X

Nincs megoldhatatlan probléma, csak túl kevés kávé!

Mindannyian a kávébab rabjai vagyunk, csak valaki még nem tud róla. A kávézás sokaknak életmentő szertartás, másoknak kifinomult művészet. Tudta, hogy VIII. Kelemen pápa azt mondta, a kávét meg kellene keresztelni, mert igazi keresztény ital?

A legenda szerint a kávét egy etióp pásztor fedezte fel még az időszámításunk előtti időkben, miután kecskéi furcsán kezdek viselkedni a „különös cseresznye” elfogyasztása után. A kávé felfedezéséről persze más legendák is vannak – ki tudja, hogyan történt valójában, az viszont biztos, hogy a kávé mára a második helyen áll a világkereskedelemben, és csak az olaj előzni meg. Naponta átlagosan 2 milliárd csésze kávé fogy a világon – ez döbbenetesen nagy szám!

A kávéfogyasztási szokások országonként, sőt területenként eltérőek, a kávészemek pörkölése után a kávé ugyanis számtalan módon elkészülhet attól függően, milyen elkészítési technológiával dolgoznak vele. Persze már az sem mindegy, hogyan pörkölik, ez alapjaiban határozza meg többek között a kávé ízét és aromáját. A kávé világa külön dimenzió, valóságos tudománnyá fejlődött napjainkra. A kávézás teljes univerzumában a baristák a mesterek, de róluk majd később…

A kávékészítésnek több elterjedt változata van. És mint a gasztronómiában minden, a kávékészítés is alapvető szabályokon alapul. Mindig tiszta és lágy vízzel készül, friss kávéból, tisztán tartott eszközökön. Ezen alapszabályokat követően pedig szinte végtelen variációja létezik a különféle eszközökön készült aromás kávéital elkészítésének.

Lássunk most néhány példát! 

A török kávé az egyik legősibb kávékészítési módszer. Lényege, hogy egy sárgaréz edényben, Cezve-úgynevezett dzsezvában vízzel és többnyire cukorral, esetleg fahéjjal együtt felfőzik. A tetejére végül pár csepp hideg vizet tesznek, hogy a zacc gyorsabban leülepedjen.

A kotyogós kávéfőző népszerű a mai napig hazánkban. Bialetti egy olasz mérnök volt, neki köszönhetjük ezt a nagyszerű szerkezetet. Fémipari gyárában kezdték először készíteni a gőz fejlesztésére képes, súlyzáras kotyogókat. Célja ezzel a túlnyomásos technológia létrehozása volt, amivel a nagy eszpresszó gépek működési elvét igyekezett megvalósítani, otthoni körülmények között. Az alsó tartályba forró víz kerül, az ebbe belehelyezhető szűrőkosárba az adagnak és ízlésnek megfelelő kávé. Melegítés hatására pedig a túlnyomás préseli, lúgozza át a kávé őrleményen a vizet, így kapjuk meg otthonunkban is az aromás feketét. De vigyázat, mint minden népszerű és nagyszerű találmányt, persze ezt is másolni, hamisítani kezdték! Vásárlásnál természetesen több márkából is választhatunk, csupán arra érdemes figyelnünk, hogy a készülék rendelkezzen súlyzárral. Ez a kifolyócső tetején lévő mozgó fény korong. Így elkerülhetjük, hogy az amúgy jótékony hatású ízletes ital egészségtelenné és szúrós ízűvé, túl savassá váljon.

A filteres technológiával készült kávéitalok a világ kávéfogyasztásának 1/3-át adják.  Ebbe a kategóriába sorolhatók a különböző filtereken átszűrt kávéitalok. Ezeket láthatjuk rendszeresen például a filmekben gömgölyű üvegkancsóból felszolgálva , a reggeliknél az asztalon álló french press-ben, Ezek a kávék kisebb koncentrációjú italok,mint a magas nyomás alatt készült társaik, ám a látszat csalóka. Ugyanis ha hosszabb idő alatt áztatjuk-lúgozzuk ki a kávét , több hatóanyag oldódik ki belőle, így koffeintartalma is magasabb. Ám mivel a sűrűsége kisebb, több benne a víz,ezért inkább hosszan tartó nyújtott felfrissülést okoz, mint gyors felpörgetést.

Az instant, vagyis folyadékban azonnal oldódó kávét sokan ismerik. Ugyanúgy 100% kávéból készül, mint társai, praktikussága és gyorsan elkészíthetősége miatt az egyik legelterjedtebb módja a kávékészítésnek napjainkban. Természetesen a minősége a kávébab típusától, annak szüretelésétől, pörkölésétől nagy mértékben függ,mint minden kávé esetében. Azonban a feldolgozás módjában 2 nagy csoportot különbözetünk meg, ami nagyon-nagy mértékben befolyásolja az ízt. Az egyik a „porlasztott” a másik a fagyasztva szárított kávé. A fagyasztva szárított instant kávé a jobb minőségű, általában ezt a kategóriát jobb minőségű alapanyagból készítik és a technológiai folyamat során nem károsodnak olyan mértékben az ízjegyek, mint a porlasztott eljárás során.Mindig üveges , azaz átlátszó csomagolásban kapható, mert a feltüntetett freezed dried coffee megjelölésen kívül a világosabb kis sokszögű rög formájáról felismerhető.

