Aludtál már a Hilton Budapestben? Akár igen, akár nem, érdemes tudnod, hogy a Halászbástya melletti gyönyörű szállodának immár papírja is van arról, hogy itt mindig jókat lehet aludni. Nem a pazar kilátás miatt, bár az sem elhanyagolandó, hanem a Hilton Budapest számára gyártott egyedi ágyak és a pihentető alvás körülményeinek megteremtése miatt. A 2019. évi Alvás Világnap alkalmából a Hilton Budapest ALVÁSBARÁT SZÁLLODA díjat nyert, meséljük is a részleteket!

alvásbarát szállodai ágy

Hilton Budapest a várban

 

Miért van Alvás Világnap?

Köztudott, hogy az emberiség egyre kevesebbet és egyre nyugtalanabbul alszik, pedig az alvás nélkülözhetetlen élettani folyamat, kihat a szervezetünk működésére, hiányának következményeit a gondolkodásunkban és a munkánkban is érzékeljük, de még a test bőrfelülete is jelez. Az alvászavarok felborítják életritmusunkat, széttördelik a szervezetünk és a lelkünk harmóniáját, kikezdik az egészségünket.

Az Alvás Nemzetközi Világnapja, a World Sleep Day évek óta szeretné felhívni a figyelmet az alvás fontosságára. Ezen a napon mintegy 65 országban orvosok, kutatók, gyógyítók és civil szervezetek fognak össze, hogy hangsúlyozzák: az álmosság és az alvatlanság egyre inkább népbetegség, megelőzésére, kezelésére sokkal több figyelmet kell fordítanunk.

Az Alvás Nemzetközi Világnapját idén 2019. március 15-én ünnepelték, jelmondata, az Aludj jól, élj sokáig! beszédes mottóként kíséri a világnap mögött felsorakozott nemzetközi és magyar szervezetek komoly, egészségmegőrzésre fókuszáló tevékenységét.

Alvás világnapja (World Sleep Day)

Aludj jól, álmodj szépeket királyi környezetben!

A Hilton Budapest elhelyezkedését tekintve igen szerencsésnek mondható. A magasan a város felett, csendes környezetben elhelyezkedő szálloda exkluzív élmény nyújt az itt megszálló utazók számára. A Hilton Budapest az elmúlt négy évben megvalósuló, teljeskörű felújítás során kiemelt figyelmet szentelt az alvásélmény fokozásának. Így az esztétikai megújulás mellett környezetvédelmi, technológiai és ergonómiai szempontokat is figyelembe vettek az új terek kialakításakor. A kikapcsolódás élményét alapvetően meghatározó hang- és hőszigetelésről a szálloda teljes területén kicserélt nyílászárók gondoskodnak. A friss levegő utánpótlásáról a felújított levegőztető berendezéseken túl nyitható ablakok gondoskodnak.

Távol, mégis otthon

A modern klasszikus stílus jegyeit magán viselő szálloda szobáiba belépve a történelmi környezet által megkívánt elegancia és az otthonosság érzése fogadja az ide látogatót. Ez mind a díjnyertes angol belsőépítészeti iroda, a Goddard&Littlefair anyag-választásaiban, mind a színek harmóniájában megmutatkozik. A szállodai szobákra jellemző puha padlószőnyeg mellett az előtér és a fürdőszoba hidegburkolata is fa hatású, tovább fokozva a meghittség érzését.

A szobákba belépve a lélegzetelállító panoráma mellett a fókusz a központi elemre, a hófehér ágyneművel borított ágyra irányul. A tisztaság fehér színét a színes, fali panelekből álló ágyvégek varázsolják otthonossá, a puha textíliák, a bőr, a velúr a melegség érzését nyújtják.

Az ágy stabil vázát, az egyedileg gyártott fa alap adja, mely három méretben található meg a hotelben. A legnagyobb, 200×200 cm-es és a kétágyas szobák 100*200cm-es ágyai mellett, a családi szobák két 150 *200 cm-es ágyával igyekszünk minden vendégigénynek megfelelni.

A Matrac – a titkos recept

A Hilton szállodalánc kiemelt szerepet tulajdonítva sztenderdekbe foglaltan határozza meg a megfelelő alvásélményhez szükséges matracok használatát. A szállodaiparban széles körben használt és elismert, amerikai Serta cég által speciálisan a Hilton számára gyártott luxus minőségű matracok kerülnek minden szobánkba.

A titkos recept három fő alkotóeleme:

  • Continuous Support® rugózás -az egyedileg legyártott, egy huzalként beszerelt rugók biztosítják a megfelelő gerinc támasztást.
  • Total Edge® habborítás garantálja, hogy a matrac szélei idővel ne pöndörödjenek fel, ezzel hosszabb élettartamot biztosítva.
  • Fejtől-talpig tartó spirális konstrukció lehetővé teszi, hogy a mozgásból adódó rezgések megfelelő elnyelésével a matrac teljes felületén ugyanazt a komfort fokozatot érjék el.

A tűzdelt huzat borítás szintén teljesen egyedi kárpitos technológiával készül, extra tulajdonságként a 30 cm magas matracokat tűzálló bevonattal látják el. A kényelem további fokozása érdekében ágyainkon, a teljes fekvőfelületet beborító “szuper-topper” elnevezésű fekvőbetétet helyezünk el, így biztosítva a kényelmes és nyugodt alvás élményét vendégeink számára. A gyártás során a cég külön figyelmet fordít a zöld megoldásokra: a csökkentett hulladéktermelésre és a gazdaságos energiafelhasználásra. A rugók alapanyagául szolgáló acél 95%-ban újrahasznosított anyagból készül, míg a fa alapú anyagok fenntartható gazdaságokból származnak

Párnacsata

Az örök kérdés: kispárna vagy nagypárna? Puha vagy kemény? A Hilton Budapest igyekszik minden vendég számára megfelelni, ezért az ágyakon teljesen egyedi méretű párnákat találnak a vendégek, személyenként egy keményebb és egy puhább verzióban. A pehely és toll optimális keveréke szolgáltatja a párnák töltetét, melyből opcionálisan antiallergén változat is rendelkezésre áll. A higiéniai szempontokat szem előtt tartva nedvszívó, mosható párnavédő gondoskodik a megfelelő tisztaságról. A megfelelő matrac és párna kiválasztása mellett a paplan minősége is meghatározó eleme egy-egy éjszakának. Az ágy méretével megegyező dunyhákat használunk, szintén pehely és toll töltettel. Pamutkeverék ágyneműink  – kizárólag fehér színben – mindig kifogástalan tisztaságot tükröznek. Az ágynemű, a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve,  3 naponta, egyéni kéréseknek megfelelően naponta cserélésre kerül.

Extra megoldások az élmény fokozásáért

Az ágy kiemelt szerepe mellett, a felújítás során kényelmi szempontokat szolgáló technológiai újdonságokat is bevezetésre kerültek. Így került minden ágy mellé közvetlenül kapcsolható fürdőszobai éjszakai világítás, ami egy okos megoldásnak köszönhetően diszkrét fényként szolgál az éjszakai sötétben. A fejvégekbe szerelt, LED-es olvasólámpák irányított világításának köszönhetően biztosíthatjuk a partnerünk nyugodt alvását. A lakosztályokban a függönyök elektronikusan vezérelhetőek, így ébredés után gombnyomásra tárul elénk Budapest panorámája. A hagyományosan kilincsre akasztható “Ne zavarj” táblákat a megszokott papír alapú formátumról szintén elektronikusra cserélte a Hilton, így biztosítva a gondtalan pihenést a vendégek számára. A kényelmetlen és sok helyet elfoglaló pótágyak helyett immár ágyazható kanapéágyak biztosítják a szobában tartózkodó 3. fő kényelmét. Apró figyelmességnek tűnik, de a vendégek zavartalan tartózkodásának érdekében kérésre a szobák telefonos elérési lehetőségét is meg tudja szüntetni a szálloda.

Ha szeretnéd megtapasztalni a Hilton alvás-élményt, foglalj szobát, és élvezd a csodás panorámát, válassz finom fogásokat a LÁNG Bistro & Grill kínálatából, és tapasztald meg a jó alvás élményét!

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre