Az 50 éves Danubius Hotels néhány legendás vezetője rövid interjúkban szólal meg pályafutásának emlékezetes pillanatairól és a Danubius életének fontos mérföldköveiről.
Sorozatunk első részében Betegh Sándorral beszélgetünk, aki 1990-2006 között, 16 éven át vezérigazgatóként irányította a céget. Kinevezése előtt a vállalat sales és marketing vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett, visszavonulása után pedig a Danubius igazgatóság tagjaként vett részt a Danubius életében, egészen 2016-ig.
Betegh Sándor vezérigazgatóságának idejére esik többek között a vállalat részvénytársasággá alakulása, a balatoni csárdák, a budapesti Aquincum szálloda, valamint a Hotel Eger & Park eladása, a Danubius tőzsdei bevezetése, majd a CP Holdings meghatározó tulajdonossá válása. Ekkor történik a HungarHotels többségi tulajdonának megszerzése, szállodáinak integrálása is. Elindul a Danubius nemzetközi gyógy-szállodavállalattá fejlesztése, a marienbadi, a szovátai, majd a pöstyéni gyógy-szállodavállalatok integrálása a cégbe, majd a londoni Hotel Regents Park kisebbségi tulajdonának megszerzése, valamint a szálloda üzemeltetésének átvétele.
Mi volt a legnehezebb feladata vezérigazgatósága alatt?
A privatizáció akkor még egy számunkra ismeretlen gazdasági tevékenység volt, amiről igen csekély ismerettel rendelkeztünk. Megjegyzem, a „nyakunkra” küldött külföldi „tanácsadók” sem segítettek sokkal több használható elképzeléssel. De megoldottuk…
Mit tekint a legnagyobb vezérigazgatói sikerének?
A fő cél az volt, hogy a Danubius Hotels, mint gyógyszállókat üzemeltető speciális hotellánc minden ingatlanával együtt egyben megmaradjon. Az ÁVÜ-vel folytatott, éjszakákba nyúló egyeztetések után elértük célunkat, s így kerültek bevezetésre részvényeink a tőzsdén. Ez hosszú időre biztosította cégünk sikeres működését, főleg az akkori kedvező piaci körülmények között.
A mai tudásával, tapasztalatával milyen jó tanácsot adna 2006. évi önmagának?
Azon dolgoztunk, hogy a Danubius a gyógyturizmusban meghatározó közép-európai multivá váljon.
Talán egyfajta dolgozói privatizációt kellett volna megpróbálni, de az akkori gazdasági szabályok szerint ezt legális módon nem lehetett megvalósítani. Mégis, valahogyan meg kellett volna oldani…
Másrészt, a 90-es években el sem tudtuk képzelni, hogy valaha – mint ma már – fizetőképes magyar állampolgárok fogják megtölteni a magyarországi gyógyszállodákat.
Mai szemmel nézve igenis érdemes lenne fenntartani egy magyar gyógy-szállodaláncot, de ez már, a mai tudásommal is csak egy álom marad.
Milyen változásokat jósol a szállodaiparnak az elkövetkező 50 évre?
Az informatika véglegesen úrrá lesz a szállodaiparban, ami így eléggé személytelenné válik. A személyzet kénytelen a képernyőt nézni, s nem az előtte álló vendéget. Ugyanakkor a vendégek száma várhatóan növekedni fog. Sajnos ezzel a személyes kapcsolat meg fog szűnni, s a régi szállodai szellemiség is eltűnik.
Köszönjük az interjút!
