Budapest szépségén ámul a világ. A napfényben csillogó, méltóságteljes Duna két partján elterülő fővárosunk tele van Világörökségi helyszínekkel, épített és természeti csodákkal. Turisták milliói érkeznek, hogy saját szemükkel győződjenek meg a Lánchíd, a Parlament, a Budai Vár, a Mátyás-templom, a Hősök tere, a Szépművészeti Múzeum vagy a Margitsziget, a belvárosi paloták és hangulatos, macskaköves utcák szépségéről. Térképpel a kezükben vágnak neki Budapest felfedezésének, vagy idegenvezető segíti a tájékozódást és adja át az információkat. Vannak, akik beérik a klasszikus városnézéssel Budapesten, de akadnak olyan lelkes, kíváncsi, vállalkozó szellemű turisták is, akik a különlegességekre hajtanak. Nekik vajon mit ajánlhatunk?

Szabadság híd

Mutatunk néhány igazán extra városnézési lehetőséget, jobban mondva nem mindennapi közlekedési eszközt, amelyek megmutatják Budapestet – földön, vízen és levegőben. Egy részük szép történelmi kort ér meg, a többiek szemtelenül fiatalok. 

Kisföldalatti belülről

Kisföldalatti

A Kisföldalatti, amin még a király is utazott

A Vörösmarty tértől a Mexikói útig, összesen 11 állomáson keresztül utazhatunk a sárga színnel jelölt 1-es metróval, amely mind hangulata, mind pedig történelme miatt egyszerűen kihagyhatatlan utazás a budapesti turisták számára.  Az európai kontinens első metróvonala, a 1900. évi párizsi világkiállításon aranyérmet nyert, 2002 óta a Világörökség része. Az 1896-os millenniumi ünnepségekre készült el, és érdekesség, hogy a 3.2 km hosszú építkezés csak 21 hónapig tartott. Nem fúrták az alagutat, hanem egyszerűen felbontották a mai Andrássy utat, majd miután végeztek a munkálatokkal, helyreállították az utat is. Eredetileg díszes csarnokok jelezték a megállók helyét a felszínen, az állomásokat pedig Zsolnay csempékkel burkolták. Létezett egy királyi kocsi is, amin Ferenc József és II. Vilmos császár utaztak.

A  nagy nemzetközi elismerést aratott Kisföldalatti történetét részletesen taglalja a Földalatti Vasúti Múzeum, ami egy elhagyatott vágány átalakításával nyílt meg, és a Deák téri állomásról közelíthető meg. A Kisföldalatti szerelvényei és megállói megérnek egy utazást, és szálljunk ki bárhol az Andrássy úton, szemet gyönyörködtető sétában lesz részünk.

A Hősök terén járva pedig kihagyhatatlan a Gundel Étterem, ugorjatok be egy finom kávéra, sütire vagy akár egy Sunday Brunch-ra! 

Libegő

Libegő

A Libegő, ami majdnem Puszi-vasút lett

A János-hegy és Zugliget között drótkötélpályán libegő székeken csodálhatjuk meg az elénk táruló szépséges panorámát. A Libegő felső szakasza a János-hegy meredek lejtőinek fái, alsó szakasza a zugligeti villanegyed utcái és kertjei fölött halad. A Libegő drótkötél pályája 1040 méter hosszú. A szintkülönbség 262 méter. Mindössze 4 km/óra sebességgel, de folyamatosan halad, így a mozgásban lévő kényelmes székekre kell ráhuppanni az utazás megkezdéséhez.

1970 nyarán indult el a Libegő, és a mai napig 102 férőhellyel szállítja utasait. A drótkötélpálya elnevezését illetően számos mókás ötlet született, mint pl. Aerobusz, Alibaba karosszéke, Acélpók, Bűvös-szék, Drótcsacsi, Émelygő, Égi taliga, Fennleng, Függőszék, Gépszék, Puszivasút, Röppentyű, Szellő-szán, Tájdrót, Villamos-szék stb., de végül Libegő névvel vonult be a köztudatba.

A Zugligeti Libegő völgyállomása Zugligetben, a 291-es autóbusz végállomásánál található. A János-hegyi állomás elérhető: 21, 21A autóbusszal a Széll Kálmán térről a Normafa állomásig, illetve a Gyermekvasút János-hegy állomásától rövid erdei sétával

Budavári Sikló

Budavári Sikló

A Budavári Sikló, a mi funikulárénk

Margit és Gellért. Így hívják a két kocsit, jobban mondva két szerelvényt, ami a Clark Ádám teret és a Budai Várat összekötő speciális vasútvonalon közlekedik. Az Alagút felőli északi pálya a BS1 „Margit”, a déli oldalon a BS2 „Gellért” sínpárja. A Budavári Sikló 1987 óta az UNESCO Világörökség része.

Az eredetileg gőzüzemű Siklót Széchenyi Ödönnek, Széchenyi István gróf fiának a kezdeményezésére építették és avatták fel 1870. március 2-án második ilyen szerkezetként Európában. Hetvenöt éven át jól működött a különleges közlekedési eszköz, csodálatos panorámát kínálva a város pesti oldaláról. Nagy forgalmat bonyolított le: 1873-ban már 1,5 millió utast szállított. A II. világháborúban megrongálódott, bombatalálat is érte, majd kisebb szünet után 1975-1986 között helyreállították, és azóta teljes erőbedobással, turisták millióit szállítja.

A pálya hosszúsága 95 méter, a szintkülönbség 50 méter, a „sebesség” 1.5 m/s, egy kocsi egyszerre 24 utast tud szállítani.

Miután kigyönyörködtétek magatokat, irány a Hilton Budapest LÁNG Bistro & Bar-ja!

River Ride kétéltű

A városnéző busz, ami a Dunába hajt

Hallottunk már itt-ott kétéltű járművekről, de hogy ezt a földön-vízen járást éppen egy városnézésen tapasztalhassuk meg, azért Budapestre kell jönni!
A RiverRide különleges városnéző programján kényelmes luxusbuszból kezdik meg a turisták Budapest nevezetességeinek megtekintését, előbb a nyüzsgő utcákon haladva, majd – egy-két útitárs halk sikolyától kísérve – egyik pillanatról a másikra a Duna habjai közé csobbanva. A hullámok közti ringatózás után pedig visszakapaszkodva a rakpartra, ismét a világvárosi forgatagban folytatódik a városnézés.

A kétéltű városnézés kb 40 perc, az audio guide készülékekenn keresztül angol, német, magyar, olasz, francia, orosz és spanyol nyelvű idegenvezetés folyik. A tavaszi és nyári időszakban naponta 4 alkalommal indul a kétéltű városnéző busz, Indulási pont:
1054 Budapest, Széchenyi tér 7-8. (volt Roosevelt tér)

MOL Bubi állomás

Szabadság híd

A bicikli, amire egy metrójeggyel csak felpattansz

Egy nagyvárosban néha kerékpáron könnyebb a közlekedés, főleg, ha kis távokat kell megtennünk. És ha a kerékpárok a köztereken várják, hogy valaki a nyergükbe pattanjon, akkor turistaként is érdemes élnünk a drótszamarak adta lehetőséggel.
Az élénkzöld MOL Bubi közbringarendszer egy viszonylag új közlekedési lehetőség Budapesten, 127 gyűjtőállomáson közel 2000 kerékpárból áll, melyek klasszikus BKV bérletekkel és napijegyekkel éjjel és nappal igénybe vehetők, díjmentesen 30 perc időtartamra.

Bringóhintó

Bringóhintók

Bringóhintók: Picikli, Pöttömke és bukkantyú

Hol is máshol, mint a Margitszigeten?! 1985 óta gurulnak Budapest zöld szívében ezek a kedves járgányok, amelyek minden korosztályt meghódítottak. Egyszerűen ellenállhatatlanok, ha a Szigeten sétálva elsuhan mellettünk egy, azonnal megszólal bennünk a vágy, hogy kipróbáljuk, és bringóhintón fedezzük fel a látnivalókat, élvezzük a szép természeti környezetet. Meg kell keresnünk a Bringóvárat, a központi „garázst”, ahol van családi tandem bringó, 8 személyes bringó, óvodásoknak való kis bringó, azaz „Picikli”, még kisebb bringó, alias Pöttömke, elektromos bringó, elektromos „Picikli”, normál kerékpár és számtalan egyéb jármű, mint például bukkantyú, gokart, elektromos roller, elektromos gyermek autó várja itt, hogy az izgatott turista a pedálra taposson.

Foglaljon szobát nálunk!

Kényeztesse magát Bükfürdő all inclusive szállodájában!

Foglalás Ajánlatok

Feliratkozás a hírlevelünkre