Egy szálloda maga a rejtély. Különleges helyszínek, egyedülálló programok, utánozhatatlan hangulat fogad minket, amikor megérkezünk szállásunkra. De mindez csak a kezdet: egyedülálló lehetőségek, páratlan aktivitások várnak minket. Unatkozni képtelenség! Már időtlen idők óta erre készülünk, hogy végre kikapcsolódhassunk és átadhassuk magunkat a megérdemelt pihenésnek. De a megszokott programokon kívül más is vár minket: egy szállodai kikapcsolódás ugyanis több lehetőséget tartogat, mint gondolnánk. Olyan, mintha egy mini városba érkeznénk, ahol minden van, amire szükségünk lehet, és még annál is több. Amikor a szállodánkba becsekkolunk, a szobánk birtokba vétele után legtöbbször a wellness felé vesszük az irányt. Itt nem csupán a termálfürdőkben folytatott kellemes relaxációt, a sportmedencében leúszott hosszakat tervezhetjük, de csoportos programban is részt vehetünk: aqua fitness szinte minden gyógyszállodában elérhető, így az izmok átmozgatása mellett egy kellemes csoportos foglalkozás részesei lehetünk. Ha szeretnénk testünket, izmainkat karbantartani, látogassuk meg a fitness termet. A beállított sportgépek mellett minden bizonnyal találunk majd olyan mozgásformát is, amit csoportosan végezhetünk. Ilyen a reggeli torna, a zenés gimnasztika, a gerinctorna, a jóga vagy pilates óra, de a szabadban végzett Nordic walking is igazán élvezetes. Érdeklődjünk a recepción, hogy milyen vezetett sétán vagy túrán vehetünk részt, mert társasággal közösen felfedezni egy várost sokkal élvezetesebb, mint egyedül. Ha […]
Szállodavilág
Danubius Receptek- Sonka tekercs tormás krémmel
Ezt az előételt mindenki ismeri a hidegtálakról vagy a húsvéti ünnepek idejéről. De miért is ne készíthetnénk el otthon is, hogy feldobjuk vele a családi étkezéseket? Könnyen és gyorsan elkészíthető, sőt variálható is. Hozzávalók: 2 dkg tejszínhab 4 dkg reszelt torma néhány szelet gépsonka A jó keményre felvert tejszínt óvatosan elkeverjük a reszelt tornával, majd habzsákkal vagy kiskanállal egyenletesen betöltjük a sonkaszeleteket, feltekerjük és tálalásig hűtőszekrénybe tesszük. Tipp: Ha szeretjük a torma erős ízét, készítsük el frissen reszelt tormával, amit kevés cukorral és pár csepp citromlével ízesítünk. Aki szereti, akár almát is reszelhet bele. Készítsünk mellé franciasalátát is! A receptet itt találod!
Danubius Receptek - Kijevi pulykamell
Nagyon népszerű étel, bár leggyakrabban étteremben fogyasztjuk, nem pepecselünk vele, no és persze biztosra megyünk. Kicsit időigényes fogás, de egyáltalán nem bonyolult. Érdemes otthon is elkészíteni, figyeljünk az étel lelkére, a fűszeres vajas töltelékre! Hozzávalók: 16 dkg-os pulykamell szeletek töltelék (szeletenként) 4 dkg reszelt zsíros sajt 4 dkg vaj fél citrom leve 1 gerezd fokhagyma csipet petrezselyem tárkony mustár só bors A pulykamell szeleteket óvatosan kiklopfoljuk, picit besózzuk és félretesszük, akár a hűtőbe is. A töltelékhez a puha vajat a reszelt sajttal, a citromlével, az összezúzott fokhagymával és a fűszerekkel ízlés szerint összekeverjük. Annyi rudacskát készítünk belőle, ahány szelet húsunk van. A rudakat fóliába csomagolva a fagyasztóba tesszük és keményre fagyasztjuk. A hússzeletek közepére helyezzük a vajas rudacskát, ügyesen feltekerjük a húst és klasszikus panírba hempergetjük. Bő, közepesen forró olajban aranybarnára sütjük. Papírszalvétára kiszedve hagyjuk lecsöpögni és frissen tálaljuk. Tipp: Panírozzuk duplán, hogy ne folyjon ki sütés közben a vajas töltelék! Tehát liszt-tojás-zsemlemorzsa-tojás-zsemlemorzsa. Természetesen csirkemellből is elkészíthetjük.
Mindig van egy összekacsintás - Interjú Felhőhegyi Balázs íróval a Sárkánykalandokról
Az első történetben valahogy boszorkák kerültek a királylányok helyére, mert a mesék összekuszálódtak, de a húgának így is tetszett. Felhőhegyi Balázs ekkor érzett rá először, még kisgyerekként annak az ízére, hogy milyen továbbszőni, újragondolni egy mesét vagy történetet, és hogy a képzelet világában nincsenek sorompók. Legfeljebb jelzőlámpák. Hamarosan megjelenik a Sárkánykalandok második kötete Balatonfüred lovagjai címmel. Ez a második gyerekkönyved, miközben Lakmusz Jenő sztorijai vagy a megjelenésre váró Szfinx hét kapuja felnőtteknek szól. Kinek írsz szívesebben, gyerekeknek vagy felnőtteknek? A történetekben a mondanivaló ugyanaz, és a felnőtteket éppúgy érdeklik a mesékben rejlő igazságok, ha felnőtt formában kapják. Az egésznek a veleje pedig ugyanarról szól: az életről, az életben fellelhető értékekről, arról, hogy ha valaki nehéz helyzetbe kerül, hogyan tud onnan kijutni, milyen dolgok húzódnak meg a látszatvilág mögött; csak ezt egy gyereknek máshogy mesélem el. De akár felnőttnek, akár gyereknek írok, mindig van egy összekacsintás. Írás közben azt az olvasót képzelem el, aki érteni fogja, és akivel egy nyelvre hangolódunk. Ez néha könnyebb a gyerekekkel, mert hagyják, hogy beszippantsa őket a történet. Ez később megváltozik. Én olyan tizenévesen vettem észre először, hogy már sokkal könnyebben helyezkedem kívül a történeten. Már megjelent a kritikus, tapasztalt felnőtt én, amelyik eldönti, hogy igaz […]
A Gellért története: Gellért-hegy, Gellért szálló és gyógyfürdő
A Danubius Hotel Gellért egyike Budapest legpatinásabb szállodáinak. A hotel fekvése különösen kedvező: festői környezetben a Duna-parton, közvetlenül a Gellért-hegy lábánál helyezkedik el. Könnyedén megközelíthető, a belvárostól csupán a főváros egyik legszebb hídja, a Szabadság-híd választja el. Szent Gellért püspök Lexikonok, úti-, történelem- és imakönyvek örökítik meg annak a 10. és 11. század fordulóján élt velencei származású bencés szerzetesnek a nevét, aki 1046-ban a hitéért mártírhalált halt, és akiről a Gellért-hegyet, illetve a Szállót is elnevezték. Emlékét 1904 óta egy, az Erzsébet-híd budai hídfőjével szemben található, a vízesés fölé magasodó szobor is őrzi. Gellért 980 körül született az itáliai Velencében, gazdag családban. A Benedek-rendi szerzetes nagy jártasságot szerzett az akkori tudományokban. Gellért, egyes adatok szerint a Szent Földre igyekezett, de egy magyar bencés hívására, a Gondviselés tervei szerint jött Magyarországra. Más források azt írják, hogy Szent István király kívánságára kezdett hazánkban hittérítő tevékenységet folytatni. Később István király fiának, Imrének lett a nevelője, majd 1030-tól marosvári (csanádi) püspökként megalapította az ottani székesegyházat és monostort. István király 1038-ban bekövetkezett halála után Gellért visszavonultan élt. A monda szerint 1046-ban a Kelen-hegyről egy hordóba zárva taszították le a Dunába a kereszténység ellen lázadó pogány magyarok. Gellért püspököt 1083-ban István királlyal és Imre herceggel együtt szentté avatták. […]
Agyserkentő falatok, nem csak üzletembereknek
Az egész napos konferenciák és tréningek általában fárasztóak. Folyton egy helyben ülünk és figyelünk, a kávészünetekben és délben pedig falatozunk. Ám táplálkozástudományi szempontból egyáltalán nem mindegy, mit fogyasztunk ilyenkor, hogy ne lankadjon a figyelmünk, hogy ne érjen el minket a „kaja-kóma”. Legszívesebben szundikálnál egyet az ebédet követően? Sajnos nem lehet, hiszen a teljes figyelmedet a megbeszélésre, az előadásra kell fordítanod. Ám van egy jó hírünk. A Danubius budapesti konferencia szállodáiban az étkezések után megemelkedett vércukorszínt nem várt hatását kiegyensúlyozott táplálkozással, a kávészünetekben kínált megfelelő minőségű és tápanyag összetételű ételekkel kompenzálják, így fittek és energikusak lehetünk. Tény, hogy a pogácsa, apró édes sütemény, kávé és üdítő a legelterjedtebbek a szünetek idején, ám néhány sikeres szálloda szolgáltatásai színvonalának növelése érdekében olyan kínálatot vezetett be, amelyek egyszerre finomak és egészségesek. Sőt, mindezeken túl serkentik a szellemi teljesítőképességet is. Mit tudnak a Danubius Healthy Break falatok? Olyan alacsony só-, és zsírtartalmú ételeket jelentenek, amelyek egyenletesen tartják a vércukorszintet, ugyanakkor elegendő tápanyaghoz juttatják a szervezetet. Lehet ez finom? Természetesen! Hiszen olyan összetevőket találunk meg benne, mint az olívaolaj, különböző gyümölcsök, zöldségek. Mindezeket elegánsan kínálva, ínycsiklandozó módon kombinálva. Szinte kihagyhatatlan eleme a mártogatós finomságok, az avokádó -, a padlizsán krém, amelyeket különféle zöldségekkel fogyaszthatunk: csíkokra vágott uborkát, […]
Az ismeretlen ismerős. Fedezd fel a Margitszigetet!
Létezik egy hely a főváros szívében, amely különleges atmoszférája, kivételesen tiszta levegője, csodálatos parkjai és ligetei miatt a budapestiek és a turisták egyik kedvenc helye. A Margitsziget önmagában is megér egy sétát, de ennél sokkal több kincset rejt. Szépséges szimfónia, melyet öreg fák, zenélő kutak, írók-költők emléke, Szent-Margit hagyatéka, növényritkaságok és a földben rejlő gyógyvíz kisugárzása komponálnak. Kulturális és történelmi emlékek összhangzattana – ismerjük meg titkait! Tudtad, hogy már a XIV. században lakták a szigetet? Számos monostor, kolostor és vár szegélyezte, melyek egyikében, a Domonkos rendi apácák kolostorában élt IV.Béla király lánya, Margit. Az egykoron Nyulak szigetének is nevezett földterület valójában egy elírásnak köszönheti bájos nevét. Több mint valószínű, hogy a latin elnevezésben egy betű kimaradt, és helyesen leprások szigete lehetett. Ezt alátámasztja az építményektől és a várostól való elszigeteltsége. Gondolnád, hogy Budapest zöld szíve majd 100 hektár nagyságú? Területén százesztendős gesztenyefák, angol-, japán-, és franciakertek váltják egymást. Találhatunk itt vadaskertet, strandfürdőt, zenélő-kutat, víztornyot, kolostor romokat és működő templomot is. Ha kíváncsiak vagyunk az egykori magyar művészekre, akkor a Művészsétányon haladva megismerhetjük őket. Hogy miért vált fontossá az 1867-es a sziget történetében? Ebben az évben Zsigmond Vilmos kezdeményezésére kutat fúrtak. A kútfúrás sikeres volt, és 1200 méter mélyről 43°C-os […]
Játsszunk együtt! Az animátorok csak rátok várnak!
Unalmas a nyaralás? Nincs kivel játszani? Ilyen a Danubius Hotels gyerekbarát szállodáiban nem történhet meg, hiszen képzett animátorok, mi több, a Bubbles Club szolgáltatásai várják a lurkókat. Egy nyár attól válik emlékezetessé, hogy fantasztikus élmények, feledhetetlen kalandok teszik színessé az nyaralás alatt eltöltött pillanatokat. A Danubius gyerekbarát szállodákban az élménygyűjtés szinte kötelező program, és erről a legjobbak, az animátorok gondoskodnak. Már az első naptól fogva a legkisebbek is úgy érezhetik, hogy egy összeszokott baráti társaság tagjai, ahol mindenki azon igyekszik, hogy a nyár a legszínesebben, a legvidámabban teljen. De lássuk, mitől lesznek igazán érdekesek ezek a pillanatok. A gyerekeknek és tiniknek szánt programok reggeltől estig zajlanak, így csak akkor maradsz ki a jóból, ha máshoz lenne kedved, vagy ha elfáradtál. Részt vehetsz mozgással járó, ügyességi és tréfás versenyeken, bölény- és kincsvadászaton, indiánként új területek meghódítására indulhatsz, de kipróbálhatod magad a gyermekolimpián – medencében és szárazföldön egyaránt. Aztán következhet egy kalózhajófestés, vagy lufitekerés, majd a kreativitásodat kiélheted mókás állatgyurmázásban, óriásbuborék-fújásban. Hogy a nap jól záródjon, este a Bubbles Mini Disco szinte kötelező program. A Bubbles Club sárkányai elvarázsolják a legkisebbeket! Ki tudna ellenállni Drazsénak, Danynek, Tikónak vagy Yoyónak? Hiszen minden pillanatban turpisságon törik a fejüket és azon ügyeskednek, hogy megnevettessenek. A […]
Tudod-e, hogyan lehet tökéletesen felfedezni egy szállodát?
Egy szálloda számtalan lehetőséget rejt, de gyakran csak az utolsó pillanatban értesülünk az amúgy kihagyhatatlan ajánlatokról, akciókról, eseményekről. Hogy ne kerüljön egyetlen csalódott perc sem az emlékek közé, összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyekkel még idejében felfedezhetjük a szálloda visszautasíthatatlan kínálatait, programjait. Kezdd a recepción! – Amikor becsekkolunk a szállodába, érdemes figyelmesen végighallgatni a recepciós ajánlatait, de ha nincs türelmünk hozzá, akkor gyűjtsük össze a prospektusokat, szórólapokat, és egy alkalmas időben menjünk vissza további információkért. A recepció a szálloda szíve, ott mindig segítenek! A faliújság kincseket rejt – A lobbyban vagy a recepció környékén biztosan találunk egy faliújságot, amin az aktuális szállodai programokat, kedvezményes ajánlatokat ismerhetjük meg. Érdemes többször is visszatérni ide, hogy mindig a legfrissebbek tudatában legyünk. Akár útba is ejthetjük, mondjuk minden nap, a reggeli után! Keresd az animátorokat! –Gyerekbarát szállodákban – mint például a Danubius Bubbles Clubokban – nemcsak a kiírás segít, de az olvasni még nem tudó kicsiknek a színes pólós animátorok szívesen elmondják, mikor hova érdemes menni, milyen sport-, kézműves- vagy egyéb foglalkozások várják őket, hol van a minidisco, a gyerekbüfé vagy a következő vetélkedő. A lift nem csak utazásra való! – Sok esetben a lift oldalán különféle aktuális ajánlattal találkozhatunk, melyek vonatkozhatnak wellness kezelésekre vagy éttermi […]
Értünk van: a víz gyógyító ereje
A vízhez ezer szállal kötődünk. Nem csak akkor nyújt üdítő érzést, ha nagy melegben frissítőként fogyasztjuk, de fürdőzni is fantasztikusan jó benne. Ha egy picit tudományosabban közelítjük meg a vízhez való viszonyunkat, számtalan pozitív egészségügyi előnyre bukkanhatunk. A sport terén sok olyan mozgásformát ismerünk, amelyekhez víz szükséges: az úszás, a vízilabdázás, a vízi aerobik, vagy az eszközhasználatot igénylő sportok, mint a szörfözés, wakeboardozás egytől-egyig megkövetelik, hogy „jóban legyünk” a vízzel. Ismernünk kell önmagunkat, testünket, tudatában kell, hogy legyünk annak, hogyan hat a víz felhajtóereje ránk, miként használhatjuk ki az áramlást. Mindezek az aktív mozgáshoz kapcsolódnak, ám a víznek a fizikai ellazulásban is nagy szerepe van. Nem csupán izmaink, ízületeink ellazítására használhatjuk, de elménk, szellemünk pihentetésében is nagy szerepet játszik. A jótékony termálvíz megfelelő szakember segítségével, terápiás kezelések során hozzájárulhat az egyes betegségekből való gyorsabb és fájdalom mentesebb felgyógyuláshoz. Hogyan hat testünkre a víz? A vízben könnyebbnek érezzük testünket, könnyebben mozgatjuk végtagjainkat. Mozgás közben érezzük a víz masszírozó hatását. Meleg vízben ellazulnak a feszes izmok, kitágulnak a vérerek, javul a vérkeringés. A termál- és gyógyvizek emellett kémiai hatásokkal is rendelkeznek, amely a bennük oldott ásványi anyagoknak köszönhető. Ezek az ásványi sók a bőrön keresztül felszívódva bekerülnek a vérkeringésbe, így erősítik az […]
Bükfürdő a wellness és a kultúra fellegvára
Milyen lehet, ha a kultúrát a wellness-szel társítják? Nos, Bükfürdő nem ismer lehetetlent, így már 11. alkalommal gyúrja egybe két legfontosabb adottságát: a gyógyvíz adta lehetőségeket a kulturális programokkal. Július 20. és 24. között a Gyógy-Bor Napok – Büki Gasztrofesztivál keretén belül mindenben lehet részünk: finom falatokban, jó zenében, gyógyító vízben és feledhetetlen nyári pillanatokban. A bükfürdői KulturWellness legnagyobb szabású, legnagyobb érdeklődésre számot tevő rendezvényén ebben az évben sem fogunk unatkozni. A programok megtöltik a Gyógy-és Élménycentrum melletti parkolót, és a színpadokon egymásnak adják a „kilincset” az együttesek, az izgalmas és látványos szórakoztató produkciók, kicsik és nagyok örömére. Azok sem maradnak élmény nélkül, akik inkább a gasztro kihívásokra vágynak. Az öt napon át tartó fesztivál a hagyományos, helyi egészséges ételek színes választékát kínálja. De nem csak kóstolni lehet, tanulni is: jeles meghívottak tartanak előadást, illetve mutatják be főzőtudományukat. Így elleshetünk néhány fogást Buza Sándortól, Dömötör Tamástól, Majthényi Lászlótól és Nika Róberttől is. A zenei kínálat változatossága minden korosztály számára nyújt zenei csemegét. Itt lesz a Budapest Bár, a Cimbaliband, a Csík zenekar, a Deák Bill Blues Band, de megtáncoltatja a közönséget a Místery Gang, Török Ádám és a Mini is. 2.-án a színpadon az Intim Torna Illegál, a Margaret Island […]
Így tervezd felejthetetlenre a nyaralást!
Sokszor szembesültél már azzal, hogy egy nyaralás valamiért nem lett tökéletes? Talán gyermekeid unatkoztak? Vagy Te nem tudtad igazán kipihenni magad? Most segítünk, és mutatunk néhány szempontot, amely alapján pontosan ki tudod majd választani az ideális nyaralóhelyet. Édes kettesben Sárváron Elsőként gondold át, hányan utaztok majd. Kettesben a szerelmeddel, vagy jön az egész család? Ha lehetőségetek adódik romantikus pillanatokat eltölteni, akkor olyan helyre menjetek, amelyet nem jellemez a gyerekzsivaj, ahol el lehet bújni a kíváncsi szemek elől, ahol van lehetőség a pihenésre, de az aktív életmódra is. Ahol hódolhattok a szenvedélyeiteknek, finomakat falatozhattok, de éppen így a pihenésre, relaxációra is van mód. Ebben az esetben a Danubius Health Spa Resort Sárvár szállodáját ajánljuk, amely közvetlen kapcsolatban áll a városi arborétummal, ahol hatalmas sétákat tehettek a fülledt nyári estéken. A szálloda éttermi kínálata egyedülálló, épp úgy megtalálja magának a megfelelő étkeket az aki a hagyományos ízeket kedveli, mint az, aki a büféasztalon a könnyű, egészséges étkeket keresi. A szálloda nem csak gyógyvizes medencét ajánl a nyári napokra, külső élménymedencéje valódi felüdülés a kánikulában. Egy jó könyv, egy finom koktél az árnyas fák alatt – nem is kell több egy kellemes természetközeli pihenéshez. Balatonra utazik az egész család Teljesen más megközelítést kíván, […]