Gyerekkel nyaralni mindig izgalmas program. Amikor elindulunk, bízunk abban, hogy minden nap maga lesz a paradicsom, hiszen egy csöppség számára ezek a pillanatok az első igazán meghatározó nyaralási élmények. Nem mindegy hát, hogyan alakul a pihenés.
Gyerekkel vakációzni kihívás is. Szülőként, nagyszülőként tudjuk, hogy olyan programokat kell szervezni neki, amelyek érdekesek, izgalmasak, ugyanakkor mozgalmasak is. De emellett szükség van a pihenésre, az alvásra és a finom falatokra is. Olyan helyre vágyunk, ahol mindez egyszerre és egy időben áll a rendelkezésünkre.
Szállodázni éppen ezért varázslatos dolog. A gyerekek az első pillanattól fogva egy álomvilágba csöppennek egy gyerekbarát szállodában, ahol minden értük van. Hát még milyen fantasztikus mindez, ha kiváló animátorok segítik a lazítást, vagy épp a Danubius Bubbles Club programjai teszik feledhetetlenné a pillanatokat. Meséljenek hát azok a gyerekélményekkel kapcsolatos olvasói élménybeszámolók, amelyek az elmúlt hetekben érkeztek a postaládánkba.
„Amikor kisebbek voltunk, unokatestvéreimmel rendszeresen jártunk Danubius szállodákba nagymamánkkal. Az első ottlétünk 2004 nyarán volt. Kristóf akkor 6 éves volt, Dorina 8, én pedig 9. Nagyon tetszett nekünk az atmoszféra: a svédasztalos reggeliken és vacsorákon át, a wellness részlegen keresztül, a fagyi kelyhekig, minden a kedvencünk volt. „Pihenőként” általában Mamival kártyáztunk vagy ki nevet a végén-t játszottunk. Minden napunkat a Mini Disco koronázta meg, amikor azokkal az animátorokkal és korunkbeli gyerekekkel táncoltunk gyerekzenékre, akikkel a nap folyamán találkozhattunk a különböző, korosztályunknak való programokon. Emlékszem, este 7 órától mindig az órát néztük, nehogy lekéssük a 8 órai kezdést. Ez volt a kedvencünk. Hosszú éveken át zajlottak így a nyaralásaink, de egyszer valami hirtelen megváltozott. Körülbelül 6 évre rá az első nyaralásunkra, egyik este kiszálltam a körből, amit minden Mini Disco alkalmával alkottunk az éppen aktuális csapattal, és leültem Mami mellé. Amikor Kristóf és Dorina ezt látták, csatlakoztak hozzánk, és mi is létrehoztunk egy kis kört, a „felnőttek körét”. Sokszor meglepődöm azonban, hogy miért éneklem néha még ma is azokat a számokat, amikre akkor és ott teljes szívből táncoltunk?!” – András
„Hévízen voltunk nyaralni, a Danubius szállodájában. Kint sétáltam, amikor egy keservesen síró kisfiút hallottam a bokor mögül. Alig lehetett 3-4 éves. Elmesélte, hogy elveszett és nagyon szomorú, hiányzik az anyukája. Természetesen az összes szállodára rámutatott, hogy „melyikben laknak”, de egyikben sem ismerték fel. Már végső elkeseredésemben elvittem a mi szállodánkhoz, hátha Anyu ki tud találni valamit. Természetesen addig vettem neki fagyit és innivalót is, hogy ne szomorkodjon ott mellettem. Megtanítottam neki, hogy amikor iszik, mondja, hogy „egs” (fogyaszd egészséggel). A kicsi Bencét közben az úton elkezdtem faggatni, hogy meséljen magáról: – van testvére? – mit szeret játszani? – mit szeret enni? Addig, addig meséltettem, amíg megérkeztünk. Amikor bementünk a szállodába, a kisfiú szülei (ők is a mi szállodánkba szálltak meg) megkönnyebbülten néztek egymásra és ránk. Elmeséltem nekik, hogy Bencét egy bokorban sírva találtam. Nem értettek, hogy történhetett mindez, mikor kint játszottak, egyszer csak eltűnt. Örültek, hogy megtaláltam, és természetesen nagyon hálálkodtak. Este, mikor már vacsorázni mentünk Anyukámmal, Bencéék már lent voltak. Annyit vettem észre, hogy Bencus mindenkihez odamegy, és azt mondja „egs”. Életem legszebb, legviccesebb és legkalandosabb pillanata volt! Azóta napi szinten tartjuk Bencéékkel a kapcsolatot és fogadott testvére lettem.” – Zsuzsanna
„Nekem a kedvenc Danubius élményem nem is olyan rég történt. A facebook oldalon lévő Mesés rajzpályázathoz fűződik, pontosabban a „A kismalac és a farkasok” című meséhez. Mivel a kis unokám nagyon szeret rajzolgatni, ezért megemlítettem neki, hogy mesélek neki egy történetet, ő pedig rajzolja le, ahogy tudja vagy elképzeli. Nem is kell mondani, mennyire élvezte a mesét, azért is, mert nekünk itthon is vannak kis malacaink. A rajz elkészült, és bár plüss sárkányt nem nyertünk, de az egész napunk nagyon jól telt. A slusszpoén az, hogy amikor vitték el az unokámat, hátra futott a hátsó udvarba és becsukta az összes ajtót, majd kiabálta: Mama! A mi kismalacainkat nem viszik el a farkasok!” – H. Istvánné