Biztos nem kell magyaráznunk, miért jó vasárnap étteremben ebédelni a családdal. A hétköznapokon csak rohanunk, korán kelünk, az iskolásnak tízórait csomagolunk, sietősen kávézunk, dugóban ülünk, munka után ugyanez, esetleg bevásárlással, leckeírással és gyors vacsorakészítéssel körítve. Ugye, milyen ismerős? És amikor végre eljön a hétvége, jó lenne minél többet együtt lenni, sokat pihenni, még többet kirándulni, sőt az is felkerülhet képzeletbeli kívánságlistánkra, hogy együnk valami finomat. Már az is szívet-lelket melengető élmény, ha egy asztalnál ülünk szeretteinkkel és barátainkkal, adjuk meg a módját, hogy ez az együttlét ünnep legyen… A megoldás lehet egy Sunday brunch Budapesten, ahol a szép helyszín mellett a korlátlan ételfogyasztás is nagy előny. Vasárnapi ebéd akciót több Danubius szállodában is igénybe vehetünk, mutatunk 3 különleges éttermet: Sunday Brunch Gellért A Danubius Hotel Gellért Panoráma éttermében az egész család jól érzi magát. Minden vasárnap kibővített kínálattal, prémium nyersanyagokkal és változatos ízvilággal várják a családokat. Kulcsszerepet kap a szezonalitás, és a friss fűszerek használata is fontos eleme az új koncepciónak. Házi készítésű sütemények, meleg magyaros desszertek minden alkalommal szerepelnek a kínálatban. Nálunk a gyerekek sem unatkoznak! A családi ebéd alatt változatos, interaktív programokkal szórakoztatja őket egy szakképzett animátor, aki minden héten más tematikával, játékokkal, kvízekkel és nyereményekkel készül. A Gellért […]
Programajánló
Barangolj az őszi természetben!
Ősszel minden a természetbe hív: a fák ezernyi színben pompázó lombkoronája és az avar zizegése, a napsugarak simogató melege és a tiszta levegő frissessége kirándulásra csábít. Komótos sétákra az erdők pompás kulisszái között, sosem látott izgalmas helyek kíváncsi felfedezésére, amelyekért érdemes bakancsot húzni. A magával ragadó természeti környezet mellett nemcsak a jó társaság vidám élménye garantált, de a gyaloglás pozitív testi-lelki hatásait is élvezhetjük. A szabadban való testmozgás hangulatjavító, stressz- és vérnyomáscsökkentő, segít fenntartani a jó csontminőséget, javítja fizikai- és szellemi teljesítőképességünket – hogy csak a legfontosabbakat emeljük ki. Ugyanakkor nem elhanyagolható tényező monitor orientált világunkban az sem, ha időnként tudatosan kiszakadunk a PC-k és az okostelefonok bűvöletéből és rácsodálkozunk egy érdekes formájú sziklára, méltóságteljes famatuzsálemre vagy a kilátóból elénk táruló lélegzetelállító panorámára. Túrázásra ajánlott szép természeti helyekre lépten-nyomon rábukkanhatunk és csak elhatározás kérdése, hogy hétvégi programunkba beillesztünk-e egy-egy kellemes őszi kirándulást, akár termálfürdőzéssel vagy városnézéssel kombinálva. A Danubius szállodák mind gyönyörű természeti környezetben épültek. A Margitsziget, a Budai hegység, a Balaton-felvidék, a Szigetköz, a Kőszegi hegység, a Mecsek, a győri Rába-part egész évben tartogatnak különleges természeti szépségeket. Néhány tipp őszi kiránduláshoz: Ha Budapesten jársz, ne hagyd ki a sétát a Margitszigeten! Csodáld meg a hatalmas famatuzsálemeket, a japánkertet és […]
Márton napi Borfesztivál a Gellértben
Mit hoz ki a bűvös 7-esből a Gellért? Széll Tamás, a hazai gasztro-hősök legnagyobb figurája, aki bebizonyította a világnak, hogy a magyar szakácsok is művészi szinten mozognak “Kulináriában”, a Danubius Hotel Gellért Márton napi Borfesztiválján mutatja meg a fine dining rejtelmeit, de ott lesznek a Gerbeaud, Gundel, Gellért aranyhármas séfjei is, folyik majd a bor és habzik a sör, csak győzzük meginni. Mindez november 9-12. között. Frissítés: Márton napi programok 2017! Hét éves lett Budapest legizgalmasabb Márton-napi programja, mely évről évre új és újabb tematika köré épül, és az elmúlt években rendre teltházat vonzott. Már most nagy az érdeklődés, hogy idén mivel teszi felejthetetlenné a Gellért a libaólban bujkáló Szent Márton legendájáról evéssel és újborral emlékező jeles napot. Nos, ha végignézünk a kínálaton, láthatjuk, hogy a kihagyhatatlan borfesztiválnak helyet adó szálló idén is egy grandiózus “töltött libává” avanzsál, amiben kellemes tölteléket alkot majd a legjobb ételek és italok végtelen sora, sztárséfekkel és sztárborászokkal, esténként pedig menő koncertekkel. Ráadásul a 7. fesztivál tematikája a bűvös 7-es szám körül forog majd. Sörrel indít a borfesztivál – Jön a 7 mestersörész Nincs szerte a világban olyan Márton napi Borfesztivál, ahol a sör is jelentős szerepet kap. A Gellért ebben is kilóg a sorból, […]
Most eláruljuk a balatoni szállodák kulisszatitkait!
