Ne sanyargasd magad, ha felkúszott rád néhány pluszkiló, fogadd meg inkább az alábbi, könnyen betartható tippeket! Azt tartják, minden fejben dől el – a karcsúsodással sincs ez másképp! Ha zavar a túlsúly, ha tudod, hogy jobban éreznéd magad néhány kilóval könnyebben, ha tudatosult benned, hogy az egészségedet szolgálná a fogyás, máris jó úton jársz! A kulcs a fogyáshoz a belülről fakadó elhatározás – amint meghoztad a döntést, meg is lépted az első lépést. Tűzz ki teljesíthető célokat magad elé és hidd el, a kis változtatások is rengeteget számítanak hosszabb távon! Fontos, hogy ne sanyargasd magad, inkább törekedj a sok apróbb változásra, de azokban légy következetes! – Tereld el a gondolataidat! Ha nem hagysz időt magadnak arra, hogy az ételeken járjon az eszed, nem fogsz nassolni! – Kényeztesd magad finom falatok helyett például egy masszázzsal, egy jó mozival (kukorica nélkül) vagy bármivel, amit szívesen csinálsz! – Étkezz gyakrabban, kevesebbet! Akár hiszed, akár nem, a fogyást azzal lehet ösztönözni, ha rendszeresen táplálod a szervezeted, így ugyanis nem áll rá a raktározás üzemmódra. A napi ötszöri étkezés az optimális: sovány húsokkal, sok zöldséggel, kevés szénhidráttal, könnyű tízóraival, uzsonnával (pl. gyümölcs, joghurt, müzliszelet). – Ha éhes vagy, igyál! Gyakrabban előfordul, mint gondolnád, hogy valójában […]
Wellness
Az újjászületés újabb dimenziója
Ha egyetlen szóval kellene jellemezni mindazt, amit a Margitszigeten megtapasztalhatunk akkor az az újjászületés lenne. Tavaly látványosan megújult és megszépült Budapest oázisa, a 100 hektáron elterülő Margitsziget. Nem maradhattak ki a megújulásból a sziget északi csücskében, egyedülálló természeti környezetben megbúvó szállodák sem. Az 1979-ben, a főváros első gyógyszállodájaként épült Thermal Hotel belső terei teljesen új arculatot nyertek természetközeli színekkel, modern dizájnbútorokkal. A hatalmas üvegfelületekkel határolt hallba belépve épületen belül is a gyönyörű margitszigeti zöldkörnyezetben érezhetjük magukat. A recepciós pult hátterét adó üvegfal a Japánkert különleges növényzetére enged rálátni. Újjászületés a természetesség jegyében Képzeljük el, ahogy a zöld szigeten, a város szívében, mégis távol annak zajától, gyönyörű környezetben, szakértő kezek kényeztetés e nyomán egy óra leforgása alatt újjászületünk! A margitszigeti gyógy-wellness szálloda külsős vendégeket is tárt karokkal fogadó szépségszalonja, az Emporium Beauty szalon magas színvonalú arc- és testkezelései mellett egy újabb, a megújult környezethez méltó márkával és luxuskezelésekkel bővítette kínálatát. A nagy múltú Sothys elismert luxus arc-és testkezelései világszerte a legjobb szalonokban érhetők el. A francia professzionális kozmetikumokban a természetes, magas minőségű hatóanyagokat ötvözik a legújabb biotechológiai és orvos kozmetikai eljárásokkal. Ez az exkluzív kombináció felfedi a bőr teljes szépségét! Kényeztetés a testnek, feltöltődés a léleknek A Sothys fényűző testkezelései minden […]
Új Kaviczky kezelések - A kényeztetés és a luxus élvezete
