X

Tudja hol van a világ legnagyobb heliotermikus tava?

Közelebb, mint gondolná: Erdélyben! Nyaraljon és regenerálódjon Ön is Szováta csodás természeti környezetében, próbálja ki a „sós lebegést”!

Szováta a Székely „Sóvidék” központja, európai hírű üdülőváros Maros megyében. A város sószikláiról és sóstavairól ismert, a környéken már a rómaiak is bányásztak sót, ám Szovátát kivételes tava, a Medve-tó tette igazán híressé. Ám gondolta volna, hogy a világ legnagyobb heliotermikus tava még nincs 200 éves? Kialakulásának történetét pontosan lehet ismerni: 1875. május végén egy „égi háború” következtében keletkezett. A hatalmas záporban felduzzadt két környéki patak, a víz pedig meggyűlt a Zoltán hegy alatt, így alakult a Medve-tó – ami pedig különlegessé teszi, hogy sókarszton jött létre. Nevét alakjáról kapta, amely fentről nézve egy kiterített medvebőrre emlékezteti az embert.

De mit is jelent pontosan az, hogy heliotermikus tó? A heliotermia a tömény sósvizű tó fölött lévő, alig pár centis édesvizű réteg miatt jön létre, amit két édesvizű patak táplál. Ennek a természetes ötvözetnek köszönhetően ez a tó máshogyan „viselkedik”, mint a többi. A természetes tavak nappal fölmelegednek, éjszaka lehűlnek. A Medve-tó felszíni, édesvizi rétege azonban kisebb sűrűségű, mint az alatta levő, akár 50 C fokos sós vízé, ez gátolja az áramlási folyamatokat. A tó csak a nyári szezonban meleg (évi csúcshőmérsékletét júliusban éri el), utána fokozatosan hűl. Medve-tó hőmérséklete egyébként az elmúlt évtizedek során egyre jobban csökkent, ami a beömlő édesvízzel és a fürdőzők számának növekedésével magyarázható.

 

Pihenve gyógyulva

A tó gyógyereje régóta ismert. Sokan csak azért látogatnak el Romániába, hogy megtapasztalják a „sós lebegést” a tó vizében. A gyógyhatás a víz koncentrált sótartalmának köszönhető, ezenkívül más ionokat is tartalmaz, mint pl. vas, magnézium, kálium, kalcium, bárium, jód. A víz gyógyhatásának köszönhetően sok páciens gyógyult itt műtétek után, nőgyógyászati problémákból, meddőségből, hormonzavarok esetén, krónikus gyulladásos panaszokból. Krónikus reumás panaszokra és ízületi panaszokra is ajánlják. A javasolt fürdési időre azonban figyelni kell! Ez gyerekeknek max. 15 perc, felnőtteknél max. 3o perc. A heliotermikus hatás védelme miatt a tó vizét 13-15 óra között nem szabad használni.

 

 

 

Festői környezet, természeti szépségek

A Medve-tó dús természeti környezetben terül el, erdőkkel övezett dolinában. Szováta többi sós tava is népszerű az látogatók körében, például a Mogyorósi-tó, a Rigó-tó, a Fekete-tó, a Vörös-tó és a Zöld-tó, valamint az édesvizű Piroska-tó és Kígyós-tó. Szovátán a kősó helyenkén 15-20 méteres sósziklákat alkot, ezeket régen katonák őrizték. Látványosság még a város templomai és kápolnái, amelyek zömmel 1878-1938 között épültek.

A Danubius Hotels Szovátán több szállodát is üzemeltet, nem csupán a szállodák színvonalára figyelve, hanem a tavak természetes környezetére is. A szállodaláncnak köszönhetően mára szép és rendezett lett a környék látképe. A kirándulások, túrák és az állatvilág megismerése felejthetetlen élményt nyújt ebben a festői környezetben.

 

 

Kapcsolódó cikkek