Igazán forró nyarunk volt az idén, ami azt is jelenti, hogy dübörögtek a balatonfüredi szállodák. Nagyon sokan szeretik a legendás Annabellát és a híres Marinát, gyorsan elkeltek a szabad szobák a szezonban. Benépesültek a partok és a parkok, jöttek kicsi és nagyok, hallhattunk magyar szót és idegen nyelveket bőven. Nálunk laktak júliusban a FINA sportolók és vendégül láttunk rászoruló családokat is. Tucatnyi estén át szólt a zene az Orfeum előadásokon a Marina bárban, és Drazsé sárkány sem maradt játszópajtások nélkül a vakációban. Mit gondoltok, hányan nyaraltak a két füredi szállodában az idén? Képzeljétek, közel kétszázezren! A legidősebb vendég a Marinában 92 éves volt, a legfiatalabb pedig 2 hónapos. Az Annabellába is érkeztek csecsemővel, aki 3 hetes korában tölthette el itt valószínűleg élete első nyaralását. A legéltesebb korú vendégünk itt pedig 89 éves volt. Nagy öröm számunkra, hogy igazán minden korosztály megtalálja nálunk a számára megfelelő pihenést. Ezt az a szintén izgalmas adat is megerősíti, hogy bizony voltak vendégek, akik 3 hétig, 21-22 napig pihentek egyhuzamban a szállodákban! Biztosak vagyunk benne, hogy ők aztán kisimultak és lebarnultak, bejárták a környéket, megkóstolták a balatoni borokat, hajókáztak, kisvonatoztak…. Megtippeltétek esetleg, délutánonként a Marina kertben a lángosra és a palacsintára várva, hogy mennyit sütnek […]
Bisztró ajánlatok és kézműves ételek a győri Belga új étlapján
Az étlapváltás mindig nagy esemény egy étterem életében, hiszen lehetőséget ad a megújulásra és a régi értékek megőrzésére, megerősítésére is. A jól átgondolt étlap új rajongókat szerezhet a konyhának, ugyanakkor megőrzi a hűséges törzsvendégek bizalmát is. Ezek a célok vezették az új ételsor összeállításában Kassai László séfet, aki tavasszal vette át a győri konyha vezetését Edvi László konyhafőnöktől. A győri Belga fogalom és legenda a barokk belváros szívében, rendkívüli népszerűségét a friss, regionális alapanyagoknak, a házias ízeknek, a kreatív tálalásnak és a folyamatos megújulásnak köszönheti. Az étterem nemcsak a jó konyha, de a hosszú nyitvatartási idő és a különlegesen jó földrajzi elhelyezkedés miatt is évtizedek óta a társasági élet központja Győrben, mindig van alkalom és indok, hogy betérjünk a Belgába! A Belga Étterem és Söröző most megújult étlapja egyaránt kínálja a laza baráti együttlétekhez illő, trendi bisztró ételeket és a ház specialitásaként helyben, kézműves munkával készített fogásokat. A házilag készült Hamburger coleslaw salátával és a Grillkolbász almamustárral kihagyhatatlan egy pohár belga sör mellé, de kézműves munkával készül a gnocchi és a röszti is, sőt a kacsa és a pisztráng is helyben füstölődik. És ki tudna ellenállni a házi libamáj pástétomnak diós kaláccsal? A ház specialitásai – Hagymás lepény sós tejföllel, […]
X. Győri Pálinkafesztivál 2017 - Magyar Hagyományok Fesztiválja
