A PPH Media Kiadó 2019-ben is pályázatot hirdetett a Gastro&Hotel Design Award szakmai díjra, melyen a legkiválóbb belsőépítészeti megoldásokat megvalósító vendéglátó- és szállodaipari szereplők mérettetik meg magukat különféle kategóriákban. Az elismerés rangját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a pályázatra idén 60 pályamű érkezett. A shortlistre került finalisták között volt, aki az előremutató megoldásokat, mások a múlt emlékeinek értő kezelését tekintették vezérelvnek, de egyaránt igaz volt rájuk, hogy valami újat, meghatározót, egyedit alkottak. 2019-ben a Danubius Hotels három pályázata került a legjobbak közé, amelyek a Danubius Hotel Helia és a Hilton Budapest gyönyörűen felújított vendégtereit, különleges megoldásait méretették meg a szakmai zsűri előtt. A szoros versenyben a Danubius egy fődíjat, egy különdíjat és két döntős oklevelet vehetett át: „Az év hotel design terasza” fődíjat a Danubius Hotel Helia terasza kapta, „JAB – Legszebb vendégszoba” különdíja a Hilton Budapesté, „Az év HotelDesign vendégszobája” kategóriában a Hilton Budapest döntős oklevelet vehetett át. „Az év GastroDesign étterme zárt vendégtér” kategóriában a Danubius Hotel Helia Episode étterme döntős oklevelet vehetett át. Az év HotelDesign terasza fődíjasa: Danubius Hotel Helia Az év HotelDesign kertje/terasza kategóriájának fődíjasa a Danubius Hotel Helia terasza lett. A közelmúltban felújított Yellow Bistro & Bar és az Episode étterem osztozik […]
Szállodavilág
Marcello Mastroianni és Richard Burton pesti otthona - Danubius szállodák híres filmekben IV.
A nagy múltú Britannia, a mai Radisson Blu Béke Hotel túlzás nélkül a filmes világ egyik pesti otthonává vált 1913. évi nyitása után, sőt a mai napig szívesen forgatnak és laknak falai között színészek, zeneszerzők, filmes stábok. A modern és jól felszerelt épület a pesti körút központi helyén, a Nyugati pályaudvar közelében gyorsan a művészvilág egyik kedvenc találkahelye lett. A szálloda mindenkori vezetősége nyitott volt a művészetek iránt, minden korban gyakran és lelkesen dekorálták a szállodát különböző művészeti vagy történeti motívummal, fogadták a híres művészeket. Teljesség igénye nélkül a sztárok, akik megfordultak a szállodában: Móra Ferenc, Virna Lisi, Marilu Tolo, Richard Burton, Szabó István, Koltai Lajos, Kállai Ferenc, Gianni Morandi, Marcello Mastroianni, Hanna Schygula, Glenn Close, Niels Arestrup, Andrew Lloyd Webber. A hotelhez kötödő első sztár neve összeforrott a magyar filmtörténettel. A Hannibál tanár úr című klasszikus filmdrámát Móra Ferenc kisregénye alapján forgatta Fábri Zoltán 1956-ban. Móra Ferenc budapesti tartózkodásai alkalmával leggyakrabban a mai Béke Hotelben szállt meg a húszas, harmincas években. A hotel vezetői külön Móra-szobát rendeztek be a népszerű írónak és a kiváncsi nagyközönségnek. A század első felében, mozifilmek elterjedésével sok körúti rendezvényterem mozivá alakult. A szálloda menedzsmentje a mozik okozta üzleti résre felfigyelt, és 1937-ben megnyitotta a Kupola […]
Mit jelent a wellness?
A kifejezés – wellness – az életünk része lett, gyakran wellnesszelünk, wellnesshétvégére járunk, wellness szállodákat keresünk, wellness pihenést tervezünk, de tudjuk-e pontosan, mit jelent a wellness? A wellness a jól-lét állapota, a testi-lelki-szellemi egyensúly megléte és fenntartása. Egészségtudatos programok és módszerek összessége, annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Életmódprogram, tudatosan választott életforma, melynek célja, hogy megelőzze a betegségek kialakulását és javítson a fizikális és a szellemi fittségünkön, hogy létrehozza, visszaállítsa vagy fenntartsa azt a teljeskörű harmóniát, amiben a legjobban érezzük magunkat, amiben a legjobban tudunk teljesíteni, testi, lelki és szellemi téren is. A wellness egy egészségtrend, amit érdemes komolyan venni és tudatosan, jól csinálni. Cikkünkben alaposan körbejárjuk a wellness szó jelentését, a wellness szolgáltatások fajtáit, a wellness turizmus és a szálloda fogalmát, sőt megismerkedünk a medical wellness jelentésével és tartalmával is. A wellness szó jelentése A wellness egy trend-fogalom, az ötvenes évek Amerikájából indult világhódító útjára, és Dr. Halbert L. Dunn orvos nevéhez fűződik. A well-being (jó közérzet) és a fitness (jó kondíció) szavak összevonásából született, a wellness jelentése magyarul: Érezd jól magad! Ám vannak olyan értelmezések is, amelyek a wellnesst az illness (betegség) ellenpárjaként emlegetik, sőt olyan magyarázatokat is olvashatunk, hogy a wellness szó a well-being és […]
Kényeztető karácsonyi ajándék ötletek a Danubiustól. Mi kisütjük Ön helyett!
Már a gondolattól is libabőrös vagy, hogy órákig állj sorba a karácsonyi ajándékokért az ünnep előtti bevásárló tömegben? Vagy halvány fogalmad sincs, kinek mit is tegyél a fa alá? Szeretsz gyorsan és határozottan online vásárolni? Kényelmesen, otthoni nyugalomban? Ha az előző költői kérdések egyike is érvényes Rád, érdemes tudnod, hogy a Danubiusnál alaposan be tudsz vásárolni karácsonyra mindenkinek, ráadásul az egész nem lesz több, mint néhány kattintás. Tölts egy finom téli teát vagy fahéj-szegfűszeg illatú forralt bort, gyere velünk bevásárlókörútra a Danubius webshopjaiba, és fedezd fel karácsonyi ajándék ötleteinket a legkényelmesebb foteledből. Nézzünk körül jó alaposan a karácsonyi ajándékkártyák, wellness ajándékutalványok, Bubbles sárkányok és mesekönyvek, utazás ajándékutalványok, fitness jegyek, szállásutalványok között. Bízd ránk magad, garantáltan megtaláljuk a kreatív, pénztárcabarát és vicces ajándék ötleteket, amelyekkel meglepetést és örömet szerzel majd a szeretet ünnepén. Élmény ajándékba Tudod-e miért jó élményt adni tárgyak helyett? Miért jelent sokkal többet egy közös utazás, romantikus vacsora, wellness nap vagy családi kirándulás például egy zokninál, nyakkendőnél, sálnál, mobiltelefonnál vagy új televíziónál? Mert az átélt élménynek szép emléke marad, ha úgy tetszik, akár többször is örömet okoz: amikor kapjuk, amikor átéljük, és amikor emlékezünk rá. Nem romlik el, nem kerül a szekrény aljára sokadik hasonló társa mellé, hanem […]
A Danubius kétszeresen is ünnepelt a Turizmus Summit díjátadóján
Kovács Balázst, a Danubius Hotels vezérigazgatójának munkáját Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjjal ismerte el a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Turizmus Summit Gáláján. A Danubius mára példaként jár a turizmusban a többi vállalat előtt érték- és emberközpontú vezetési szemléletével, valamint a piaci igényekre időben és sokszor újszerűen reagáló menedzsmentjével. A magát szakmai inkubátornak tekintő, innovatív vállalat az alapvető változtatásoktól sem riad vissza, ez a jövőtállóságának záloga. Az idei Életműdíjat pedig a szintén a Danubius Hotelshez tartozó Gundel étterem volt executive séfje, Kalla Kálmán kapta, kiválóan végzett sok évtizedes munkájának elismeréseképpen. A Magyar Turisztikai Ügynökség átadta a Kőrösi Csoma Sándor díjakat október 28-án a Turizmus Summit Gáláján. A turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, az idéntől Kőrösi Csoma Sándor elnevezésű – korábban Pro Turismo – díjakat, Nagydíj kategóriában 6 turisztikai szakember kaphatja meg évente. Az elismeréssel azokat a szakembereket díjazzák, akik példamutató és kiemelkedő tevékenységükkel hozzájárultak a turizmus, a nemzetközi turisztikai kapcsolatok fejlődéséhez, kiemelkedőt tettek a társadalmi felelősségvállalás területén. A Kőrösi Csoma Sándor Nagydíj egy különleges és látványos műalkotás, amely az életfát formázza. Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója munkáját Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjjal ismerte el az MTÜ Kitüntetési Bizottsága. „Kovács Balázs vezetése alatt a Danubius Hotels folytatta komoly fejlesztéseit, folyamatosan újulnak meg […]
Szilveszter a Gundelben
Van, aki végigtáncolja az év utolsó éjszakáját, önfeledt, laza buliba megy barátaival, vagy zenés-táncos mulatságba viszi partnerét. És vannak, akik nyugodt, kellemes estére vágynak szilveszterkor, és a szilveszterezés klasszikusan elegáns módját keresik. A Gundel Szilveszter nekik szól! Lenyűgöző art deco környezet és főúri kiszolgálás várja őket a Városligetben, ahol a harmonikus ízekkel megkomponált menüsor mellett könnyedén tudnak beszélgetni asztaltársaságukkal. Ünnepeljen exclusive környezetben! GASZTRONÓMIAI UTAZÁS 2020-ba Litauszki Zsolt kreációival A Gundel 2019-2020 szilveszterén egész estét betöltő gasztronómiai élményre hívja vendégeit. A nyolcfogásos gálavacsorát Litauszki Zsolt executive séf készíti Önöknek. A kulináris este során a Gundel zenekarának előadásában híres filmzenék, musicalek dallamai és a kihagyhatatlan, klasszikus cigányzene is felcsendül. Litauszki Zsolt, a Gundel étterem séfje vallja, hogy a Gundel választékának sosem szabad megfeledkeznie az örökségeinkről, ezért a Kárpát-medence és a Monarchia területeinek ízeit is bele kell illeszteni a repertoárba. Klasszikus fogásokat kreál, 21. századi technológiával elkészítve. Szilveszteri gálamenü Sauska Brut Maracuja, pisztráng, kaviár Libamáj duó, csipkebogyó, mazsolás briós Hárslevelű 2017 – Benedek Pince Homár veluté, homár derelye Szent Jakab kagyló, szalonnás beluga lencse, marokkói citrom Juhfark 2016 – Somlói Apátsági Pince Galagonya sorbet, rozé pezsgő Magyar borjú bélszín, szarvasgombás burgonya gratin, roppanós bébizöldségek Mandolás Cabernet Franc 2012 – Vylyan Pincészet Mangó, licsi, […]
Szilveszteri programok 2019/2020 - A legjobb helyek, program és menü tippek.
Közeledik az év talán legjobban várt napja, az óévbúcsúztató és újévköszöntő december 31-i éjszaka. Szilveszter 2019-2020, az év utolsó napja kiemelt jelentőséggel bír, hiszen ezen a napon lezárjuk a múltat, és megnyitjuk az jövőt. Szilveszteri bálokba, szilveszteri bulikba megyünk, bőségesen eszünk-iszunk, vidám mulatságokban töltjük el ezt az éjszakát, családi és baráti társaságokkal együtt. Nem maradnak el az elsuttogott újévi fogadalmak, és boldog koccintás kíséretében adunk hangot az újévi köszöntő jókívánságoknak. Természetesen vannak, akik otthon rendeznek fergeteges szilveszteri házibulit, de a legtöbben szállodát vagy éttermet választanak a szilveszteri vigadalomra. Az éttermek és szállodák szilveszteri programajánló ajánlatait már ilyenkor ősszel el kell kezdeni böngészni, hiszen az érdeklődés óriási. A szilveszter programok egy szállodában kiváló lehetőségek, hiszen éttermi és wellness szolgáltatások egész sora kényeztet minket, program programot követ, gyerekprogramok és koncertek között válogathatunk, és a legtöbb helyen még az éjféli tűzijáték sem marad el a szálloda kertjében. A szilveszter szállás nélkül egy kicsit más műfaj, hiszen ilyenkor egy étterem szilveszteri vacsorájára foglalunk asztalt, gyakran barátainkkal együtt, és az éjféli pezsgős koccintás, az éjféli étkezés után – ki előbb, ki később – hazatérünk otthonunkba. Bárhol is szilveszterezzünk, velünk lesznek a jól ismert szilveszteri babonáink és hagyományaink. Jó nagy zajt csapunk, hogy elkergessünk a bajt […]
Béke szilveszteri programok
A Teréz körúton, a Pesti Broadway szívében már jó ideje minden út a Békébe vezet! A legendás hajdani Britannia szálloda nemcsak a káprázatos Haranghy freskókkal és kupolával vonzza a vendégeket, de minden igényt kielégítő szobáival, megújult közösségi tereivel, újjászületett The Globe éttermével és elegáns különtermeivel, hangulatos Zsolnay Kávéházával, beszélgetős irodalmi műsoraival, élőzenés esti szórakozással, Jaksics József executive séf és csapata ínycsiklandó remekeivel is gyorsan belopta magát a szállodavendégek és a nagyközönség szívébe. 2019. szilveszter estéjén szélesre tárulnak a Béke kapui, hogy a szálloda felújítása után első ízben felejthetetlen élményekkel tegyék emlékezetessé az év utolsó éjszakáját. Legyen Ön is részese családjával, barátaival a Radisson Blu Béke Hotel megújulását követő első szilveszteri partynak, ahol különleges programokkal és felejthetetlen élményekkel várjuk! Szilveszteri program Az est sztárvendége ZSÉDA és az egyedülálló VARIDANCE produkciója, a tánczenét a STARMACHINE zenekar szolgáltatja, majd DJ gondoskodik a hajnalig tartó fergeteges hangulatról a táncparketten. Nosztalgiafotózás teszi felejthetetlenné az est pillanatait, és további meglepetésprogramokra is számíthatnak vendégeink. Szilveszteri 5 fogásos gálavacsora Radisson Blu Béke üdvözlő falatok Füstölt pisztrángfilé wasabis almamajonézzel pisztrángkaviárral Vargánya erőleves göngyölt csirkemellfilével Campari vérnarancs sorbet tápióka kaviárral Marhabélszín sült csicsókával fondant burgonyával savanyított charlotte hagymával Panyolai almaszelet kecskesajttal, sós csokoládéval Éjféli büfé Korhely leves Lencsefőzelék füstölt […]
Így mártonnapozunk mi a Gellértben!
Lassan egy évtizede, hogy nincs Márton-nap a Gellért nélkül! A A Márton-napi Borfesztivál a legendás Danubius Hotel Gellértben egy egész hétvégére izgalmas programokat, ízeket, koncerteket és találkozási pontot jelent. Vidám fesztiválozókkal telnek meg a gyönyörű terek, ínycsiklandó ételkülönlegességek sorakoznak a tányérokon, zavarba ejtő kínálattal jelentkeznek a borászok, sőt még a sörök is képviseltetik magukat. Különleges esemény részesei lehetünk, ha igent mondunk Budapest legnagyobb Márton-napi borfesztiváljára! November 7-10. között immár kilencedik alkalommal hívja vendégeit Budapest legizgalmasabb Márton-napi borfesztiválja a főváros legszebb palotaszálló épületébe, a Danubius Hotel Gellértbe, ezúttal Karinthy Frigyes Így írtok ti című művének varázslatában. Az “Így isztok ti” irodalmi ihletésű borfesztivál felvonultat “nehéz boroktól és aranyló sertül” kezdve finom étkeket, meghintve Nyáry Krisztián irodalomtörténész, az Így szerettek ők című népszerű könyv szerzőjének történeteivel, aki ezúttal a borvacsorák házigazdája lesz. A Gellért Szálló Márton napi Borfesztiválja minden évben más-más tematika köré épül fel. Idén Karinthy Frigyes briliáns irodalmi paródiája, az Így írtok ti kínálta az ötletet, hogy a bor és az irodalom örökös kapcsolatával adja meg az alaphangját a programoknak, lévén, hogy a Karinthy név és a Gellért is elválaszthatatlan Budapest XI. kerületétől. Itt élt és alkotott Karinthy Frigyes, Karinthy Gábor, Karinthy Ferenc. És szorosan idekapcsolódik a család hagyatékának ápolója és a Karinthy Színház alapítója, az idén […]
Aktív pihenés szállodában
Testi-lelki jóllétünkhöz pihenésre van szükségünk. Bizony érezzük is, amikor valami nem stimmel, amikor csak fáradtság, nyűgösség, túlhajszoltság, türelmetlenség jellemez minket, vagy amikor elegünk van mindenből, legfőképpen a hétköznapok mókuskerekéből. Ilyenkor érdemes beiktatni néhány nap aktív pihenést, amit egész nyugodtan hívhatunk wellnesshétvégének is, és irány vidék, irány például a Danubius Hotel Bük. A szálloda, ahol aktív és passzív pihenési lehetőségek különlegesen gazdag választéka segít, hogy felfrissüljön az agyunk, újjászülessen a lelkünk, kikapcsolódjunk, energiát gyűjtsünk és feltöltődjünk. Tudjuk-e, mit jelent az aktív pihenés fogalma? Hogy miben különbözik a passzív pihenéstől? Ha passzívan pihenünk, akkor alszunk, olvasunk, beszélgetünk vagy például zenét hallgatunk. Az aktív pihenés viszont valamilyen mozgásos tevékenység, ami nem teljesítményorientált, amiben nem merülünk ki az intenzitása miatt. Mindkét pihenési forma tulajdonképpen szabadidős tevékenység, élmény, amelynek nagy fontossága és jelentősége van életünkben. Akár SZÉP-kártyával is finanszírozhatjuk néhány napos pihenésünket belföldön, kereshetjük az aktív turizmus programokat, nyáron Balatont, ősszel inkább a spa és wellness szállodákat, ahol a víz élménye is hozzá tartozik az aktív pihenés lehetőségeihez. Danubius Hotel Bük, az all inclusive sporthotel Már nyitásakor is sportszállodának épült, párját ritkítóan különleges mozgáslehetőségekkel, amelyek ráadásul mindig is all inclusive módon, tehát extra térítés nélkül álltak a vendégek rendelkezésére. Salakos kültéri teniszpályák, tágas fedett teniszcsarnok, […]
Astoria szilveszteri programok
Pezsgő hangulatú műsorral, 6-fogásos gálavacsorával, éjfél után újévi büfével várja a főváros ékszerdoboza, a csodálatos hangulatú 105 éves Danubius Hotel Astoria City Center. Köszöntse az Újévet Vermes Tímea és Csengeri Attila operett és musical Óévbúcsúztató gála műsorával! A gourmet vacsora után kezdődik a fergeteges retro party, ahol DJ Pál Zoltán keveri a zenét hajnali háromig. Szilveszteri bálrend 18:30 órától érkezés a szállodába 19:00 Gálavacsora Vendégváró falat Lazactatár tönkölyös házi kenyéren, kalamatával / Egri Csillag 2018, Ostoros Pincészet (1 dl) Meleg fogadtatás Sült céklakrémleves fekete tea esszenciával, magvas ropogóssal, créme fraiche / Mátrai kékfrankos rosé 2018, Dubicz Pincészet (1 dl) Hangulat fokozás Bárány kotlett rozmaringos édesburgonyával és aszalt sárgabarackos raguval / Egri Pinot Noir 2017, Tóth Ferenc (1 dl) „Nagy durranás” pezsgő koktél 20:15 Vermes Tímea és Csengeri Attila operett és musical gála műsora Még a tánc előtt…. Mangalica „Colbert” véreshurka pürével, rántott malacság sütőtök kompóttal / Szekszárdi Merlot 2016, Vesztergombi Ferenc (1 dl) Szilveszteri Mámor Camembertes panna cotta rosé mousse, sós-diós grillázzsal /Balatonboglári Tramontana – Tramini késői szüretelésű 2015, Bujdosó Pincészet (1 dl) Fergeteges retro buli a Café Astoriában, a zenét DJ Pál Zoltán keveri 23:30-tól 03:00-ig Éjféli büfé Lencseleves, tepertős pogácsa Székelykáposzta gazdagon Virslis – hagymás burgonyasaláta Majonézes almás […]
Gellért szilveszteri programok
2019 szilveszterén a kulináris meglepetéseket nyújtó vacsora mellett ismét nagyszerű sztárokkal és parádés műsorral szórakoztatja vendégeit a Danubius Hotel Gellért az ország legnagyobb házibuliján. Az Óév búcsúztatón íz- és időutazásra indulunk a legendás szállodában, ahol még az asztalok is táncra perdülnek Nagy Feró, Pintácsi Viki, Zalatnay Cini, Szulák Andi és az Old Boys zenéjére, és mindenki kedvére fergeteges jókedvben zajlanak majd a programok. Este fél kilenctől mega házibuliba csöppenünk, és sztárfellépőink legnagyobb slágereire énekelhetünk, táncolhatunk, bulizhatunk hajnalig. A történelmi hangulatú szállodában Müncz Gábor, a szálloda mesterszakácsának ajánlásával három különböző vacsoratípusból választhatnak a vendégek a jegyvásárláskor. Az Ünnepi, a VIP és a Szuper VIP vacsorák között mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Szilveszteri gálaest programja 18:30 órától érkezés a szállodába Üdvözlő koktél Lajsz András koktélkirály és csapata kínálásával 19 órától szilveszteri vacsora, Müncz Gábor, a szálloda mesterszakácsának ajánlásával Éjfélkor közös visszaszámlálás és pezsgős koccintás Tombola, értékes nyereményekkel Újévi büfé, hagyományos ételekkel Fergeteges házibuli hajnali 3 óráig Lobby színpad – mega házibuli 20:30-03:00 között 20:30 – 21:30 zenél az Old Boys 21:30 – 22:00 Nagy Feró 22:00 – 22:30 Rockabilly Party Pintácsi Vikivel 22:30 – 23:00 Zalatnay Cini 23:00 – 00:00 zenél az Old Boys 00:00 – 00:15 B.Ú.É.K 2020! 00:15 – 01:00 […]