Ha hihetünk az időjósoknak, meleg nyarunk lesz idén, vagyis érdemes jól körülnézni az utazási ajánlatok rengetegében, hogy minőség és programválaszték tekintetében is megtaláljuk a nekünk való úti célt. Mit kell tudnia egy jó nyaralásnak? Természetesen kényeztessenek bennünket, fürödhessünk, napozhassunk, mozoghassunk kedvükre és terülj-terülj-asztalkám várjon minket minden nap, akár naponta többször is! Ha az ember egyedül vagy barátjával/barátnőjével utazik, könnyebb tervezni és jobban tud alkalmazkodni egy-egy váratlan helyzethez. Ám a családi nyaralás igazi kihívás, pláne ha több gyerekkel, plusz nagyszülőkkel utazik az ember. Ilyenkor az egyik legfontosabb szempont, hogy a gyerekek jól érezzék magukat és ne unatkozzanak (Isten óvjon mindenkit az unatkozó gyerekektől!), legyen számukra külön program, de mindez úgy valósuljon meg, hogy közben a szülő is tudjon pihenni. Ezért utaltam az előbb arra, hogy a családi nyaralás igazi kihívás. Már a célok is különböznek: a szülők pihenni érkeznek egy szállodába, de a gyerekek… ők egészen másért! Kicsik vagy nagyok, fiúk vagy lányok, félénkek vagy bátrak, őket a felfedezés, a kaland, az izgalom és a játék hajtja. Milyenek a gyermekbarát szállodák? Jó hír, hogy napjainkban már vannak kifejezetten gyermekbarát szállodák, ahol profi animátorok segítségével és irányításával játszhatnak önfeledten csemetéink. A gyerekbarát szállodákban a gyerekekre biztosan nem lesz gondunk, reggeltől-estig tematikus programok várnak […]
Étel-Ital
Paraffinos kezelések kislexikona
Bársonyosan puha, ápolt kezek – mit jelent a paraffinos kézpakolás? Ismerje meg Ön is! Aki rendszeresen jár kozmetikushoz, annak nem újdonság a paraffinos kézápolás. A paraffinnak persze számtalan felhasználási módja van, a kozmetika és a gyógyászat csak az egyik. Ezúttal annak jártunk utána, milyen paraffinos kezeléseket lehet választani egy wellness vagy gyógyszállodában, ha már az ember wellness akciók, ajánlatok után kutatva hosszabb pihenést tervez. Parafango pakolás A parafango általában helyben – például Pöstyénben – nyert száraz iszap és kemény parafin, valamint parafinolaj keveréke. A keveréket egy speciális gépben megolvasztják és felmelegítik, ezután a test problémás részére kenik kb. 1 cm vastagon. Kicsit meleg, 38-45 °C hőmérsékleten alkalmazzák, de a hőérzet még így is alacsonyabb, mint a tiszta parafin esetében, így kellemesebbé teszi a kezelést. Mire jó? Ellazítja az izmokat, oldja a görcsöket, a feszültséget, enyhíti a krónikus fájdalmakat, és segíti a szövetek gyógyulását és tápanyagellátását. Ezenkívül nyugtató és immunbiológiai tulajdonságokkal is rendelkezik. Parafinpakolás A kezelés során a parafin hővezetését és alacsony olvadáspontját használják ki. Több különböző felhasználási módja létezik, például a test egy részének parafinban áztatása, a parafin rétegekben történő felvitele a testrészekre ecsettel, vagy egy vékony parafinréteg alkalmazása a problémás helyen. A parafinpakolás hatása ugyanaz, mint a fenti módszernek. […]
Sakk-matt
A sakk a legrafináltabb sport a világon. Ön meddig jutna el egy olimpián? A sakk nemcsak erősen logikai játék, sportág is egyben. Története legendás, állítólag egy brahmin (az indiai kasztrendszer legfelsőbb kasztjának tagja) találta fel. Jutalmul a rádzsától jelentéktelennek tűnő fizetséget kért: mindössze annyi búzaszemet, amennyi a sakktábla mezőire a következő szabály szerint képletesen rátehető: az első mezőre egy, a másodikra kettő, a harmadikra négy, vagyis az előzőnek mindig a duplája. Hamar kiderült, hogy ennyi búza nem terem a Földön… Az első világbajnokságot 1886-ban játszották. A sportágban kétévente rendeznek olimpiát, amelyet a FIDE szervez és nincs köze a NOB által szervezett játékokhoz. A magyarok eddig ötször állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára (de Magyarország kétszer nem hivatalos olimpián győzött). A következő olimpia a norvégiai Tromsóban lesz idén, augusztus 1-14. között. Az olimpiai felkészülés jegyében 2014. június 8-13. között Magyarország–Lengyelország Barátok Sakkcsatája mérkőzésre kerül sor a Danubius Hotel Flamenco-ban. A női és férfi válogatottak hat-hat táblán, schveningeni rendszerben mérkőznek meg egymással. A Magyar Sakkszövetség honlapján az internetes közvetítés segítségével is követhetőek lesznek a játszmák élőben. (Fotó: Pinterest)
Bodrogi Gyulát hotelben köszöntötték
A népszerű színművész megígérte: 90. születésnapját is a Danubius Hotel Flamencóban fogja ünnepelni. A Nemzet Színésze 80 éves lett – igaz, még a múlt hónapban, de most került sor a köszöntésére, legalábbis az egyikre. Az Újbudai Baráti Kör a Flamenco Hotelben ünnepelte a művész,t első felesége Törőcsik Mari és Karinthy Márton író, rendező társaságában. Bodrogi Gyula egyébként is szívesen pihen szállodában, a Balaton partján, például Siófokon könnyen összetalálkozhat vele a szemfüles nyaraló. A Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész és rendező pályáját néptáncosként kezdte, 1958-ban diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1975-tól pedig a főiskola tanára lett. Moziban 1957-ben tűnt fel először a Külvárosi legenda című filmben. Emlékezetes filmje volt a Házasságból elégséges, a Hattyúdal, a Tanulmány a nőkről, a Fuss, hogy utolérjenek!, a Szépek és bolondok és a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? Első felesége Törőcsik Mari, második Voith Ági színésznő volt. Nézze meg Ön is a bennfentes fotókat!
Leonardo, a lángelme Pécsett
Pécs ismét a kultúrabarátok és a turisták figyelmének központjába került az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat után. Sszeptember 30-ig látogatható az a gazdag és különleges tárlat, amely Leonardo da Vinci közel 60 mérethű találmányát mutatja be. Akár a művészetek iránti rajongás, akár a tudásszomj, akár egy pécsi kirándulás vezérel bennünket, a híres város és a patinás Hotel Palatinus City Center tökéletes célpont a nyitott szemmel és szívvel érkező örökifjak számára. Az interaktív kiállítás, amelyre Pécs főterén a 8,5 méter magas Sforza-lószobor, a Kolosszus hívja fel a figyelmet, majdnem 1500 négyzetméteren, két helyszínen, a Martyn Ferenc Múzeumban és a Modern Magyar Képtárban várja látogatóit. Bemutatja a kifinomult művészt, az utánozhatatlan rajzolót, a gépezetek működési elveit fürkésző feltalálót, az innovatív építészt és a repülést, az anatómiát tanulmányozó tudóst. A tárlat látogatói megcsodálhatják Leonardo úgynevezett „automobiljának” modelljét is, amely igen sok tudós körében nagy érdeklődést váltott ki, emellett látható a „repülő ember” is. Érdekesség, hogy Leonardo da Vinci több mint hatvan találmánya kézzel fogható, körüljárható, mérethű formában van jelen. A Kolosszustól alig pár méterre, a belváros szívében áll a Palatinus szálloda már 1915 óta. A közel egy évszázadnyi idő alatt sokat megért falak, ha beszélni tudnának, elmondanák, hogy a főutcára néző lakosztályaiban nem kevésbé […]
Mentőöv stressz ellen: Erdély Holt-tengere
Ne a stressz legyen az életmódja, adjon időt szervezete feltöltődésének! Az átlag magyar dolgozó stresszes, ezt a saját bőrünkön tapasztalhatjuk az autóban ülve vagy a boltban vásárolva is. Egy nemrég készül felmérésből* kiderül: a magyar munkavállalót főleg a gyors munkatempó stresszeli, de a kellő mennyiségű pihenés hiánya, a „szekálás” és az igazságosság/tisztelet hiánya is magas stresszterhelést okoz. Ha a rohanás, a teljesítménykényszer és a határidők nyomasztóan hatnak ránk, úgy érezzük, csapdába estünk a mindennapok mókuskerekében. Ekkor jön el az ideje annak, hogy egy kis pihenésre küldjük az idegrendszerünket. Ha nem tesszük, előbb-utóbb megbetegíti a szervezetünket. A stressz ugyanis nemcsak lelki, de testi hatásokat is előidéz az emberben. A gyakori idegeskedés, türelmetlenség, ingerültség, és a betegségekre való fogékonyság (pl. nátha, influenza, hasgörcs, szívproblémák) mind arra utalnak, hogy eluralt bennünket a stressz. A tartós stressz felgyorsítja a szervezet biológiai öregedésének folyamatát, akár a valós kornál tíz évvel öregebb immunsejt-állapotot is eredményezhet! Tehát érkezett egy sajtóanyag, ami kapásból így kezdődik: „Amíg a tó balzsamos-sós vizének semmihez sem hasonlítható párája körülölel, a smaragdzöld fenyvesek madarainak lágy csivitelésére és a szellő halk suhogásának hangjára az idegek kisimulnak, az izmok felengednek és testünket-lelkünket eltölti a jóleső ellazulás…” Távol a világ zajától, az érintetlen természettől körülvéve […]
Hogyan csomagoljunk?
Ön mennyire profi a bőrönd tökéletes helykihasználásában? Nézze meg, hogyan érdemes csomagolni és mit érdemes magunkkal vinni az utazásra! Lehet, hogy inkább úgy kellene kezdeni: hogyan csomagol a férfi és hogyan a nő? Mert az biztos, hogy a csomagolás igazi ütközőpont a két nem között, profik persze mindkét oldalon vannak. Nagy általánosságban a férfi mindig egyszerűbben és kevesebbet (még a szükségesnél is), a nő mindig többet és gondosabban pakol – nem kell háborogni, nagy igyekezete abban a pillanatban értelmet nyer, ahogy a férfinek szüksége lesz egy ragtapaszra, lázcsillapítóra, bőrnyugtatóra vagy fogkrémre. A neten remek csomagolástechnikai videókat találhatunk, például a Heathrow Airport (London) animációját, amely két percben megmutatja, hogyan kell zoknit rollnizni, cipőbe tenni és a cipőt a bőröndbe csomagolni. Egyszóval vannak trükkök és tanácsok, összeszedtünk belőle Önnek párat! 1. Ha ketten (vagy családdal együtt) utaznak, érdemes vegyesen pakolni, vagyis minden bőröndben legyen mindenkinek váltás ruhája (ne legyen külön apa-anya-gyerek). Így ha az egyik bőrönddel történne valami, senki sem marad ruha nélkül. 2. Inkább alapszínű és egyszínű ruhákban gondolkozzon, mert jobban tudja őket egymással kombinálni. Akkor is legyen melegebb nadrág-pulóver Önnél, ha mediterrán helyre utazik, cipőből pedig csak kényelmeset vigyen magával! A ruhákat érdemes egyből kipakolni, ahogy elfoglalja a szállodai szobáját, […]
Így vártuk a húsvétot...
A húsvéti ünnepek természetesen a Danubius Hotelsnél sem múltak el nyomtalanul. Nézze meg Ön is, hogyan készültünk a húsvétra! Egy kis betekintés: a budapesti Danubius Hotel Flamencóban égből pottyant tojásokkal díszítették a szálloda csarnokát, míg a hévízi Danubius Health Spa Resort Aquában egy nyuszipár várta a vendégeket a bejáratnál, bent pedig igazi, hagyományos kézműves tojást festhettek a látogatók a csodakezű csángó asszonyokkal. A húsvét a keresztények egyik legfontosabb ünnepe, de a valláson túl az újjászületés, a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (mindig a Hold állásának megfelelően) tartanak. Íme néhány fénykép az ünnepi dekorációinkról!
A nap képe: virágzik a vadcseresznye az Aquában
Cseresznyevirágba borult Hévíz. Nézze meg Ön is, milyen csodálatos a tavasz hazánk egyik legnépszerűbb üdülővárosában! A hévízi Danubius Health Spa Resort Aqua szálloda vendégei nemcsak a világhírű termáltó ásványokban gazdag vizének gyógyhatását tapasztalhatják meg pihenésük alatt, de a tavaszi természet „robbanását” is. Egész Hévíz virágba borult, a levegő kristálytiszta, friss és illatos – a szálloda vendégeinek a kertben található vadcseresznye bokor gyönyörű virágzása is adott, akár all inclusive a foglalásuk, akár nem. A képeket a szálloda munkatársai küldték, akik azt mesélték, hogy a nehézségi skála igen magas (és korán kelő) foka ennyire nyugodt pillanatot elkapni. A szálloda kertjében ugyanis minden vendég a virágzást lesi és fotózza éjjel-nappal…
Hogyan válasszunk úti célt?
Akinek nincs konkrét terve vagy érdeklődési köre az utazást illetően, az a bőség zavarával találhatja szembe magát. Úti célt és szállodát választani sokszor nem könnyű feladat napjaink bőséges kínálatában, főleg ha az éves, nagy nyaralásról kell döntenünk, talán az egyetlenről egész évben. Íme néhány tipp, mire érdemes figyelni és hogyan lehet szűkíteni a kört! 1. Mennyi félretett pénzünk van a nyaralásra? Ez mindennek a kiindulópontja, nem kell magyarázni, miért. A szűkebb pénztárca azonban nem jelenti azt, hogy nem juthat el az ember egy-két egzotikusabb helyre, csak okosan kell megtervezni az utazást, a szállást és az étkezést! 2.Mennyi idő áll a rendelkezésünkre? Teljesen fölösleges egy hosszú hétvége alkalmával túl messzire menni. Több idő megy el az utazással, mint magával a pihenéssel, és nem jut elég idő a programokra, a városnézésre sem. Hosszú hétvégére belföldi vagy szomszédos úti célt érdemes választani (olyan helyet, ahová 1-2 óra alatt odaérhetünk kocsival, vonattal vagy repülővel). Ha hosszabb, 1-2 hetes nyaralásról van szó, már bátrabban tervezhetünk. Túl messzire (vagyis más kontinensre) menni azonban csak akkor érdemes, ha belefér, hogy az odautazással (+ várakozás és időeltolódás) egy-két nap kiesik. 3. Belföldön legyen vagy külföld? Ez csak azon múlik, hol érezzük jobban magunkat és hol tudunk jobban kikapcsolódni, […]
Ikonikus lett az Icon, interjú Horváth Csaba séffel
A Hiltonban található Icon Étterem elnyerte a Best of Budapest „Legjobb Nemzetközi Konyha” díját. Olvassa el Ön is Molnár Eszter interjúját Horváth Csaba séffel! Féltem. Nem nagyon, csak éppen annyira, amennyire a séfektől félni szokás. Vannak derűs és vannak morózus séfek, de a tudásuk mindenképpen tekintélyt parancsoló. Profi egyvelegei ők két pólusnak: a szervező, irányító, gyakorlatias embernek és az alkotó, elmélyülő, kreatív művészléleknek. Ültem a Hilton „nappalijában” és vártam. Találgattam, vajon Horváth Csaba melyik csoporthoz tartozik, és ahogy megérkezett egy mosollyal, meleg kézfogással, nem volt kérdés többé. 1970-ben kezdte a szakmát szakácstanulóként és 1978 óta dolgozik a Hiltonnál. Az általa vezetett Icon Étterem 2013-as teljesítménye alapján nemrég elnyerte a Best of Budapest „Legjobb Nemzetközi Konyha” díját. Nem csoda, Horváth Csaba bejárta a világot és mindenhonnan magával hozott egy-egy ízt. Azt mondja, nagyon gyorsan változik a szakma, a trend és a színvonal is egyre magasabb, a séfek pedig egyre kreatívabbak és jobbnál jobb dolgokat találnak ki. – A Hiltonnál főleg hazai ételek vannak az étlapon vagy a nemzetközi vonal az erősebb? – Inkább a nemzetközi az erősebb. Van egy „Hilton standard”, ami már eleve egy nemzetközi irányt ad, és ezen belül a mediterrán, az olasz, a francia konyha a […]
Hölgyklub a Gellértben Farkasházi Rékával és Gubás Gabival
Egy szállodába nem csak aludni járhat az ember… A legtöbb szállodának lenyűgöző belső kialakítása van, igazi építészeti remekek, sőt sok helyen képzőművészti, népművészeti, vagy a szálloda múltjából származó kincseket őriznek. A Danubius Hotel Gellért egyike Budapest legimpozánsabb épületeinek, kívül-belül. Bárki megcsodálhatja, például most! A Danubius Hölgyklub háznéző sétát szervez a szállodában hétfőn, de más programok is várják a vendégeket. Két ismert színésznő, Farkasházi Réka és Gubás Gabi beszélget a (hölgyek számára gyakran kihívást jelentő) karrier kontra anyaság témáról a Gellért Zenetermében, egyéb interaktív tevékenységek mellett (pl. tojásfestés, tavaszi fűszernövényes ki-mit-tud, uzsonna falatok). Remek alkalom arra, hogy megismerjük a Hotel Gellértet egy kicsit jobban, egy kicsit közelebbről, egy kicsit másként…