Gyakran előfordul, hogy éveken át nap, mint nap elmegyünk egy-egy hotel mellett, anélkül, hogy bemennénk körülnézni. A gyógy-wellness szállodákra különösen igaz, hogy a külső szemlélő számára afféle zárt világnak tűnhetnek, pedig az éttermek, bárok kínálata mellett számos egyéb szolgáltatásuk sem csupán a szállóvendégeknek szól. Az Emporium szépségszalonok például elismert kozmetikai márkákkal végzett luxus színvonalú, hatékony arckezeléseikkel a szállodában lakók mellett kívülről is fogadnak vendégeket, akik színvonalas és hatékony szépségápolásra vágynak. Az igényesen berendezett, jól felszerelt szépségszalonok magas színvonalú kozmetikai-, pihentető- és lazító, valamint kéz-és lábápolási kezelések bőséges választékát kínálják. A napokban bevezetett legújabb arckezelések mindegyike különleges a maga nemében. Új Kaviczky kezelések A Kaviczky termékcsalád egyedi és természetes, mentes minden szintetikus tartósítószertől, színezéktől és illatanyagtól. A Magyarország természeti kincseit a szépség szolgálatába állító kozmetikumok hatóanyag-koktéljában az egész világon egyedülálló összetételű hévízi iszap és víz, hazai gabonakivonatok és biológiai tisztaságú illóolajok gondoskodnak a feszesítő, bőrtökéletesítő hatásról. A Kaviczky Exkluzív Gyémánt Rituálé azonnali hatású, látványos feszesítő és ránctalanító kezelés a gyémánt erejével. A speciális masszázsmozdulatokat alkalmazó rendkívüli arc- nyak és dekoltázs kezelés során használt drágakő őrlemény finoman polírozza a bőr felszínét, felfedve fiatalos ragyogását. Hatására a bőr feszesebbé, teltebbé válik, az arc visszanyeri kontúrját. A Szőlővirágos Energizáló Kezelés egy olyan revitalizáló, méregtelenítő […]
Kikapcsolódás hazai módra: a gyógyvizek országa, amit 5-ből csak egy magyar értékel
Budapest, 2017. március 12. – Kis hazánkban imádjuk a wellness hétvégét, amikor a monogramos fehér köntösben semmi más dolgunk nincs, csak lesétálni a medencéhez, és egész nap élvezni a meleg vízben a jóleső semmittevést. Ezzel az életérzéssel tarolt a félpanziós (75%) wellness hétvége (62%) a Danubius Hotels felmérésében. Bár gyógyvizeink messze földön híresek, mi mégis inkább kikapcsolódásért keressük fel a vizeinket (78%), mint az egészségünk megőrzéséért. A Danubius Hotels újra megkérdezte a vendégeit a nyaralási és wellnessezési szokásaikról. Az online felmérésében több mint 5000 fő fejtette ki véleményét a hagyományos fürdőbe járástól a gyógyszolgáltatásokon át a fitneszgurukig. Itt van a lábunk alatt, és mégis a külföldiek gyógyulnak tőle! Hazánk területének 80%-a alatt található termál- illetve gyógyvíz. Míg az orosz turistákat külön repülőjárat szállítja Hévízre, addig a magyarok nagy része vajmi keveset tud vizeink sokrétű felhasználhatóságáról valamint gyógyító erejéről. Még ha fel is keressük a gyógyvizeinket, akkor is pihenni megyünk (78%), és csak a válaszadóknak 16 %-a használja ki a földünk kincseit gyógyulási vagy rekreációs céllal. Szerettük volna kideríteni, hogy a válaszadóink mennyire vannak tisztában azzal, hogy milyen betegségek esetén használhatók vizeink. Még a legjobban köztudott mozgásszervi és reumatikus betegségeket is csak a megkérdezettek valamivel több, mint a fele jelölte meg, […]
Testet-lelket melengető kezelések
Még javában tombolnak a mínuszok, pedig már mindannyian nagyon vágyunk egy kis felmelegedésre! Ahelyett, hogy az időjárás miatt mérgelődnénk, keressünk kellemes, relaxáló alternatív megoldásokat, amelyek jólesően „felfűtik” a szervezetünket! Az immunrendszer erősítésére is kiváló hagyományos finn- és a kímélő infraszauna mellett számos testet-lelket melengető, az ellazulást elősegítő wellness kezelés közül válogathatunk a Danubius gyógy-wellness szállodáiban. Nem kell hozzá szállóvendégnek lennünk, hogy néhány kellemes órát eltöltsünk a számos szolgáltatást nyújtó Spa részlegeken, hiszen tárt karokkal várják masszázsra, gyógytornára, gyógykezelésekre a külsős vendégeket is a margitszigeti, hévízi, sárvári és büki hotelekben. Varázslatos érintések A fahéj-tartalmú olajjal végzett relaxáló masszázs melegítő hatású. A meghitt téli hangulatot fokozza a hozzáadott szegfűszeg-olaj, mely szintén az ellazulást hivatott elősegíteni. A Danubius Magic masszázs egy szilárd növényi olajokból készült gyertya meggyújtásával nyert illatos, meleg olajjal történik. Egyszerre élvezhetjük az értékes növényi hatóanyagok bőrpuhító és aromaterápiás hatását valamint a szakértői izomlazító, fájdaloműző és görcsoldó masszázsmozdulatokat. Szintén fűtő hatású a sós-pálinkás testradír bázikus fürdővel. Sót és gyümölcspálinkát kevernek össze masszázsolajjal, amelyből egészen különleges, sűrű testradír keletkezik. A bőr megtisztul, puhává és bársonyossá válik. A kezelés méregtelenítő fürdővel ér véget. Különleges illóolajak, felmelegített lávakövek és simító, gyengéd mozdulatok… A lávaköves masszázs évezredes keleti hagyományok esszenciája. A kövek sokáig megtartják hőmérsékletüket, […]
Tavaszváró 3 hónapos fogyókúra
A tavaszra várva elég gyakran gondolunk a plusz kilókra, amiket a téli hónapok alatt sikerült magunkra szednünk. Naná, hogy fogyni szeretnénk, mire lekerülnek majd rólunk a meleg kabátok és vastag pulcsik. A szándékkal nincs is baj, de mi van a kitartással? A látványos eredmények nem pottyannak az ölünkbe egy-két edzőtermi látogatás vagy margitszigeti futókör után, a kilók bizony ragaszkodnak hozzánk, és jó sok idő, rendszeres és módszeres technikák kellenek ahhoz, hogy karcsúbbá váljuk. Igen, a helyes táplálkozás is elengedhetetlenül fontos, de mozgás nélkül nincs eredményes fogyókúra. Kell egy jó edzőterem, kell egy jó instruktor és bizony kellenek az edzést követő levezető, kényeztető wellness lehetőségek is. A Danubius Premier Fitness klubokban mindez rendelkezésre áll, tehát ha megszületett Bennetek az elhatározás, a segítség készen áll! Mit szólnátok egy 3 hónapos Fogyi bérlethez, ami minden segítséget megad ahhoz, hogy formába lendüljetek a bikiniszezon kezdetére? Számos érv szól a Danubius Premier Fitness klubokban elérhető Fogyi bérletek mellett. Nézzük sorban: Személyre szabott edzésterv szakemberrel (kezdő állapotfelmérés, folyamatos konzultáció az instruktorokkal, egyszeri alkalommal személyi edzés, változások instruktori segítséggel történő nyomon követése, szükség szerint edzésterv módosítás) Kitűnően felszerelt fitnesstermek ( Technogym erősítő gépek, Stairmaster kardio gépek, Life Fitness gépek) Csoportos mozgásprogramok (jóga, aquagimnasztika, alakformáló torna, zsírégető torna, step […]
Élmények szárazon és vízen, Hévízen
Elhagyni a zajjal, stresszel, rohanással járó városi hétköznapokat és megérkezni a nyugalomtól körülölelt, idilli Hévízre: fél egészség! A másik fele pedig hozzáadódik néhány nap kikapcsolódás eredményeképpen. Tudta, hogy a Hévízi-tó Európa legnagyobb természetes termáltava? Hogy a benne található iszap egyedülálló bioaktív összetételét a tőzegmedrének köszönheti? Megtapasztalta már, hogy e különleges természeti képződmény bármely évszakban kihagyhatatlan fürdőzési élményt nyújt? A hidegebb hónapokban magas vízhőmérsékletének köszönhetően bátran belemerülhetünk a tóba, és a gőzölgő vízből figyelhetjük a hóesést, míg nyáron a víz felszínén nyíló indiai vörös tündérrózsák mesés látványa teszi különlegessé a fürdőzést. A gyógyvizes helyeknek speciális mikroklímájuk van: a levegőben található negatív iontúlsúly stresszoldó, pihentető hatású, elősegíti a tökéletes kikapcsolódást. Az egyedülálló hungarikummá nyilvánított tradicionális hévízi gyógykezelések – a tó gyógyvízével és iszapjával – messze földön híresek csodás hatékonyságukról. