Különleges fényfestés vezette be a legendás Danubius Hotel Gellért szálloda 2021. október 21. és november 30. közötti, hathetes Gellért Grand Finale ünnepségsorozatát, mellyel a szállodát üzemeltető Danubius Hotels búcsúzik az ikonikus háztól. A különleges búcsúkampány keretében Gellért nosztalgia ételek, épületséták és a  híres Gellért-tekercs várja a törzsközönséget, a kerületieket, a fővárosiakat és a vidékieket, tehát mindenkit, aki még utoljára szeretne részese lenni az egyedi Gellért hangulatnak.  December 1-jéig még lehet megszállni, vacsorázni, kávézni és rendezvényeket tartani a patinás épületben, mielőtt a szállodát bezárják és annak felújításával egy új korszak kezdődik.

„Az utolsó hetek következnek, amikor a Danubius Hotel Gellértet még abban a formájában és hangulatában láthatjuk, ahogyan megismertük. Ebben az időszakban a vendégeinkkel együtt mi, a Danubius is búcsúzik a szállodától. Aki a szállodaiparban dolgozik, tudja, hogy minden egyes szállodának megvan a maga varázsa. A Gellértre ez különösen igaz, ezért méltó kampánnyal készülünk erre az időszakra” – mondta el Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója.

A Gellért teljes rekonstrukció előtt áll

A Danubius 2019-ben kötött megállapodást a magyar ingatlan-befektető Indotek Csoporttal a Gellért szálloda eladásáról. A Danubius szállodalánc tulajdonosainak az volt a célja, hogy megtalálják azt a befektetőt, aki lehetővé teszi, hogy az ikonikus épület újra elfoglalhassa méltó helyét Budapest luxusszállodái között. Az Indotek Group a Gellért Hotel megvásárlásakor elmondta, hogy teljes rekonstrukciót kíván végrehajtani a műemléki védelem alatt álló létesítményben. Az eredeti külső megtartása mellett az épületet ötcsillagos szállodaként a minőségi turizmus szolgálatába kívánja állítani. A felek 2019 júniusában, a szerződéskötéskor megállapodtak, hogy a Danubius Hotels üzemelteti a Gellért szállodát az ezt követő években, az átépítés tervezési szakaszában, illetve az engedélyezési eljárás befejezéséig. Ez a szakasz zárul most le.

A Gellért története dióhéjban

Lexikonok, úti-, történelem- és imakönyvek örökítik meg annak a 10. és 11. század fordulóján élt velencei származású bencés szerzetesnek, Szent Gellértnek a nevét, aki 1046-ban a hitéért mártírhalált halt, és akiről a Gellért-hegyet, illetve később a szállodát és a fürdőt is elnevezték. A Gellért fürdőt a török uralom idején Ácsik Ilidzsának, nyitott hévfürdőnek nevezték. 1832-ben kezdődött meg az első szálloda és fürdő építése, melyet Sárosfürdőként emlegettek, nevét gyógyító iszapjáról kapta, ami sajnos az idők folyamán elfogyott. Az öt törökfürdőt és nagy közfürdőt körbezáró, 27 lakószobás, vendéglővel kiegészített épület ugyan jól jövedelmező üzletté vált, az úri réteget azonban nem tudták átcsábítani a Rudas, illetve a Császár fürdőkből.

Buda és Pest 1873-as egyesülése után 1894-ben kezdődött el a Ferenc József – ma Szabadság-híd építése, ezzel együtt a Gellért-tér rendezése. A fürdőépületnek ezzel befellegzett: az építkezések kezdetén, 1894-ben azt lebontották, 1901-ben pedig a főváros kisajátította a fürdő korábbi területét.A mai Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, azonban az első világháború késleltette a munkákat. A század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített hotelt 1918 szeptemberében nyitották meg 176 szobával, női és férfi termálmedencékkel. Az épületet Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor tervezte, a szálloda jellegzetes portálja fölött Gárdos Aladár reliefcsoportjai sorakoznak, míg a Fürdő főbejáratát Róna József nagyszabású gyógyulást jelképező szobrai díszítik.
Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején a szállót és a fürdőt katonai célokra használták. 1927-ben újra elindultak a fejlesztések, 234-re bővült a szobák száma, és ekkor épült meg a hullámfürdő is. A két világháború között a magyar kormányzó és a mindenkori magyar kormány tagjai mellett Európa királyi házainak főhercegei és főhercegnői, polgármesterek, maharadzsák, költők, művészek és milliomosok laktak a szállodában, Julianna holland királynő itt töltötte mézesheteit.

1944 végén a budapesti harcok fokozódása miatt a hotelt bezárták, a német megszállás alatt a német tiszti kar egy részét itt szállásolták el, így kiemelt katonai célponttá vált. Sajnos a harcok során a legtöbb érték – festmények, étkészletek, bútorok – megsemmisült, kivéve a dolgozók által még időben kimenekített, vagy elrejtett tárgyakat, melyek azóta visszatértek eredeti helyükre.

1948-ban államosították a szállodát, de a fürdő a főváros tulajdona maradt. Így különvált a két intézmény, és ez a tulajdonjogi helyzet mai napig is tart. Az 1960-as években a Gellért Hotel tulajdonosa az Országos Idegenforgalmi Szálloda és Étterem Vállalat volt, majd a Hungarhotels kezelésébe került, illetve a privatizáció után a Danubius Zrt. lett a tulajdonos 2019. júniusáig, amikor az Indotek Group megvásárolta a szállodát.

A 100 éves Gellért tiszteletére megjelent magazincikkünkért ide kattintson

A Gellért történetéről szóló korábbi magazincikkünk itt olvasható 

A Gellért leghíresebb vendégei

Működése alatt folyamatosan világhírű vendégeket fogadott a szálloda. A lista szinte végtelen, csak néhány példa: Yehudi Menuhin hegedűművész a második világháború után az első híres szállóvendég volt. Államférfiak, így az amerikai Richard Nixon, Julius Raab és Bruno Kreisky osztrák kancellárok, Pachlavi iráni sah és családja, a nepáli király, a dalai láma, Casarolli bíboros vatikáni államtitkár, Heisenberg Nobel-díjas tudós, Sabin amerikai tudós, Kyrk Douglas, Antony Quinn, Marina Vlady, Alberto Sordi, Jean Fonda világhírű filmszínészek, Pablo Casals gordonkaművész, Isaac Stern hegedűművész, Arthur Rubinstein zongoraművész, Carlo Zecchi, Carelli Gábor és Roberto Benzi karmesterek, valamint Igor és David Ojsztrah hegedűművészek, Di Stefano tenorista, Csuhraj orosz filmrendező, Dimitrij Sosztakovics zeneszerző és napjainkban Andrew Lloyd Webber és Oscar díjas operatőrünk, Zsigmond Vilmos szálltak meg a Gellértben.

A Danubius Hotel Gellért fontos szerepet játszott a nemzetközi és magyar filmtörténetben is. Ha szeretnéd megtudni, mi a közös Madonnában, Eddie Murphyben és Jennifer Lawrence-ben? Olvasd el a Danubius szállodák híres filmekben cikksorozatunk első részét! 

Gellért Grand Finale

December 1-ig még vár minden, amitől Gellért a Gellért! November legvégéig a Danubius Hotel Gellértet még abban a formájában és hangulatában láthatjuk, ahogyan megismertük. Még utoljára lehetőségünk van vezetett sétákra, gasztronómiai élményekre, zenés partyra. Búcsúztassuk együtt a Gellértet! Válogass búcsúprogramunk lehetőségei közül!

Gellért Hotel épületbejárás a Hosszúlépéssel

November 30-ig több alkalommal is bejárhatjátok a Gellértet egy különleges vezetett sétán. A Hosszúlépés exkluzív épületbejárásán bepillantást nyerhettek Wes Anderson Grand Budapest Hotel című filmjét inspiráló szálloda kulisszái mögé. Miközben a pincétől a padlásig végigjárjátok a szálloda épületét, egy-egy szobába is belesve, megismeritek a Gellért legizgalmasabb történeteit és bepillanthattok oda, ahova a szállóvendégek sosem juthatnak el.

Kik voltak a legkülönlegesebb vendégek? Milyen furcsa kérésekkel találkoznak egy szálloda dolgozói? Hogyan szervezték egy ekkora szálloda működését régen és ma? Milyen éttermet hozott létre Budán Gundel Károly és mi volt a legnagyobb sikere? Hogyan élt és él együtt a fürdő és a szálló? A sétán minden kiderül!

A program 120 perces, 11 állomáson érdekes információk hangzanak el az épület történetéről és a benne lakott híres vendégekről. A programra itt lehet jegyet váltani.

Az utánozhatatlan Gellért tekercs

A Gellért Szálló gazdag csokoládékrémmel és rumos meggyel töltött Gellért tekercse igazi kísértés mindenki számára. Titkos receptjét már sokan próbálták utánozni, de az igazi még mindig csak a Gellértben kóstolható meg: november 30-ig nosztalgia áron 790 Ft-ért kínáljuk a Gellért Sörözőben!

Grand Finale Séfajánlat

Múltidéző fogások a Gellért Söröző kínálatában 2021. november 30-ig:

  • libamáj parfé muskotályos aszalék ágyon, pirított kaláccsal;
  • Gellért szűzérme karamellizált sült gyökérzöldekkel, ropogós tócsnival és
  • a híres Gellért tekercs,
    mindez borajánlással együtt.

Foglalj szobát a Gellértben, még utoljára!

Próbáld ki a Gellért életérzést! Foglalj szobát nálunk november végéig, csodáld meg a dunai panorámát, sétálj fel a Gellért-hegyre, menj át a Dunán a Szabadság-hídon át, kóstold meg a Gellért-tekercset és lazíts a Gellért Sörözőben! Online szobafoglalás itt 

Kövesd a Danubius Hotels Facebook és Instagram oldalát, ahol közösen visszatekintünk a Gellért szálló 103 éves történelmére, gasztronómiájára, a szálló világhírű lakóira és az országszerte ismert tematikus rendezvényeire, sőt izgalmas nyereményjátékok is várnak Rád!

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre