Ha még nem próbáltál piccata módon készíteni valamit, akkor itt az ideje! A lisztbe és fűszeres, parmezános tojásba bundázott cikóriarózsa vegetáriánus fogás, de csak a fantáziánk szabhat határt annak, mit is süthetünk még piccata módon.

Hozzávalók:

  • 1 cikória
  • 2 dl tej
  • 2-3 babérlevél
  • 10-12 szem szegfűszeg
  • só, bors
  • 2 tojás
  • 1 csapott evőkanál füstölt édespaprika
  • 2 evőkanálnyi reszelt parmezán
  • liszt a bundázáshoz
  • olívaolaj

csatnihoz:

  • 1 gránátalma
  • kis szelet chilipaprika
  • 1 mokkáskanál őrölt kömény
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 teáskanál barnacukor
  • 2-3 curry levél
  • 3 dkg vaj

 

A cikóriát négybe vágjuk, majd beáztatjuk tejbe, amit szegűszeggel, babérlevéllel, sóval és borssal ízesítettünk. Kb 1 óra múlva ezt a fűszeres tejet felmelegítjük, és megfőzzük benne a cikória csíkokat. A tejből kiszedve szárazra töröljük, és lisztbe, majd füstölt édespaprikával és reszelt parmezánnal gazdagított tojásba bundázva forró olajban aranybarnára sütjük.

A csatnihoz kiszedjük házukból a gránátalma magokat és apróra vágjuk a lilahagymát. Vajat olvasztunk, amiben megdinszteljük a hagymát, hozzádobjuk a curry leveleket, fűszerezzük őrölt köménnyel és barna cukorral. Ha szeretjük a csípőset, adjunk hozzá 1-2 szeletke chilipaprikát is, majd a gránátalmamagokkal együtt jól összefőzzük.

Tipp: A cikóriát felhasználás előtt azonban érdemes jól kiáztatni, hogy a leveleiben felhalmozódott keserűanyagot kioldjuk

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre