X. Győri Pálinkafesztivál 2017 – Magyar Hagyományok Fesztiválja

Az EYOF, a Bornapok és a nyárzáró Alphaville koncert után a barokk város újra magához csalogat minket. Nem is akármivel, hanem egy szívet-lelket melengető Pálinkafesztivállal, amely együtt hódol az autentikus magyar folklór és a hungarikumként is jegyzett pálinka előtt. A szeptember 15-17. között megrendezésre kerülő 2017-es Győri Pálinkafesztivállal meghosszabbíthatjuk a nyarat és élvezhetjük a nemes italok és a színvonalas népzenei programok elegyét a Találkozások városában.

táncos bemutató a Győri Pálinkafesztiválon

Tudjátok, hogy a pálinka 2013. márciusa óta Hungarikum?  Nemzeti ital, igazi magyar sajátosság, az elkészítés módja, a termelés, az ízvilág része a magyar hétköznapoknak és ünnepeknek egyaránt. Lehet szilva, körte, törköly, meggy, alma vagy ágyas – egyszerűen szeretjük.

A Győri Pálinkafesztiválon különlegességeket is kóstolhattok,  a talpalávalóról pedig népzenekarok egész sora gondoskodik. Nem marad el a felvonulás sem, lesznek táncházak, Herczku Ági, Freddie és Sebő koncert, hogy csak néhány nevet említsünk a gazdag programból. A zenés programok közt sétálva pedig a kézműves vásár portékái között válogathatunk és a lacikonyhák étvágygerjesztő ajánlataival „ágyazhatunk meg” az újabb pálinka kóstolóknak.

pálinkáspoharak a fesztiválon

A 2017-es Győri Pálinkafesztivál részletes programja

2017 Szeptember 15. péntek

17.30
Csángálló zenekar felvonulása a Megyeháza – Baross út – Dunakapu tér útvonalon

18.00
Megnyitó
A rendezvényt megnyitja: Somogyi Tivadar, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere

18.10
„A függöny felgördül”

Népszerű musical slágerek a Magyar Honvédség Központi Zenekar előadásában
Közreműködik Ress Hajnalka és Egyházi Géza a Madách Színház magánénekesei, valamint Bánfi Csaba őrmester, a MH Központi Zenekar énekese.

20.00
Kodály útjain
A Tiszta Forrás Zenekar és a Szökős Néptáncegyüttes műsora a Kodály-emlékév alkalmából
Kodály Zoltán emléke előtt tiszteleg a szombathelyi ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes és a Tiszta Forrás Zenekar „Kodály útjain” című programja. A táncosok és muzsikusok közös műsorában a Kodály által gyűjtött dallamok mellett hagyományos hangszerelésben szólalnak meg a zeneszerző életművéből ismert témák, s a népzenekutató által bejárt vidékek táncai is megelevenednek.

21.30
Servet zenekar koncertje & táncház
Servet zenekar moldvai autentikus csángó népzenét játszik. A Servet szó jelentése ünnepi szőttes, melyet templomban, jeles napokon, esküvőkön és ünnepekkor hordtak a moldvai magyarok. A zenekar tagjai a Kárpát-medence különböző településeiről érkeztek Budapestre. A moldvai zenét öreg mesterektől, felvételekről, és népzenei táborokban tanulták, s valamennyien aktív tagjai a táncház-mozgalomnak.

Győri Pálinka Fesztivál 2017

2017 Szeptember 16. szombat

10.30
Néptáncfelvonulás a Megyeháza – Baross utca – Dunakapu tér útvonalon

14:00
Reformkori Hagyományőrzők Társasága, Balatonfüred ének, zene, tánc és viselet-bemutató
A Reformkori Hagyományőrzők Társasága 2005-ben alakult, azzal a szándékkal, hogy Balatonfüred város reformkori hagyományait felélessze, ápolja és továbbörökítse.
Elnök Asszony: Schindele Györgyné

15.00
Néptáncfesztivál
Fellépnek: győri és Győr környéki néptáncegyüttesek: Cserók, Csobolyó, Csutora, Kisalföld néptáncegyüttesek és a Regös Táncműhely

17:30
TATROS együttes koncertje
Közreműködik: Petrás Mária, Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes

„Fő feladatunknak tekintjük a csángók archaikus zenei dialektusának hű megőrzését, közvetítését, tanítását. Fontosnak és nagy szerencsének tartjuk, hogy eredeti helyszíneken, autentikus zenészektől tanulhattunk, mivel elsődleges célunk, hogy ezen az ízes tájnyelven a lehető leghitelesebben szólaljunk meg.”

19.30
A X. Győri Pálinkafesztivál díjainak átadása
A díjakat átadja: Rózsavölgyi László Győr Megyei Jogú Város Oktatási, Kulturális, Sport és Turisztikai Bizottságának elnöke

19.35
Nikola Parov Quartet
Közreműködik: Herczku Ágnes népdalénekes

Herczku Ágnes és Nikola Parov a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyiségei. Műsorukban Herczku Ágnes Bandázom című CD-jének, valamint Tüzet viszek című hagyományőrző albumának dalai mellett az aranylemezes, többszörös Fonogram-díjas szerzőpáros saját szerzeményei, világzenei feldolgozásai szerepelnek. Előadásukban a magyar és a balkáni népzene új értelmezést nyer.

21.30
Freddie ÉLŐ nagykoncert

Fesztiválok és szabadtéri rendezvények állandó résztvevője. A megújult 2016-os Comet díj győztese az év legjobb dala kategóriában! A Petőfi Rádió Magyar Zenei díj 2016-os év felfedezettjének járó kategória győztese.  2016-ban Pioneer című dalával képviselte Magyarországot a stockholmi Eurovíziós dalfesztiválon. 2016-ban A Dal című műsor nyertese. 2016-ban az Instyle Awards év felfedezettje kategória nyertese, míg 2017-ben A legstílusosabb férfi kategória díjazottja.

pálinka

2017 Szeptember 17. vasárnap

11.00
Korpás Éva és zenekara
Csiteri-Csiteri csütörtök, népzenei műsor gyerekeknek
Az interaktív műsorban az erdélyi, felvidéki magyar népzene legszebb dallamai csendülnek fel, számos népdal, mondóka, gyerekjáték és muzsika eleveníti fel a régi falusi világot.

14.00
Tázló együttes koncertje

A budapesti Tázló együttes moldvai csángó népzenét játszik, a táncházakra jellemző felállásban. A moldvai magyarok zenéje energikus és magával ragadó; táncritmusai és lírai dalai a régmúlt hangulatát idézik. Koncertműsoruk a csángó dallamokból szabadon építkezik. Feldolgozásaikban a hagyományos zenei anyag modern hatásokkal ötvöződik.

15.30
Góbé zenekar koncertje
A hattagú budapesti Góbé zenekar a Kárpát-medencei népzenei hagyományt szabadon variálja, lazán és izgalmasan kapcsolja a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel. Dalaik arányérzékről, iróniáról tanúskodnak, jól kihasználják a különböző műfajokban rejlő energiákat, hangulatokat. Egyaránt otthonosan mozognak a belvárosi klubokban, táncházakban és a fesztiválokon. Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének túl folkos, s a komolyzenei hatások miatt pedig végképp besorolhatatlan. Céljuk, hogy divatba hozzák a népzenét, új és mindenki számára élvezhető formában.  Kiss-B. Ádám, a zenekar prímása így fogalmazott meg egy interjúban: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. Mivel nem találtunk ilyet, ezért megcsináltuk mi.”

17.00
SEBŐ 68
A Sebő-együttes műsora

„Műsorunkban szeretnénk felidézni a hatvanas évek végének izgalmas pezsgését, a beat és a költészet egymásra találását. Bemutatjuk a folyamatot, ahogy a magyar népzene megismerése megváltoztatta városi fiatalság gondolkodását.

Ehhez segítségünkre vannak kiváló szerzőink: Horatius, Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, József Attila, a kortársak közül pedig Weöres Sándor, Nagy László, Orbán Ottó, Varró Dániel és Kovács András Ferenc, az ő verseikből válogatunk.”

19.30
Lóci játszik zenekar
A Lóci Játszik zenekar története három éve kezdődött, amikor Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét, ezt követte a Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése. 2015-ben megjelentették a “Hadd legyek arról híres…” című lemezüket, sikeresen turnéztak a Margaret Islanddel közösen, tavaly fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját.

A fesztivál honlapján a program folyamatosan frissül!

A Pálinkafesztivál helyszíne és időpontja

Győr, Dunakapu tér
2017. szeptember 15 – 17.

Fesztiválozzatok Győrben, pihenjetek a Hotel Rába City Centerben!

A Hotel Rába szállodánál ideálisabb szállást nem találtok, mivel mindössze 7 perc sétára van a Pálinkafesztivál helyszínétől! Kényelmes szobák, Belga étterem, no és a belváros közelsége! Ne sokáig habozzatok, csapjatok le szabad szobáinkra és töltsetek el egy kellemes hétvégét a pálinka és a népzene forgatagában!

 

 

Hozzászólások

Ezt is kedvelheted..