black Angus bélszín édesburgonya püré, perui spárga, Trapiche Malbec
  • Tanyasi csirke supreme vargánya rizottó, cékla
  • Halibut és langoustinos póréhagyma, karfiol, rák velouté
  • Padlizsán parmigiana quinoa, téli zöldség mirepoix, toszkán paradicsom

Desszertek

  • Bailey’s créme brulée mogyoró ropogós, erdei gyümölcsök
  • Tápióka pudding mangó, kókusz
  • Láng szorbé válogatás

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre