Egyetlen nap van a naptárban, amikor hivatalosan is a gyermekeké a világ. Ünnepeljük és meglepjük őket, teljesítjük három vagy bármennyi kívánságukat. Ezen a napon a játék kapja a főszerepet, az önfeledt móka és a kacagás. Szabad a sokadik gombóc fagyi vagy a színes vattacukor, csak legyintünk az ugrálásra és a szaladgálásra, mert gyermekeink felhőtlen boldogsága nekünk is örömet okoz.

Ha tehetjük, induljunk közös családi kirándulásra, keressük meg a nekünk való gyermeknapi programokat Budapesten. Gazdag kínálatból válogathatunk ezen a jeles vasárnapon, minden kihagyhatatlan kaland – legyen az cirkusz, játszóház, élményfürdő, színház, állatkert vagy a budai hegyek zöld lehetőségei – elérhető, a legtöbb esetben extra kedvezményekkel.  Kihasználva a hétvége nyújtotta lehetőségeket, lehet már akár a szombat is ünnep, bizony láttunk olyan programot, ami egész hétvégén nyitva lesz! Tervezzünk okosan, hogy minél könnyedebb és szórakoztatóbb legyen az idei gyermeknap, ehhez segítünk néhány konkrét program javaslattal.

szülők gyerekkel

A Nemzetközi Gyermeknap története

Gondoltátok volna, hogy már 87 éve ünnepeljük május utolsó vasárnapján a gyermekeket? És azt tudtátok, hogy Törökországban szerveztek először a világon gyermeknapot, közel 100 évvel ezelőtt, 1920-ban? A gyermekekre mindenki úgy tekint, mint a jövő nemzedékére, ezért az ENSZ javaslatára meg is született 1954-ben a Nemzetközi Gyermeknap egyetemes ünnepe, amit a legtöbb országban meg is szerveznek, de eltérő időpontokban. Érdekesség, hogy Magyarországon az 1930-as évektől „kisgyermekek hete” néven köszöntötték a gyerekeket, az ünnepet a háború után, 1950-ben változtatták át egy napra, május utolsó vasárnapjára. A mai napig május utolsó vasárnapja a gyermeknap Magyarországon, idén május 27. a dátum, amikor boldog gyerekek lepik el a városokat, a játszótereket, a parkokat vagy az állatkerteket.

boldog gyerekek

szabadban játszó gyerekek

Irány a Liget!

Ha minket kérdeztek, hová is menjetek gyermeknapon családostól, mi bizony a Városligetet javasolnánk legelőször. Nemcsak azért, mert itt rendezik a Városligeti Gyermeknap 2018-at, hanem azért is, mert itt van a Fővárosi Állatkert és a Nagycirkusz is. Az előbbi kifogyhatatlan élmények tárháza, – jártatok már a Varázshegyen? – az utóbbi a lélegzetelállító artisták, bűvészek és zsonglőrök világa. A most aktuális Atlantic Flight  Nagy cirkuszi utazás című vízi cirkuszi műsorra vasárnap 11.00 és 15.00 órára még kaphatók jegyek.

A Városligeti Gyermeknap 2018 nagyszabású, ingyenes gyereknapi rendezvény, 2018 május 26-27-én, 10.00 – 18.00 óra között látogatható. Számtalan zenés, ismeretterjesztő, játékos és állatos programban vegyülhetünk el, a szervezők gondoltak a kicsikre és a nagyokra is. Különösen izgalmasnak ígérkezik a Nemzetek Utcája, a Lovasterápiás bemutató, a Magyar Zene háza, a Mercedes MoKi közlekedési gyermeksátor és a Gyermekmentő Szolgálat Gyermekszínpada, ahol egymást váltják majd az énekesek és zenekarok. Egészen biztosan lesz kézműves foglalkozás, csillámtetko és arcfestés is, gyermekeink legkedvesebb programjai.