Cukor, só és minden, mi jó – a kávéba is!

A kérdés tehát nem az, ki iszik kávét, hanem az, ki hogyan issza. Az egyes kultúrkörök kávézási szokásai között néhány egészen extrém megoldást is találhatunk.  A rózsavíz, a jakvaj, de még a só is belekerülhet a kávéba a különböző hagyományok szerint.

A világ legdrágább kávéja

Nemcsak a világ legdrágább, de legextrémebb az egyes trópusi állatok által elfogyasztott, gyomrukban fermentálódott kávébabokból készült kávé. Ezek között megtalálható a cibetmacska kávé, azaz a  Kopi Luwak, az indiai elefánt kávé azaz a  Black Ivory, de létezik már denevér és egy fekete madár, a jacu madár kávéja is. A legismertebb ezek közül a Kopi Luwak. Ez a kávé nem azért lett híres és drága, mert annyira finom, hanem azért, mert mert Jack Nicholson világhírűvé tette a Bakancslista című filmben . Kilónként 1200 dollárba (több mint 300 ezer forintba!) kerül. Tudni kell róla, hogy a cibetmacska az érett kávégyümölcsöt fogyasztja el. A gyomrában az enzimek lebontják a gyümölcshúst, a megmaradt kávébab pedig a maga természetes módján távozik. Miután összeszedték a macskaürülék-bogyókat, kiválogatják a kávészemeket, megtisztítják, majd megpörkölik a kávét.

 

A kávézás tudományának őrzői, a baristák

No de ki is az a barista? A szó olasz eredetű, bárpulti felszolgálót, kávépincért jelent. Ahogyan a boroknak a somelier,a koktéloknak a mixer, úgy a kávénak a barista a szakértője. Így nevezzük a kávéspecialistát, aki mind az elméleti, mind a gyakorlati tudás birtokában van, amivel tökéletes kávéitalok készíthetők. Nem csupán felszolgálják, de meg is alkotják a kávékülönlegességeket, ráadásul ismerniük kell a kávékészítés teljes folyamatát. Baristának lenni komoly hivatás, hosszú évek tanulásával, tapasztalatával lehet elsajátítani a mesterséget.

És természetesen mint minden magas szintű tudomány művelőinek , a baristáknak is vannak megmérettetései. Hazai és nemzetközi versenyeken mérik össze tudásukat, szereznek szakmai tapasztalatokat.

Danubius Barista Bajnokság

Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Danubius Barista Bajnokság! A Barista Műhely Cafe&Barista Shool szakértői végzik a szakmai irányítást, a tréninget és a teljes verseny lebonyolítását. A fő támogtó a Coffee Like Kft, a Danubius hotelek kávébeszállítója,  Piazza d’Oro kávé hivatalos forgalmazója.

Mint az előző években , idén is egy  hét hónapos, intenzív felkészülési folyamat előzi meg a  2016. áprilisában megrendezendő döntőt.

Az elsődleges cél a szakmai fejlődés, de ebben a dinamikus, pozitív környezetben igazi csapatok kovácsolódnak és barátságok is szövődnek. A versenyen lelkes, elhivatott csapat áll a kávégépek mögött, hogy tudása legjavát bemutassa! A zsűri nemzetközi sztenderdek szerint értékeli az elkészült italokat, espresso-t, cappuccino-t és egy saját kreálmányú különleges italt.

A fő szempontok az italok kiemelkedő minősége mellett, a pozitív kisugárzás, a professzionális kommunikáció, a szakmailag kifogástalan felszolgálás. Ezen feltételek a napi munkavégzésnél is rendkívül fontosan a vendéglátás területén.  Versenyzőink sok éves tapasztalatukkal nap mint nap ezen hozzáállással végzik munkájukat.

És hogy miért fontos ez a verseny a kedves vendégeknek? Mert így a Danubius Hotelekben elhivatott , jól képzett kávékészítő szakemberek  gondos kezei alkotják meg  kávéikat! Mert a professzionális kiszolgálást és a jó kávét mindenki szereti!

Danubius Barista Bajnokságot figyelemmel kísérjük itt az online magazinban, a következő hónapokban így rendszeresen olvashat majd érdekességeket, információkat a kávézás kultúrájáról, szokásairól!

Kapcsolódó cikkek