X

Turizmus Világnapja 2016 – utazás akadálymentesen!

Szeptember 27. egy különleges világnap, ünnep a turizmusban dolgozóknak, és ünnep mindenkinek, aki utazik. Sok-sok éve ezen a napon ünnepeljük a Turizmus Világnapját, a világraszóló esemény megálmodója az ENSZ Turisztikai Világszervezete. Az utazás élménye fontos szerepet játszik életünkben, útjaink során meghatározó kapcsolatokra, tapasztalatokra és élményekre teszünk szert. A turizmus mellett nem lehet szó nélkül elmenni, hiszen míg 1950-ben 25 millió nemzetközi turistaérkezést regisztráltak, addig mára ez a szám 1,2 milliárdra nőtt. Ismerjük meg tehát, miről is szól ez az ünnep! 

A Turizmus Világnapjának már a kezdetek óta az a célja, hogy tudatosítsa a turizmus és annak szociális, kulturális, politikai és gazdasági előnyeinek fontosságát. A korábbi években többek között olyan témák kerültek fókuszba, mint a turizmus általi közösségfejlesztés, a fenntartható energiagazdálkodás, vizeink védelme, a kultúrák közötti interakció vagy a klímaváltozás kihívásaira adott válaszok.

Az idei év fő témája az akadálymentes turizmus, és mottójának a „Tourism for All!” jelszót választotta a turisztikai világszervezet. Mindenkinek joga van megtapasztalni a világ sokszínűségét és szépségét, legyen szó fogyatékosságról – akár csak ideiglenesen fennállóról is-, kisgyerekes családokról vagy idősekről. Az akadálymentes turizmus megteremtéséből minden ember profitál, hiszen életünk valamely szakaszában szinte mindannyian megtapasztalhatjuk az akadálymentesítés előnyeit.

Az eszméken túl számos szervezett kezdeményezés is előtérbe helyezi a turizmussal kapcsolatos élményeket. A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai központ csupán regisztrációhoz kötött ingyenes programokkal, attrakciókkal és kedvezményekkel ünnepli ezt a napot. Így például megismerkedhetünk a Gellért Fürdő vagy a Széchenyi Fürdő történetével, ellátogathatunk a Gödöllői Kastély Pálmaházába és Herbáriumába, vezetett sétatúrákon vehetünk részt a Belvárosban, ahol az ötödik kerület különleges utcáiban – mint a Ráday utca, Veres Pálné utca, Falk Miksa utca, Mikszáth Kálmán tér – barangolhatunk.

Aki fellátogat a Budai Várba, a Turizmus Világnapja alkalmából különleges Tuktuk-os városnézést nyerhet, illetve ingyenes várnéző túrán vehet részt. Érdemes egyben megtekinteni a Hilton Budapest csodálatosan felújított közösségi tereit is, hiszen a díjnyertes belsőépítészeti munka egyedülálló a hazai szállodák sorában.

Végül a nap zárásaként, a belvárosban, a Deák Ferenc téren este 6-tól zenei műsorral és ingyenes kürtőskalács kóstoltatással várnak a szervezők minden érdeklődőt. Ha pedig egyszerűen csak kedvünk lenne megajándékozni magunkat egy felejthetetlennel nappal, akkor látogassunk el a Danubius Hotels hévízi, bükfürdői, sárvári vagy margitszigeti szállodájába, ahol felejthetetlen wellness kényeztetésekben lehet részünk.

Kapcsolódó cikkek