Az EYOF, a Bornapok és a nyárzáró Alphaville koncert után a barokk város újra magához csalogat minket. Nem is akármivel, hanem egy szívet-lelket melengető Pálinkafesztivállal, amely együtt hódol az autentikus magyar folklór és a hungarikumként is jegyzett pálinka előtt. A szeptember 15-17. között megrendezésre kerülő 2017-es Győri Pálinkafesztivállal meghosszabbíthatjuk a nyarat és élvezhetjük a nemes italok és a színvonalas népzenei programok elegyét a Találkozások városában. Tudjátok, hogy a pálinka 2013. márciusa óta Hungarikum? Nemzeti ital, igazi magyar sajátosság, az elkészítés módja, a termelés, az ízvilág része a magyar hétköznapoknak és ünnepeknek egyaránt. Lehet szilva, körte, törköly, meggy, alma vagy ágyas – egyszerűen szeretjük. A Győri Pálinkafesztiválon különlegességeket is kóstolhattok, a talpalávalóról pedig népzenekarok egész sora gondoskodik. Nem marad el a felvonulás sem, lesznek táncházak, Herczku Ági, Freddie és Sebő koncert, hogy csak néhány nevet említsünk a gazdag programból. A zenés programok közt sétálva pedig a kézműves vásár portékái között válogathatunk és a lacikonyhák étvágygerjesztő ajánlataival „ágyazhatunk meg” az újabb pálinka kóstolóknak. A 2017-es Győri Pálinkafesztivál részletes programja 2017 Szeptember 15. péntek 17.30 Csángálló zenekar felvonulása a Megyeháza – Baross út – Dunakapu tér útvonalon 18.00 Megnyitó A rendezvényt megnyitja: Somogyi Tivadar, Győr Megyei Jogú Város alpolgármestere 18.10 „A függöny felgördül” […]
Győri Bornapok 2017 – Koccints a Találkozások városában!
Még élénken élnek emlékeinkben a győri EYOF Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál szívmelengető pillanatai, de a barokk város augusztus utolsó hétvégéjén is nagyra tárja kapuit és különleges rendezvénysorozattal csalogatja a borok, a gasztronómia és a kulturális programok szerelmeseit. Augusztus 24 – 27. között olyan nagyszabású fesztivállal vesz búcsút Győr a nyártól, amelyen 58 pincészet, az európai borlovagrendek, az Alphaville és tucatnyi együttes gondoskodnak a színvonalas és könnyed szórakozásról. Ami a borokat illeti A borkóstoló pavilonokat a Széchenyi és a Dunakapu téren állítják fel, ahova a Balaton-felvidéki, az egri, az etyeki, a pannonhalmi, a soproni, a szekszárdi, a tokaji és a villányi borvidékekről érkeznek pincészetek. A Bor-, Borlovag- és Gasztronómiai fesztivál elengedhetetlen eseménye a Győr Város Bora illetve a Fesztivál Bora kiválasztása, és gyönyörű színfolt a borlovagrendek látványos felvonulása a történelmi belvárosban. Aki még ennél is többet és felemelőbbet szeretne látni, augusztus 26-án 17.00 órakor a bencés templomban részt vehet az új borlovagrendi tagok avatásán és a régi tagok előléptetési ünnepségén. Az Európai Borlovagrend Hungaria Konzulátusának Pro Urbe díjas győri legációjának tagjaival együtt vonulnak a Magyar Pálinkarend, a Somlói és a Pannonhalmi Borlovagrendek képviselői is. Forever young A nyárzáró koncert idei fellépője az Aphaville együttes, akiket a „Forever Young” című […]
Elkezdődtek a füredi Borhetek!
Ha csak egyetlen programot választhatnál 2017 augusztusra, akkor a legendás balatonfüredi Borhetek legyen az! Amikor a Balaton nyári hangulatát megspékeled még néhány pohár finom füredi vagy csopaki borral, és ott andalogsz a Tagore sétány platánjai között a naplementében, vagy akár éjfélig, a koncerteket hallgatva, akkor arra az érzésre sokáig emlékezni fogsz. Balatonfüredi Borhetek augusztus 13 – szeptember 3. között Tudtad, hogy már 1932 óta minden év augusztusában megrendezik ezt a színvonalas fesztivált? És azt, hogy ezen a rendezvényen csakis balatonfüredi és csopaki borászok mutathatják be pincéik legjavát? Részt kell venniük a városi borversenyen, és az ott kapott pontok alapján kaphatják meg helyüket a Tagore sétányon. A kis faházaknak meghatározott sorrendben kell sorakozniuk, a legelső hely mindig az év füredi borászáé. 2017-ben a Hudák Pince nyerte el ezt a megtisztelő címet, így ha arra jársz, legyenek ők az elsők, ahol megtölteted a kóstolópoharat. 25 termelő, 30 fajta, 300 bor Ha kérdésként vetődik fel benned, mit is ihatsz a füredi Borheteken, akkor jó, ha tudod, hogy borászatonként 8-10 féle bort lehet kóstolni. Megtalálod a térség legismertebb nedűit, az olaszrizlinget, a rizlingszilvánit, a traminit, a zweigeltet, a muskotályt, a hárslevelűt, a juhfarkot, a cserszegi fűszerest, hogy csak néhányat említsünk az óriási kínálatból. […]
6 újdonság, amit látnod kell a Margitszigeten!
Hatalmas munkálatok előzték meg a vizes VB-t Budapest legnagyobb parkjában, az egyedülálló hangulatú Margitszigeten. Nem járt a busz, felszedték a járdákat és az utakat, átmenetileg építési területté változtatva a nyugalom szigetét. Ám egyszer csak minden összeállt, és aki most ellátogat ide, már egy egészen más, sokkal szebb Margitszigetet talál. Tölts el egy estét a nyugalmat árasztó ősfák alatt, a virágok közt sétálva, látogasd meg a megújult látványosságokat és koronázd meg az estét egy vacsorával, Budapest legrégebbi szállodájának teraszán! 1. Multimédiás szökőkút A sokak által kedvelt randi helyszín, a sziget Margit-híd felőli végén található zenélő szökőkút alaposan megváltozott – előnyére! A változatos zeneszámokkal összehangolt, este megvilágított vízjáték kiegészült egy 30×15 méteres vízvászonra történő vetítési lehetőséggel, így a színes fény effektusok és a zenei aláfestés mellett minden este lézervetítésben gyönyörködhetünk a szökőkút vízfüggönyén! 2. Az újjászületett Casino épület Az 1869-ben épült éttermet és kávéházat Alsószigeti Nagyvendéglőnek hívták. A vendégeket hetente négyszer katonazenekar szórakoztatta, és innen indult a lóvasút is. Az 1930-as évek közepén nagyobb modernizálást hajtottak végre az egész épületen, és 1937-ben már Casino elnevezéssel üzemelt. Budapest ostromának idején az SS főhadiszállásként használta, majd a károk helyrehozatala után 1949-ben nyílt meg újra az étterem. A közelmúltban szórakozóhelyként üzemelő, kalandos történetű épület felújításakor […]
Családi programok augusztusban Győrben, Pécsett és Balatonfüreden
Hogy a nyár minden pillanatát a legjobban tölthesd el, hoztunk néhány színes és mindenképpen emlékezetes programot, amelyeknek köszönhetően a 2017-es nyár utolsó hónapja is élményekben gazdag lesz. Szamárság lenne otthon maradni! Augusztus közepén Pécs kínál egy szenzációs fesztivált, amely minden kicsi és nagy számára programokban, játékokban és kihívásokban gazdag lesz. A 2017. augusztus 17. és 20. között megrendezett Szamárfül fesztiválon szinte tobzódhatunk a lehetőségekben. A Zsolnay Kulturális Negyedben több színpadon, kulturális térben zajlanak a programok, ráadásul idén a lokális értékek megismerése, a környezettudatosság, az interaktivitás és az esélyegyenlőség kerül a középpontba, ehhez kapcsolódik számos program, lehetőség. Természetesen a fókusz a szórakozáson, a játékon, a kacagáson van, amihez a az ország legkiválóbb előadói szállítják a műsort: koncertek, bábjátékok, színházi előadások teszik élvezetessé a nyár utolsó napjait. Különleges hétvégi ajánlatokért keressétek a Hotel Palatinus City Center szállodát a belvárosban! Túrázz Balatonfüreden! Balatonfüredet nem csak csodálatos Balaton partja, vagy a város nyújtotta gasztronómiai és kulturális lehetőségek miatt szeretjük, de azért is érdemes ellátogatni a nagy múltú fürdővárosba, mert a környező tájak számos kirándulási, túrázási lehetőséget tartogatnak számunkra. Akár fürdőzés előtt vagy után vagyunk, látogassunk el a Balaton-felvidék egyik legszebb kilátójába, a Jókai-kilátóhoz. A Tamás-hegy tetején terpeszkedő, parádés panorámájú kilátóból rálátunk az egész Balatonra. […]
Ezért jó gyereknek lenni a Danubius szállodákban!
Ha gyerek lennék, minden vágyam az lenne, hogy olyan nyaram legyen, amiben minden kívánságomat teljesítik. Olyan helyen nyaralhassak, ahol mindig valamilyen finomsággal tömhetem meg a hasamat, sosem fogynak el a programok és mindig vannak játszótársaim. Nos, a Danubius szállodákban a Bubbles Club és az all inclusive szolgáltatásoknak köszönhetően mindezek a kívánságok könnyű szerrel teljesülhetnek. De lássuk, miért is olyan jó gyereknek lenni egy Danubius gyerekbarát szállodában! Mindenekelőtt biztosan lesznek kispajtások, akikkel együtt a játék sokkal izgalmasabb, a napok gyorsabban telnek és a szülők sem hiányoznak annyira, ha az animátorok ott vannak. Akár jó idő van, akár rövid időre beborul az ég, mindig van mit csinálni, hiszen a játszóházban, a gyerek pancsolóban egymást érik a szervezett programok: a kincskeresés, az íjászkodás, a vetélkedők és az ügyességi játékok minden korosztály számára izgalmas perceket hoznak. De nem csak az animátorok kedvessége és jókedve az, ami felvidít minden kisgyereket, de ott vannak a Bubbles Club helyes kissárkányai is, akik minden csínytevésben a gyerkőcök társai lehetnek. A csodálatos helyszínek, a felejthetetlen medencés pancsolások és a számos sportolási lehetőség mellett sok esetben kardinális kérdésnek bizonyul, hogy mi kerüljön a pocakba? A Danubius szállodákban, mint a bükfürdői, a balatoni és a hévízi egységben az all inclusive szolgáltatásnak […]
Egy szálloda ezer ötletet rejt! Fedezd fel te is!
Ismered azt a helyzetet, amikor hazaindulás előtt döbbensz rá, mennyi mindent lehetett volna még a nyaralás alatt csinálni? Hogy a szállodában ezernyi program és lehetőség van, csak élni kell velük? Azért, hogy a te nyarad százszázalékosan teljes lehessen, beavatunk néhány titokba. Már érkezéskor érdemes figyelmesen meghallgatnod a recepciós munkatársat, mert a segítségével extra tippeket kaphatsz. Általában az utazás miatt fáradtak vagyunk, ezért gyűjts be minden olyan szóróanyagot, ami a programokra hívja fel a figyelmet. Pihenés után bőven lesz időd végig bogarászni mindegyiket. Nézz körbe, mit rejt a szobád! Sok esetben a szobába is bekészítenek olyan szóróanyagokat, amelyek a szállodai vagy éppen a környékbeli lehetőségekre hívják fel a figyelmet. A szállodai hírlevél is fontos információkat tartalmaz, kezdve az időjárás előrejelzéstől az aktuális sport és társas programokig. Adj időt magadnak, hogy megismerd a szállodát! Kétségtelen, hogy a medence vize nagyon csalogató, de ha nem játod alaposan körbe a szállásodat, könnyen úgy járhatsz, hogy csak az utolsó napon fedezed fel a bowling pályát, vagy a tenisz pályát! Ismerd meg a fitness terem nyitvatartását, fedezd fel, hol található a szépségszalon, van-e esetleg könyvtár vagy szabadtéri sakk pályája. Feledkezz bele a faliújság híreibe! Nem csak a legkisebbek számára szerveznek programokat, hanem a felnőtteket is gyakran […]