Ismerős? A gyerek fekszik a napozóágyon, és csak nyomkodja a mobilt, ahelyett, hogy játszani menne. A családi vacsoránál mindenki chatel, ahelyett, hogy beszélgetnének egymással. Pittyen egyet a mobil, és már ugrunk, nyúlunk érte, legyünk bárhol is. Életünk nagy részét a virtuális térben éljük, és gyakran az igazi, hús-vér élet, az igazi emberi kapcsolatok rovására. De mit lehet tenni a kütyük térhódítása ellen? Például közös programokat szervezni, közös élményeket gyűjteni. Jól érezni magunkat mobil nélkül is. Megtalálni a helyes mértéket, a megfelelő arányokat a digitális kütyük és a valóságos élmények között. 

Példaértékű kezdeményezéssel indult útjára a #kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom, amely nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint azt, hogy összefogja hazánk legjobb családbarát tudományos-, szórakoztató-, sport- és turisztikai központjait, hogy közös fellépéssel mutassák meg: élményekből a valódi életben sincs hiány! Ehhez az egyedülálló kezdeményezéshez csatlakozott a Bubbles Club is, mert fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a közösen és tartalmasan eltöltött idő fontosságára.

A szállodákba nyaralni, kikapcsolódni, pihenni járnak a családok. Vidáman, felhőtlenül és tartalmasan tölteni el egymás társaságában egy kis minőségi időt, amire a hétköznapok rohanásában sokszor nincs lehetőség. Milyen jó, és milyen fontos lenne, hogy a monitorok helyett egymás szemébe nézzünk, egymás mosolyában gyönyörködjünk, és egymással beszélgetve, hülyéskedve, játszva, mókázva hús-vér élményeket gyűjtsünk.

Az együtt töltött idő, a tartalmas programok összehozzák az embereket, így könnyebben megbirkóznak a hétköznapi gondokkal is. A #kikapcs Mobil OFF, Élmény ON mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a minőségi időtöltés fontosságára, a virtuális világ alternatívájaként a valós környezetben megélt élmények egészséges arányban tartására. A mozgalom abban szeretne segítséget nyújtani, hogy ötleteket, tanácsokat, tippeket adjon az igazán kikapcsoló családi és egyéni kalandokhoz.

A mozgalom egyik alapítója és elindítója, Szántó Mónika, édesanyaként maga is érintett a problémában. „Szülőként nagy felelősség meghúzni az egészséges határvonalat: tölthet-e egyáltalán időt a gyerek a kütyükkel, és ha igen, akkor mennyit? A XXI. században élünk, így ezek a készülékek nem iktathatók ki az életünkből, sok hasznos funkciójuk is van. Azt viszont nem szabad szem elől téveszteni, hogy sok mindent, például a tartalmas családi együttléteket, a valós környezetben, másokkal megélt »hús-vér« élményeket nem pótolhatja.”

 

 

Veszélyes játék

Addig, amíg valaki megtalálja az egészséges egyensúlyt a valós élmények megélése és a kütyük által szerzett kikapcsolódás öröme között, addig nincsen semmi probléma. Ám a virtuális világ csalóka: észrevétlenül képes rabságban tartani az embert. Az Ipsos által végzett felmérés szerint a magyarok több mint fele a vécére is gyakran mobillal megy, 45 százalékuk ébredés után először a telefonja után nyúl, közel kétharmaduk pedig a mobilját nézegeti elalvás előtt. Naponta átlagosan 1,8 órát töltenek a közösségi oldalakon a 16 és 37 év közötti fiatalok – derült ki a Vodafone Magyarország és az NRC közös kutatásából.

A mozgalomhoz csatlakozó szakemberek – pszichológusok és virtualitást kutató szakértők – elbeszéléseiből azonban az is kiderül, hogy a harmincasok azok, akiket a legkevésbé lehet „elszakítani” az okostelefonok képernyőjétől, míg a korai tizenévesek már-már maguktól teszik le és használják arra, hogy a valós élményeket megszervezzék barátaikkal. Nem szabad azonban elfelejtenünk azt, hogy a felnövekvő generációnak már az idegrendszeri fejlődését is befolyásolja a virtualitás, így nem valószínű, hogy jót teszünk azzal, ha kitépjük kezükből a digitális készülékeket vagy eltiltjuk őket a használatuktól. A tudatos digitális tartalomfogyasztásra nevelés – a felnőttebb generációk számára a tudatos önvizsgálat – tehát már a személyiségformálási, ezáltal nevelési folyamat része is ezekben az időkben.

Egy biztos – minél több izgalmas, ingergazdag programra visszük el gyerekeinket (pl. egy családi kirándulásra), annál könnyebb kiszakítani őket a virtuális börtönből. És milyen könnyű belefeledkezni egy sportversenybe, egy kézügyességet igénylő kreatív alkotásba, egy rejtvényes kincskeresésbe, egy buborékpartiba vagy egy sárkánykeresésbe… A Bubbles Club házatáján mindig történik valami izgalmas, ami teljesen leköti a gyerekek figyelmét, amibe szenvedélyesen, lelkesen belevethetik magukat a kicsik és a nagyok.

#kikapcs – Mobil OFF, Élmény ON mozgalom, és benne a Bubbles Club alternatívát nyújt a való világban, tudatosságot a tartalomfogyasztásban és a nevelésben. A mozgalomhoz csatlakozók programokat szerveznek és népszerűsítenek, előadásokat és beszélgetéseket kezdeményeznek a szemléletformálásról.
Mi már csatlakoztunk. És Ti ?

 

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre