„Felelősségünk, hogy átadjuk a tudást a következő generációnak” – Kanyó András, a Hilton Budapest executive chefje a Szakma Sztár versenyről

A Danubius Hotels Zrt. szívügyének tartja a szakmai utánpótlás-nevelést. Kanyó András, a  Hilton Budapest  executive chefje idén már második alkalommal a Szakma Sztár Fesztivál szakács versenyének zsűri elnöke. András vallja, hogy „ha elég időt szánunk a tanulók nevelésére és képzésére a gyakorlati oktatás során, akkor az iskola befejeztével nagyobb esélyünk van rá, hogy munkatársként minket választanak."

Zsűrielnök 

Megtiszteltetésnek éreztem amikor felkértek a zsűri elnökének. A tavalyi év nekem is kihívásokkal és újdonságokkal volt tele, hiszen előtte még sosem kaptam hasonló felkérést. Ehhez képest az idei évben már magabiztosabban vágtam neki az előttem álló feladatnak. A döntőt részemről is mindig megelőzi egy felkészülés. Igyekszem megismerni a tanulókat, elolvasom a portfóliójukat, eddigi munkásságukat. Az aktuális verseny-, és kamarai szabályzatokkal is tisztában kell, hogy legyek, mint zsűritag és a szakács zsűri elnöke. 

 

Hogyan zajlik a verseny és a zsűrizés? 

A döntőben egy előre meghatározott nyersanyagkosárból kell főzni a szakácstanulóknak. Az első nap 4 fogást, egy hideg előételt, egy levest, főételt és desszertet kell elkészíteniük, míg a második nap egy előételt és egy desszertet. A szakácstechnikusoknak steak sütés, streetfood étel 2 féle szósszal és salátával, illetve pohárkrém elkészítése volt a feladatuk. Nagyon ügyesek voltak, változatos ételeket készítettek és idén is, ahogy minden évben találkoztunk újdonságokkal, az ételek prezentálásában és a konyhatechnológiai eljárások sokszínűségében.  

A főzés közben is segítjük őket tanácsokkal, útmutatással és természetesen a kóstolás után, a verseny végén kapnak egy értékelést, visszajelzést, hogy mire kell figyelniük, hogyan tudnak fejlődni és jobbak lenni a munkájuk során. 

Ez a szakoktatók és a gyakorlati helyen lévő szakácsok feladata, hogy a náluk meglévő tudást és tapasztalatot átadják a következő generációnak. Én ebben hiszek és így működöm, ha utánpótlás képzésről van szó. 

 

Az idei döntő különlegessége 

Öröm látni, azt tendenciát, hogy egyre több tehetséges diák érkezik vidékről is, így nem csak a budapesti képzések és gyakorlati helyek tudnak versenyezni a trendekkel. Ez hosszútávon sokat jelenthet a magyarországi éttermeknek, szállodáknak. 

 

Gyakorlati képző helyek - diákok és mentorok közös energiája 

A gyakorlati helyek – ahogy a Danubius Hotels Zrt. is - abban segítenek a diákoknak, hogy a mindennapokban is megtapasztalhassák, milyen egy szakács napja, gyakorolhassák a különböző ételek elkészítését, valamint találkozhatnak a legújabb alapanyagokkal, konyhatechnológiákkal is. Emellett a Szakma Sztár Fesztiválra valófelkészülésben sem elhanyagolható a gyakorlati képző hely, hiszen itt sokat gyakorolhatnak mentoraik mellett, akik segítenek bármilyen kérdésükben, támogatják a haladásukat. Mi a lehetőséget adjuk, nekik kell élni vele. 

Élvezem, amikor a tehetséges diákok nálunk maradva erősítik csapatunkat és látom, hogy az energia, amit mindannyian beleteszünk a fejlődésbe és fejlesztésbe, megtérül. Az ügyes tanulókat meg kell fogni, lehetőségeket kell nekik biztosítani, hogy nálunk maradjanak akár hosszútávon is. És ha idővel el is mennek, lehet, hogy pár év múlva visszatérnek és ők tanítanak majd nekünk új dolgokat. 

 

Változik a szakma? 

Zsűrielnökként látom minden évben, hogy hogyan változnak a trendek mind a tanulók hozzáállása, mind az oktatás tekintetében, hogyan fejlődik a jövő nemzedéke és hogyan fejlődik maga a szakma is. Mi a ranglétrát bejárva, a feletteseinktől tanulva ismertük meg a szakma csínját-bínját. Még nem tanultunk a gasztro- és főzőműsorokból, és különbözik az is, hogy ma már könnyen elérhető számos újdonság, akár alapanyagok, akár új technológiák tekintetében. Ezekből tanulunk mi is nap mint nap. Ezt azonban jól kell tudni használni, különben hátrányt is jelenthet és tévútra viheti a fiatal tehetségeket. A diákoknak nem győzzük hangsúlyozni a hagyományos és egyszerű ételek nagyszerűségét. Nekik először az alapokat kell elsajátítaniuk, hogy később arra tudjanak építkezni és magabiztosan kísérletezni az újdonságokkal. Az új generáció ambiciózus, fejlődni vágyó és gyorsan akar haladni a ranglétrán. 

 

Mit üzensz a diákoknak?

Tanuljatok nyelveket és bátran kérdezzetek! A fejlődéshez és az áhított pozíciók eléréséhez elengedhetetlen a nyelvtudás, csakúgy, mint a tudásvágy. Ahhoz pedig kérdezni kell. Az sosem jelent hátrányt, csak előre visz. Szerencsére tapasztalatom szerint a diákok megfogadják ezeket a javaslatokat. 

 

Te már tudod a végeredményt? 

Természetesen igen, de nem árulhatom el.😊 Viszont május 10-én, a díjátadó eseményen minden kiderül.