Ha már a Városligetben jártok, koronázzátok meg a napot egy családi ebéddel a Bagolyvár Étteremben!

 család az étteremben

kislány édességgel

A hely, ahol Te is szállodás lehetsz! Vagy rendőr, szakács, rádiós, boltos…

Ha netán rossz az idő, és beltéri programot kell keresnünk, jusson eszünkbe az interaktív miniváros, a MiniPolisz a Király utcában. A hétvégén 10.00 – 19.00 óra között látogatható helyet minden kisiskolás gyerek imádni fogja, hiszen itt néhány órára felnőtt lehet. Itt épült fel a legkisebb Danubius szálloda is, a Danubius miniHotel, amelybe recepciósok, pincérek, szobalányok, londinerek, sőt igazgatók kerestetnek! Természetesen lehetsz vendég is, a szálloda egyszem kétágyas szobájában, és pihenés közben megnézheted a Sárkánykalandok mese egyik fejezetét is a szobai tévéről. Sőt, ha gyermeked kedvet kapott a Sárkánykalandokhoz, a MiniPoliszban meg is vásárolhatod a mesekönyveket és a plüss sárkányfigurákat, hiszen egy igazi gyermeknapra ajándék is dukál!

A MiniPolisztól csak egy ugrás az Astoria Cafe, vagy a legendás Zsolnay Kávéház – mert minden gyerek örül ám egy szelet finom süteménynek és hűvös limonádénak, és ilyen kellemes helyeken a szülők is kényeztethetik magukat egy finom kávéval vagy egy pohár borral.

Danubius Minihotel recepció gyerekekkel

Danubius Minihotel bejárata

Gyermeknapi kulturális programok

Ha most valami mást is szeretnétek csinálni, mint egy szabadtéri rendezvényen sátorról sátorra járva vagy a színpad elött tapsolva kikapcsolódni, akkor irány a színház! Csak kapkodjuk a fejünket a bőséges kínálat láttán, de hadd emeljük ki például a Pöttöm Pannát az Új Színházban szombaton 11.00 órától, vagy Holle Anyót a Budapest Bábszínházban szombaton és vasárnap  10.30 órától. A MUS-e zenés foglalkoztatója a MÜPÁ-ban szombaton 11.00 órai kezdettel igazi csemege lesz, megtudhatjátok, vajon megelevenedhet-e egy történet zenében, és el lehet-e táncolni egy festményt? Az interaktív zenés programra 1000 Ft-ért lehet belépőt vásárolni.

mozi anyukával és gyerekkel

Kihagyhatatlan gyerekprogramok Budapesten vidékieknek

Ha vidéken élsz, és úgy döntöttél, hogy a gyermeknapi hétvége alkalmából családi kiruccanást szervezel Budapestre, van két jó hírünk a számodra! Az egyik, hogy a Danubius budapesti szállodáiban tudsz szállást foglalni – a belvárosban vagy a Feneketlen-tó partján vagy éppen a Duna mellett. A kényelmes családi szobákban nem fogsz csalódni, és ha például a Danubius Hotel Helia szállodát választod, még a wellness csobbanás is tiétek lehet a hatalmas fürdőrészlegen.

A másik jó hírünk, hogy összeszedtünk néhány élményprogramot, amivel gyermeked azonnal szívébe zárja Budapestet:

  • Irány a Margitsziget! Bringóhintó, golfautó, zenés szökőkút, vadaskert…
  • Sétahajós városnézés a BKK hajókkal, közben megmutathatod a Parlamentet, a Lánchidat, a Budai várat, a Halászbástyát
  • Fogaskerekű és libegőzés a János -hegyen
  • Hullámfürdőzés egyik budapesti fürdőben (Gellért, Dagály, Palatinus), mert ez más, mint egy élménymedence
  • Rózsafagyi a Bazilikánál, egyszerűen gyönyörű és még finom is

zsiráf etetés az állatkertben

bringó hintó a Margitszigeten

Nyaralás gyerekkel

A gyereknapi programokon túl érdemes minél előbb lefoglalnotok az idei nyaralást, mert legjobb szállodák és más szálláshelyek hamar megtelnek majd az idei szezonban. Ehhez ajánljuk korábbi cikkünket, amiben a gyerekkel nyaraláshoz adunk tippeket.

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre