Hogy miben közös Habsburg Otto, Richard Nixon, Yehudi Menuhin, Andrew Lloyd Webber, Zsigmond Vilmos vagy Maximillian Shell? Mindegyikük nevét egy-egy lakosztály viseli a Danubius Hotel Gellértben, ahol többször is megszálltak. Budapest egyik legszebb szállodaépülete idén szeptemberben ünnepli centenáriumát.

Uralkodók, egyházi vezetők, nemzetközi politikusok, jeles államférfiak, elismert tudósok és világhírű művészek sora volt gyakorta vendég az idén 100. születésnapját ünneplő Gellért Szállóban. A XX. század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített hotel a mai napig is az egyik leglátványosabb épülete a fővárosnak, s az egyik leglátogatottabb szállodája Budapestnek. Vonzerejét pedig – többek mellett – a falak közt megbúvó 20. század dús levegője jelenti, megélve a kor történelmi viharait, szellemi szárnyalásait, egy hatalmas ívet húzva az utolsó Habsburg uralkodótól az Oscar-díjas Zsigmond Vilmosig.

1918.szeptember 24-én, Szent Gellért napján nyitotta meg kapuit a Gellért Hotel, majd alig egy hónaposan már bekerült a történelem forgatagába, hiszen az „őszirózsás forradalom” idején, 1918. októberében katonai célokra vették igénybe, majd a tanácsköztársaság bukása után Horthy főhadiszállásává vált. Az első világháború után azonban megtalálta „eredeti szerepét” és pazar belső tereivel, gyönyörű kilátást biztosító teraszaival rögvest a fővárosi társasági élet központjává vált.

Ez időben írta be magát a szálló a gasztronómia nagykönyvébe is. A szálloda éttermeit ugyanis már a kezdetektől a főváros jeles szakembereinek adták bérbe. 1927-től pedig nem másnak, mint Gundel Károlynak ítélték oda a bérleti jogokat. Tevékenységének, melyet húsz éven át gyakorolt, nagy része volt abban, hogy a Gellért Szálló felzárkózott a világ grand hoteljeinek sorába, és előkelő rendezvényei Európa-szerte újságcikkek témái lettek. Ahogy a szálloda históriája leírja, a Gellértben született meg Gundel Károly három híres étele is: a fogas Rothermere, a bakonyi gomba és a pittsburgi borjúborda. És ha már gasztronómia, itt kell megemlíteni, hogy két cukrászkülönlegesség is híressé vált az itt készültek közül, az egyik az alkoholba áztatott szárított gyümölcsökkel készülő Posztobányi puding (Gellért puding), valamint a csokoládékrémmel és rumos meggyel töltött Gellért tekercs.

“A Gellért Szálló építésekor – 1918-ban – az elegáns éttermek mellett egy egyszerűbb, nyáron a kirándulókat, télen a környékbeli polgárokat kiszolgáló éttermet is terveztek. A Gellérthegy felőli sarkon készült étterem – saját külső bejárattal – olcsóbb volt az emeleti elegáns termeknél és szalonoknál, s a kínálata sokkal egyszerűbb. Az ételek minősége azonban biztosan ugyanolyan lehetett, hiszen akkor még nem volt külön konyhája: az emeleti konyháról hoztak le mindent a pincérek. A rendeléseket tehát a hotel szakácsai teljesítették a többivel azonos alapanyagokból és minőségben” – olvashatjuk a Gellért történetében. Gundel Károly egy vonzó polgári étteremmé fejlesztette a sörözőt, megnyitva az épület előtt annak teraszát is.

A vendéglátás szakmai terén is számos érdekesség, újítás fűződik a Gellért nevéhez.  Itt fizethetett az országban először a vendég saját országának valutájával, itt lépett először szolgálatba az első reptéri transzfer kocsi és itt állt először minibár a vendégek szobáiban. A Gellért Szálloda Söröző Étterme alkalmazta először a svájci tányérszervizt.

De mi mutatná jobban egy szálloda népszerűségét, mint a jeles vendégek, a Gellért eddigi történetében olyan szállóvendégek adták egymásnak a kilincset, mint – az említetteken túl – Bruno Kreisky osztrák kancellár, Reza Pahlavi sah, a nepáli király, a dalai láma, Antony Quinn, Kirk Douglas, Marina Vladi, Jane Fonda, Pablo Casals, Igor és David Ojsztrah, Arthur Rubinstein és végtelen még a hírességek sora. Két kiváló hazai színművész, Turay Ida és Páger Antal pedig hónapokon át lakott a szállodában, melynek emlékét a róluk elnevezett lakosztályok őrzik. Ahogy róluk elnevezett szobákkal köszöni meg a Gellért visszatérő látogatásait Habsburg Ottónak, Richard Nixonnak, Yehudi Menuhinnak, Maximillian Shellnek, Andrew-Lloyd Webbernek és Zsigmond Vilmosnak is.

A szálloda ma is őrzi a vendéglátás tradícióját, melyet a nagy elődtől, Gundel Károlytól örökölt. A szálloda Panoráma Étterme nemcsak gyönyörű kilátással, de kiváló konyhával is várja a vendégeket, és a Gellért vezető konyhafőnökének vasárnapi családi ebédjei társasági eseménynek számítanak. A Gellért Söröző & Brasserie kézműves söreit és szezonális ételeit fiatal, kreatív csapat kínálja. A Gellért Eszpresszóban pedig kávékülönlegességek, házi sütemények, torták csalogatnak, és délutánonként élő zongoraszó mellett lehet nosztalgiázni.
Természetesen a legendás Gellért Fürdő is vonzza a vendégeket a Gellért szállodába. A fürdőt, az uszodát és a gyógyászatot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemelteti, de a gyógyító termálfürdőt és fedett uszodát, a nyitott hullámfürdőt, napozó-teraszt a hotel vendégei kedvezményesen látogathatják szállodai tartózkodásuk alatt. A Hotel Gellért 30% kedvezménnyel biztosít belépőt a vendégei részére a Gellért Fürdőbe.

Az utóbbi évtized óta új, eddig szokatlan formákban is népszerűsíti gasztronómiáját a Danubius Hotel Gellért, amikor saját szervezésű, kreatív rendezvényeikkel tárják ki a kapukat a nagyközönség előtt, és a már országszerte híres Márton napi Borfesztivállal évről évre több ezer gasztronómiára és kultúrára nyitott magyar vendéget vonzanak a nagy múltú falak közé.

Kiállítás a 100 éves Hotel Gellértről

2018. szeptember 27. – 2019. március 3. között a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban időszakos kiállítást szentelnek az ikonikus szállodának, melynek alapjait még a béke éveiben ásták ki, de a falat már az első világháború közepette rakták. Alighogy megnyílt, birtokba vették a megszálló román csapatok, majd Horthy foglalta el főhadiszállásnak. A húszas évektől nagy bálok, díszvacsorák helyszíne, Gundel Károly keze alatt világhírű lesz a konyha, tízezreket vonz a gyógyvíz, a hullámfürdő. Az ostrom alatt német katonai bázis, a pincében szükségkórház működött. A rommá lőtt hotel újjáépítése szakaszosan, évtizedek alatt zajlott le. Ma egyszerre mutatja a magyar szecesszió legszebb arcát, az 1960-70-es évek belsőépítészetének „retro” jegyeit és a 21. századi vendéglátás minden erényét. Gellért, pincétől padlásig: fáradjanak beljebb!

 

 

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre