Legendás vezetőket megszólító interjúsorozatunk utolsó részében Némedi György mesél legnagyobb feladatairól és sikereiről. Némedi úr 1986 és 2007 között a Budapest Hilton igazgatójaként vállalt szerepet az 50 éves Danubius Hotels életében. Szállodaigazgatói kinevezése előtt a Hilton Budapest front office managere, majd igazgató-helyetteseként bizonyított. 2006-2015 között a Danubius Hotels ügyvezetésének tagja volt.
Mi volt a legnehezebb feladata szállodaigazgatóként?
1989-ben valahogyan meg kellett akadályoznunk a vállalat vezetésének azt az elképzelését, hogy a Hiltont eladják egy dél-koreai befektetőnek, s a Danubius csak üzemeltető maradjon.
A szálloda igazgatójaként kötelességem volt tolmácsolni a vállalat vezetésének szándékát a dolgozók felé, miközben, a vállalati tanács (akkor, a rendszerváltás előtt és az Rt-vé alakulás előtt így hívták az állami nagyvállalat irányító és tulajdonosi jogokat gyakorló testületét) tagjaként győzködtem a többi tagot, hogy el ne fogadják a javaslatot.
A Hilton dolgozói pedig – a szakszervezet irányításával – megszervezték az újkori magyar szállodaipar első, s tudtommal utolsó sztrájkját, ami kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést jelentett. A vállalati tanács sorsdöntő ülésének idején (a Hotel Gellért előtt) transzparensekkel tüntettek.
A tanács végül elutasította a vállalat vezetésének javaslatát, a teljeskörű sztrájkra már nem került sor és a Budapest Hilton a mai napig a Danubius Hotels zászlóshajója.
Mit tekint a legnagyobb szállodaigazgatói sikerének?
Hadd mondjak kettőt is!
A Hilton épületének műemléki oldalán, az un. Miklós torony melletti kistorony (amit én csak rakétasilónak csúfoltam) enyhén szólva ízléstelenre sikeredett a beruházáskor. A torony falát military zöldre festették, ablakai helyére pedig szürke üvegtéglákat építettek be.
A szálloda homlokzat és műemléki felújításakor sikerült elérnem, hogy a falakat fessék át törtfehérre, az üvegtéglák helyére pedig tegyenek ugyanolyan, bronz hatású üveget, mint amilyen a szálloda összes ablaka. A kistorony pedig egy hetyke kis sisakot kapott.
A másik sikerem a vállalat összes dolgozójának hozott jót. A Danubius akkori vezérigazgatója (dr. Gellai Imre 1983-1988 között) nyitottnak bizonyult a Hilton láncnál működő, ún. dolgozói kedvezmény szisztéma átvételére, a Hilton mintájára bevezette a mai napig élő rendszert, miszerint a munkatársak jelentős kedvezménnyel vehetik igénybe a házak szolgáltatásait, természetesen a férőhely és a kapacitások függvényében.
A mai tudásával, tapasztalatával milyen jó tanácsot adna 1986. évi önmagának?
Nagy kérdés, hogy a mai bölcsesség és tapasztalat érvényesíthető lehetett volna-e 45 évvel ezelőtt?
Gondoljunk bele, csak a századforduló környékén jelent meg néhány nemzetközi cég, pl. Hilton vállalati kultúrája és értékei részeként az Equlibrium fogalma. Egyensúly a munka, a munkahelyi teljesítmény és lojalitás elsőbbsége, valamint a magánélet és a család fontossága között. Egyensúly, amelyben a két prioritás nem egymás rovására, hanem egymást kiegészítve és erősítve jelenik és valósul meg.
Lássuk be, ennek az egyensúlynak az elismerése és célkitűzése még ma sem egy általános vállalati alapállás. Megvalósítása azonban nem a képzeletbeli önmagamnak, hanem a jelen generációjának elemi érdeke a munka világának mindkét oldalán.
Milyen változásokat jósol a szállodaiparnak az elkövetkező 50 évre?
Két évvel ezelőtt el tudtuk volna képzelni, hogy munkaerőhiánnyal küzdünk majd?
Hogyan jósolhatnánk ötven évvel előre, mikor azt sem tudhatjuk, mi lesz 10 év múlva?!
Egy biztos, az emberek utazni fognak, szállodákra szükség lesz, remélem, hogy az akkor majd 95 éves Budapest Hiltonban nagyszabású ünnepséget tart a Danubius Hotels!
Köszönjük a beszélgetést!
