Valljuk csak be őszintén, hogy mennyire szeretünk enni. Jót enni, jó helyen, jó áron. Talán ezért is kísérjük oly nagy figyelemmel a DiningCity Étterem Hét rendezvényeit, amelyek évente több alkalommal is kedvünkre való gasztronómiai kalandokat tesznek lehetővé számunkra. Idén ősszel október 9-18. között népesülnek be a legjobb éttermek – természetesen maximális higiéniai fegyelemmel és figyelemmel -, hogy válogatott alapanyagokból készülő, prémium menüiket fix áron kínálják fel nekünk. A Danubius Hotels 3 kiváló étterme is csatlakozott a népszerű kulináris eseményhez, így Budapesten a Zsolnay Kávéházat és a Gellért Söröző & Brasserie-t, Győrben pedig a Belga Éttermet és Sörözőt érdemes célkeresztbe tennünk, hiszen séfjeink mindent elkövetnek, hogy minőségi fogásokkal kényeztessenek el bennünket. Ismerjük meg tehát az Étterem Hétre összeállított menüket, hogy még időben ki tudjuk választani, hol, mikor és mit szeretnénk elfogyasztani október derekán. Ne felejtsük azt sem, hogy csakis előzetes asztalfoglalással biztosíthatjuk helyünket kizárólag a www.etteremhet.hu weboldal asztalfoglalási rendszerén keresztül! DiningCity Étterem Hét a Zsolnay Kávéházban Kedvenc körúti kávéházunk is kitárja kapuját és szívét, megteríti asztalait, hogy az októberi Étterem Héten minél többen átélhessék újra a Zsolnay Kávéház különleges hangulatát. Tóth Zoltán, a Zsolnay Kávéház új séfje különleges menüvel készül, minden fogásban elrejt egy kis csavart, hogy elkápráztassa az Étterem Hétre […]
Programajánló
Megújult a győri Belga étlapja! Kulisszatitkok és kedvencek a séftől
Vannak utak, amik mindig a győri Belgába vezetnek – sörözés a barátokkal, vacsora kettesben színház és koncert után, déli menü, családi ebéd vagy akár egy céges rendezvény. És vannak ízek is, amik mindig a győri Belgába vezetnek. A Nagyi paprikás csirkéje, egy jó Kapuvári bicskás pecsenye vagy egy igazi és egyedi Borjú bécsi. A Danubius Hotel Rába Belga Étterem és Sörözője ikonikus találkozási pont Győrben, a sétálóutca elején, a gyönyörű győri Városházával szinte szemben. Nemcsak párját ritkítóan széles sörválasztéka miatt vált oly népszerűvé a győriek, a turisták és a szálloda vendégei között, de minőségi ételkínálata is sokak kedvenc éttermévé teszi, ahova mindig jó betérni. Most különösképpen, hiszen a Belga megújult étlapja és itallapja új gasztronómiai kalandokra csábít. Maráczi Imrével, a Danubius Hotels Corporate Chefjével és éttermi igazgatójával az új étlap bevezetését megelőző gondos előkészítésről, a vendégek igényeinek felméréséről, az ételek őszinteségéről beszélgettünk: – A Belga új étlapjának kialakításakor több fontos szempontot is figyelembe vettünk. A modern konyhatechnológiai eljárások bevezetése mellett kiemelten figyeltünk a vendégek visszajelzéseire és a győri piackutatásunkból levont következtetésekre. Étlapon maradtak például a nagy közönségkedvencek, a Kapuvári bicskás pecsenye és a Kassai László séf által megfogalmazott Békebeli cigánypecsenye. Abszolút hiánypótló Győrben az igazi Borjú bécsi, a páratlan minőségű, […]
Nyomós érvek és program tippek az utószezoni pihenés mellett Balatonfüreden
Szeptember beköszöntével rövidebbek az esték, frissebbek a reggelek és a Balaton is egy másik arcát mutatja. Az aranyszínűvé váló fények, a napfelkelték pasztellje és a naplementék színorgiája lebilincselő kulisszaként kíséri koraőszi pihenőnapjainkat a Balatonnál. Észrevehetően kevesebben töltik ilyenkor szabadságukat és hétvégéjüket a Magyar Tengernél, ám ez a nyugalom kincset ér. Lehetőséget nyújt a csendes feltöltődésre, az édeskettes romantikázásra, a természetközeli kirándulásokra és a kellemes napfürdőzésre. A Danubius balatonfüredi szállodáiban, az all inclusive Danubius Hotel Marinában 2020. október 4-ig, a félpanziós Danubius Hotel Annabellában pedig 2020. október 31-ig tart a szezon. Ha hihetünk az időjárás előrejelzésnek, bizony szép indián nyárra számíthatunk a következő hetekben, érdemes hát ilyenkor is eltölteni néhány szép napot Füreden. Annál is inkább, mert több nyomós érv is szól idén a balatoni ősz mellett: Biztos pihenés a Danubius szállodákban! Maximális figyelemmel és minden higiéniai előírás betartásával üzemelnek a füredi szállodák továbbra is, ahogy azt a nyári szünidő idején is megtapasztalhattuk. Szeptemberben várhatóan kevesebb vendég választja a Balatont, így kicsit sem okoz nehézséget a szociális távolságtartás a szállodai közösségi terekben. Pénztárcabarát ajánlatok! A füredi szállodák félpénzes ajánlatai rendkívül kedvezményes feltételekkel csábítanak utószezoni nyaralásra, ráadásul, aki szeptember 8-ig foglal bármilyen későbbi időpontra, nem kell előleget fizetnie és szállását az érkezés napján […]
Kultúra, gasztronómia, wellness. Győri kikapcsolódás, egy kicsit másképp!
Lelassulni, megcsodálni, felfedezni, megkóstolni! Ha szívesen merülsz el a részletekben, ha érdekelnek a városi legendák, ha szereted, hogy minden lépés, minden utca vagy minden városrész megszólít, gyere Győrbe! A találkozások, a vizek, a templomok és a kultúra városa akkor nyűgöz le igazán, ha megérzed hangulatát. A barokk belváros történetei, a termálvizes fürdő, a természetközeli parkok és vízpartok mellé Kisalföld ízeit is megkapod, de Pannonhalma közelsége is vonzó lehet számodra, mind szakrális, mind kulináris szempontból. Ha korábban a Négy évszak fesztivál vendégeként élvezted a parádés felvonulásokat és tömegeket megmozgató koncertprogramokat, akkor most eljött az idő, hogy más szemmel nézz Győrre, és fedezd fel a város meghittebb, rejtett arcát! A legnagyobb biztonsági óvintézkedések és hygiéniai fegyelem mellett várja vendégeit már hetek óta a város patinás szállodája, Danubius Hotel Rába. Ideális elhelyezkedése a sétálóutca végén szinte kínálja a komótos sétákat, a városfelfedezés élményeit. Sőt érkezhetsz kényelmesen vonattal vagy autóbusszal is, mert a tömegközlekedési csomópontok, a vasúti pályaudvar és az autóbusz állomás a szálloda közvetlen közelében találhatók, pár perces sétatávra. A győri Danubius Hotel Rábában biztosra mehetsz pihenéseddel és foglalásoddal is! Előbbit a Danubius Hotels Biztos pihenés programja, utóbbit a rugalmas foglalási és lemondási feltételek garantálják. Ne habozz, tervezd be pároddal, barátaiddal vagy gyermekeiddel! […]
A legenda folytatódik, a Gellért újra vár!
Hosszú lenne a lista, ha össze szeretnénk gyűjteni, miért is olyan különleges a Gellért Szálló. Festői panorámája, csodás környezete, a Szabadság-híd közelsége, a hazai vendéglátás legendái, világhírű vendégei, patinás hangulata, gasztronómiai ínyencségei és népszerű fesztiváljai mind-mind bekerülnének Budapest egyik legismertebb, immár ikonikus szállodájának méltatásába. A legfontosabb örömhírt azonban a Danubius Hotel Gellért 2020. augusztus 7-i újra nyitása jelenti. A Gellért újra vár! A Danubius Hotel Helia és a Danubius Hotel Erzsébet City Center után, szigorú biztonsági intézkedések mellett tárta szélesre kapuit a legendás és patinás budapesti szálloda, a Danubius Hotel Gellért. A legnagyobb biztonságban, a megszokott magas színvonalú szállodai kényelmet és ellátást biztosít mindenkinek, aki Budapesten, a világ egyik legszebb fővárosában szeretne eltölteni néhány napot. Lehet az romantikus édeskettes vagy családi kirándulás, lehet az üzleti út vagy családi-üzleti rendezvény, netán esküvő, a Gellért garancia immár nemcsak a minőségre, de a biztos pihenésre is. Az elmúlt időszakban a szálloda munkatársai azon dolgoztak, hogy a Gellért is tökéletesen megfeleljen a legmagasabb szintű biztonsági és egészségügyi szabályoknak és a szállóvendégek megváltozott igényeinek. Bár a Gellért Fürdő nyitására még kicsit várni kell – a világhírű gyógyfürdő előreláthatólag 2020. szeptember 1-jén nyitja meg újra medencéit -, a Gellért Szállóban újra felpezsdül az élet! Sunday Brunchra […]
Biztos nyaralás a Bubbles Club szállodákban
Talán még soha nem vártuk ennyire a vakációt, és talán még soha nem kellett ennyire körültekintően megszerveznünk a családi nyaralást. Sokak maradnak belföldön idén nyáron, és sokan választanak olyan szállodát, olyan desztinációt, ahol elkerülhetik a tömeget, ahol biztonságosan, a megfelelő hygiéniai előírások betartásával, de mégis élményekben dúskálva, vidáman és felhőtlenül pihenhetnek. A Danubius Hotels gyerekbarát szállodái Bükfürdőn és Balatonfüreden örömmel, rugalmas foglalási és lemondási feltételekkel – és természetesen minden előírás betartásával – nyitották meg újra kapuikat, hogy a Bubbles sárkányokkal és animátorokkal, a megszokott és megszeretett kulináris kényeztetéssel, wellness élményekkel és a környék programlehetőségeinek ajánlásával csodás pihenést nyújtsanak a család minden tagjának. Minden jobban fog esni, és mi jobban vigyázunk rád! Nálunk boldogan érezheted át újra a nyaralás örömét, fülig érő szájjal élvezheted a Balaton hullámait és az élményfürdő zuhatagát. Teljes lelkinyugalommal napozhatsz a kényelmes pihenőágyakon, válogathatsz a büféasztal fenséges kínálatából, és minden feszültséged tovatűnik egy jó masszázs után. A kicsiket szabadon engedheted, hadd élvezzék a tágas szállodai parkok, kertek játéklehetőségeit, az animációs programokon pedig gyorsan barátokra – és sárkányokra is találnak. Idén sem marad el a kézműveskedés, a vízi csata, a sárkánymese és a Bubbles disco, sőt a bizonyítvány akcióban a jó tanulók ismét sárkányos mesekönyveket kapnak ajándékba. A […]
Rejtő Jenő-est a Zsolnay Kávéházban
A Zsolnay Kávéház közleménye: Kedves Vendégünk! Köszönjük a lelkes érdeklődést a számunkra is kedves Rejtő Jenő témájú irodalmi estünk iránt, nagyon nagy öröm, hogy ilyen nagy számban visszajelezték részvételi szándékukat. A Zsolnay Art Salon március 19-ére tervezett estje és Korcsmáros Pál grafikáinak kiállítása ezen az időponton elmarad, de amint lehet, megtartjuk. Az esemény új időpontjáról, nemsokára hírt adunk a Zsolnay Kávéház Facebook oldalán és email címükre küldött személyes meghívóval. Reméljük, nemsokára találkozunk és egy kellemes estét töltünk együtt irodalommal, süteménnyel, kávéval és ami talán mégis a legfontosabb: baráti beszélgetéssel és humorral. Ismét irodalmi különlegességnek számító estnek ad otthont a Radisson Blu Béke Hotel. A tavaly ősszel indított Zsolnay Art Szalon célkitűzése, hogy felelevenítse a régi idők irodalmi kávéházainak hagyományait. A sorozat keretében korábban a szállodához több szállal kötődő Móra Ferenc életét és munkásságát idézték fel, a következő alkalommal, március 19-én pedig egy izgalmasnak ígérkező este erejéig Rejtő Jenő lesz a téma. Rejtő Jenő és Korcsmáros Pál találkozása: a sajátos humorával új műfajt teremtő Rejtő Jenő 115 éve, 1905. március 29-én született, míg leghitelesebb “tolmácsa”, a Rejtő-regények figuráit utánozhatatlanul ábrázoló Korcsmáros Pál grafikus 1975-ben, 45 évvel ezelőtt hunyt el. A két zseniális művészt, akikért ma is generációk rajonganak, a […]
DiningCity az éttermek hete Budapesten - 2020. március 06-15.
Mi az a DiningCity? A DiningCity, azaz az Országos Étterem Hét egy rendkívül népszerű gasztronómiai eseménysorozat, amit évente két alkalommal, tavasszal és ősszel is megrendeznek. Lényege, hogy a programba regisztrált éttermekbe online lehet asztalt foglalni és megkóstolni az éttermekben fix áron kínált menüket és finom fogásokat. A DiningCity éttermek hetét Budapesten és vidéken is megtalálhatjuk. Elegáns fine dining éttermek fogásait élvezhetjük, különleges étlapok legjobb tételeit választhatjuk, ráadásul módunk van az online asztalfoglalás mellett a weboldalon az étteremhét résztvevőinek kommentjeit, értékeléseit is elolvasni. Ki ne szeretne egy top étteremben romantikus vacsorát vagy ebédet elkölteni partnerével kedvező, fix menü árakon? Talán egy olyan helyen, amit a hétköznapokban nem is engedhetnénk meg magunknak. Számos olyan híres étterem is részt vesz ebben az akcióban, amelyeket Magyarország TOP éttermei között tartanak nyilván. Mikor van a Diningcity Étterem hét? Idén 2020. március 06-15. között. Ekkor fix menüárakon hódolhatunk a kulináris örömöknek. A programba regisztrált éttermek választhatnak, hogy 3.900 Ft-ért vagy a Prémium kategóriában 4.900 Ft-ért kínálják 3 fogásos ebéd vagy vacsora menüiket szervízdíjjal együtt, illetve létezik már az Exkluzív menü kategória is, 5.900 Ft-ért, szintén szervízdíjjal együtt. Étterem Hét előfoglalás Budapesten közel 90 étterem közül választhatunk, de ezt a bizonyos választást bizony nagyon gyorsan meg kell ejtenünk, […]
A 4 legjobb ebéd menü Budapesten
Akár turisták, akár üzletemberek és üzletasszonyok vagyunk, előfordulhat, hogy Budapesten szeretnénk ebédelni. Keressük, hol van étterem a közelben, ahol gyorsan csillapíthatjuk éhségünket, ahol megpihenhetünk városnézés közben, ahol egy munkaebéd keretében találkozót beszélhetünk meg üzleti partnerünkkel, vagy ahol egyszerűen finomat ebédelhetünk barátainkkal, családunkkal. Ilyenkor jobbára hétköznapi napi menüt keresünk, hiszen vasárnapokra ott vannak a Sunday brunchok, ahol családi programként élvezhetjük az ínycsiklandó büféasztalos, korlátlan étel-italfogyasztást is magában foglaló ünnepnapi ebédet. Úgy tartjuk, hogy hétfőtől péntekig a menüs étkezés jó lehetőség arra, hogy gyorsan és megfizethető áron nemcsak levesek, hanem főételek és desszertek is kerüljenek tányérunkra. Az éttermek, amelyek délben napi menüt kínálnak vendégeiknek, általában korábban közzéteszik a heti menü étlap kínálatát, így nem érhet bennünket meglepetés, ha előzetesen informálódunk a kínálatról. A heti menü étlap általában nem egyetlen menüsort kínál elfogyasztásra, hanem az esetek többségében szűkített étlap kínálatból választhatunk kedvünkre 2 fogásos vagy 3 fogásos ebédet. A menük ára pedig fix, 2 fogás vagy 3 fogás esetére is. A Danubius szállodák népszerű éttermei is kínálnak ebéd menüket Budapest legszebb részein – a Budai Várban, a belvárosban a Teréz körúton, a Szabadság-hídnál és a Városligetben is. Ebéd házhozszállítás nem szerepel a szolgáltatások között, de házias ízekre és minőségi kiszolgálásra garantáltan számíthatunk. Ebéd […]
Valentin napi wellness 2020 - A legjobb szerelmes program tippek!
A Valentin-nap egy csodálatos nap az évben, amire készülni kell, hogy igazán ünnep legyen, meglepetés. kényeztető és csábító szerelemünnep. Teremtsd meg az időt, kettőtök idejét, legyen kedves, izgalmas és különleges, legyen benne bőven romantika, végtelen sok figyelem és életre szóló élmények. Akár szerelmes wellness hétvége az álmod, akár különleges wellness csomag, segítünk néhány ötlettel, hogy 2020 február 14-én, egy Valentin-napi wellness hétvégével nyűgözhesd le párodat! Mivel is készülhet egy mai, modern Valentin, hogy meglepetést és örömet okozzon szerelmének? A Valentin napi program összeállításakor gondold csak végig, mi lenne a legütősebb – egy éjszakás romantikus wellness, egy Valentin wellness hétvége, egy Valentin-napi vacsora, egy Valentin-napi kirándulás vagy Valentin-napi wellness akció pároknak? A lehetőségek tárháza nagyon gazdag, de segítünk! Kerestünk Neked néhány gyöngyszemet, amivel biztosra mehetsz! Valentin-napi wellness Budapesten Édes kényeztetés, mert nincs Szent Bálint-nap csokoládé nélkül! Erre a jeles napra a legendás Gundel különleges praliné válogatását ajánljuk figyelmedbe. Már a csomagolás is lenyűgöző, hát még a tartalma! 18 különleges bonbont rejt a doboz, barackpálinkás, tokaji aszús, szilvapálinkás, mézes-narancsos praliné, sós-karamellás borzas és magos diós golyó. A mennyei Gundel bonbonokban étcsokoládé, tejcsokoládés és fehércsokoládé lép házasságra marcipánnal, diómarcipánnal és a karakteres Gundel pálinkákkal. A csokoládé, mint tudjuk, fokozza a boldogság hormonok termelődését, […]
Valentin-nap 2020 – Idén szerencsés napra esik, mondjuk miért!
Február 14. Valentin-nap. Valentine’s Day. Vagy Bálint-nap. Kinek-kinek, ahogy tetszik, hiszen mára már szinte álmunkból felverve is tudjuk, hogy ez a nap a szerelmesek ünnepe, akik megajándékozzák egymást, édeskettesben programokat csinálnak, édes szavakkal üzennek egymásnak, megünneplik szerelmüket, kapcsolatukat, házasságukat. Már nem számít, hogy Valentin vagy Bálint, a szerelem átvette az irányítást. 2020-ban pedig akár egy egész hétvégén át ünnepelhetjük a Valentin-napot, hiszen február 14. idén péntekre esik. Előttünk egy egész romantikus wellness hétvége lehetősége, töltsük szerelmesen! Cikkünkben elmeséljük a Valentin legendáját, ajándék és program ötleteket adunk. A Valentin-nap története Mint annyi más történet és legenda, a Valentin-nap korai nyomait is egy pogány ünnepben lelhetjük meg, mégpedig az ókori Rómában, Lupercakia ünnepén, február 15-én. Luperca egy istennő volt, méghozzá az erdők, a mezők, a tüzek urának, Faunusnak a hitvese. Ezen a napon Róma népe a város leghíresebb dombjához vonult, állat és kenyéráldozatot mutattak be Luperca istennőjüknek. Az áldozati kecskék bőréből szíjakat hasítottak, amivel a férfiak megcsapkodták a mellettük álló lányokat. Nem volt ez más, mint egy tavaszköszöntő és termékenységi rítus. Ugyanezen a napon a fiatal leányok Júnó, a házasság istennőnek templomába mentek, hogy szerelmi jóslatot kapjanak jövendőbelijük kiválasztásához. Egy faládában összegyűjtötték a lányok neveit, amiket fiatal és nőtlen férfiak húztak ki. […]
Valentin-napján nyit az V. INDOOR Sörfesztivál a Gellértben
Nem annyira romantikus, de annál izgalmasabb! Idén akár korlátlan sörkóstolásra és sörvacsorára is meghívhatod kedvesedet, hiszen 2020. február 14-15-16-án újra kinyitja kapuit az Indoor Sörfesztivál a Gellértben. Mi is lehetne más a jelszó, mint: KORLÁTLAN SÖRKÓSTOLÁS! Magyarország egyetlen téli sörfesztiválját idén ötödik alkalommal rendezik meg, korlátlan sörkóstolásra immár negyedszer kerül sor , de még mindig teljesen egyedülálló módon, csak a Serfőző és a Gellért Hotel közös szervezésében megrendezésre kerülő népszerű fesztiválon. Február 14-én és 15-én alkalmad nyílik egy sörömökben gazdag hétvégét eltölteni a Gellértben, amikor ez az impozáns épület átalakul az ország legnagyobb sörkocsmájává. De nem csak sör, hanem gasztroünnep is ez egyben, hisz mindkét napon sörvacsorával készül a Gellért stábja, valamint február 16-án, csak amolyan ráadásként egy nagyszerű sörbrunch zárja le a 2020 első sörünnepét. A közel 100 féle csapolt sört 1-2dl-es kóstoló adagokban kapjátok majd. Lesznek magyar, cseh, német, angol és belga, kis és nagyüzemi sörkülönlegességek, valamint a bevállalósabb sörrajongóknak pálinkakóstolás is dukál, csak úgy magyarosan. De nem csak emiatt lesz érdekes az idei Indoor. Pénteken és szombaton, immár a hagyományok jegyében, Katona Csaba, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet történésze szolgál kultúrtörténeti adalékokkal, illetve tart sörivó versenyeket. A Monarchia fürdőéletéről, illetve 1919 elején budapesti eseményeiről tudhatunk meg tőle érdekesebbnél érdekesebb […]