Azt már biztos hallottátok, hogy a szépséges Margitsziget egy magyar királylányról, Árpádházi Szent Margitról kapta a nevét. Rövid, szolgálattal és isteni csodákkal teli életét szinte végig a margitszigeti apácakolostorban töltötte, különleges históriáját az un. Margit-legenda foglalja össze, amely a 13-14. században keletkezett, Margit halálát követően. Margitsziget történelme nem lehet teljes Margit legendájának ismerete nélkül, hiszen az évszázadokkal korábbi történések nyomai a mai napig fellelhetők a szigeten.
Ki is volt Margit, és hogyan került a Nyulak szigetére?
Margit 1242-ben született a dalmáciai Klissza várában, ahol a tatár hadak elől menekülő királyi család menedéket talált. Apja, IV. Béla király, aki szoros kapcsolatban állt a domonkos renddel – a „dömésekkel”, ahogy középkori eleink mondták –, már a egész kicsi korában a veszprémi domonkos apácák kolostorába adta leányát, mert korábban fogadalmat tett – miszerint, ha elkerülik a tatárok további pusztításait, születendő gyermekét az egyháznak ajánlja. Hogy közelebb legyen a kis királylányhoz, kolostort építtetett a Nyulak szigetén. A szépen hangzó Nyulak szigete név – talán tudatos – „félreolvasás” eredménye, hiszen a szigetet korai középkorunkban Isola leprorumnak (Leprások szigete) nevezték, mert itt különítették el a ragályos leprásokat. A nevet Isola leporumnak, azaz Nyulak szigetének véltek utóbb. Egyetlen betű a különbség.
A kis Margit 1252-ben költözött át 17 társával a számára alapított nyulak-szigeti kolostorba. IV. Béla király feleségével együtt sokszor látogatta meg leányát e kolostorban. A királylányt egész életében kitartó elkötelezettség jellemezte; kifejezetten kérte, hogy „természetes személyként” kezeljék, semmilyen megkülönböztetést nem volt hajlandó elfogadni rendtársaitól.
Híre járt a közeli országokban, de még a távoli tartományokban is, hogy van Béla királynak egy szépséges szép lánya, s egymás után érkeztek a kérők Magyarországra. Megkérte Margitot a cseh király őfelsége, s megkérték sokan mások is, de ő annyira utálta a világi hiúságokat és gyönyörűségeket, hogy hallani sem akart házasságról, pedig apja, a király politikai indokoktól fűtve több ízben feleségül kívánta adni más uralkodói sarjakhoz. Margit vasakarattal állt ellent a felszólításnak, állhatatos maradt fogadalma mellett – még akkor is, amikor feldühödött apja ellenállásának következményeként minden támogatását megvont a kolostortól.
A sanyarú sorsát vállaló királyleányhoz, aki rongyokban járt és a legpiszkosabb munkákat is derűsen végezte, már életében eljártak a betegek és szűkölködők, és Margit mindenkin segített, csodás isteni képességeiről számolnak be a korabeli feljegyzések.
A kolostorból kultikus kegyhely lett, az ország hitének központja és őre. Margit – aki a főváros védőszentje lett – itt halt meg 1270-ben, huszonnyolc éves korában. A kolostor templomában lévő sírja sűrűn látogatott zarándokhellyé vált. Emlékét, példáját az apácák még két és fél századon át – amíg a török pusztítás miatt a szigetről el nem kellett menekülniük – ápolták és tisztelték. Az apácák 1540-ben elhagyták a szigetet, magukkal vitték Boldog Margit földi maradványait is, amelyek sajnos később, a domonkos rend betiltásakor elvesztek.
Margitot XII. Pius pápa avatta szentté 1943. július 13-án. 1914-ben a Margitszigeten egy vihar döntötte fa gyökerei között megtalálták az apácazárda ép harangját, így ásatások kezdődtek, de a kolostor még mindig nincs feltárva. Ma látható részei: nyugati udvar, kápolna, királynői lakóház, torony, sekrestye, templom, kerengő, káptalanterem, konyha, fűtőház, ebédlő. kútház, laikusok ebédlője és a dolgozóterem. A kolostorkert az első magyar kertművészeti emlék is, hiszen a domonkosrendi kolostorkert már 1251-ben vízvezetékkel rendelkezett.
A Szent Margit-legenda
A Margit-legenda egy magyar nyelven írt, felbecsülhetetlen értékű írásos emlék, egy kódex, ami IV. Béla magyar király lánya, Árpád-házi Szent Margit (1242–1270) Domonkos-rendi apáca kolostori életéről, csodatételeiről szól, valamint róla szóló vallomásokat tartalmaz.
Ismeretlen időben keletkezett, ismeretlen szerzőtől származik és két latin nyelvű forrás nyomán készült. Az egyiket vélhetően Marcellus, Margit gyóntatója és lelki vezetője, a magyar domonkosok rendfőnöke írta nem sokkal Margit halálát követően. A másik forrás az a jegyzőkönyv, ami az 1276-ban Margit életéről tett tanúvallomásokat tartalmazza. A kutatók többsége szerint a legendát valószínűleg a 13. század végén írták meg eredetileg latin nyelven, s ennek magyarra fordításából alakulhatott ki – többszöri átdolgozást, stilisztikai javítást követően – a 14. század végére a jelenleg ismert szöveg.
A legenda szövegét az a kódex őrizte meg, amit Ráskay Lea apáca másolt, illetve feltehetően át is írt 1510-ben a margitszigeti domonkos kolostorban (vagyis ott, ahol Margit évszázadokkal korábban élt). A legendát tartalmazó kódex 1529-ben a nagyváradi klarisszákhoz került – miután a margitszigeti apácák a török elől odaköltöztek –, onnan Nagyszombatba, majd Pozsonyba, s 1836-ban az Országos Széchényi Könyvtárba, ahol jelenleg is található.
A Margitról alkotott képek és szobrok fekete kápás fehér domonkos ruhában, kezében liliommal, fején koronával ábrázolják a szent életű királylányt. Kultusza külföldön is elterjedt. Assisiben, Firenzében XIV. századból való freskója látható. Ugyanígy Trevisóban, ahol a kép felirata: Beata Margareta Regina Ungariae Ordinis Fratrum Predicatorum. Ragusa templomának szószékén fába faragott alakja áll. De törékeny termetét megörökítik többek között a perugiai meg a berni dominikánus templom szentjei között, a weeseni kolostor oltárképén és a római Santa Maria sopra Minerva egyik pillérén is.
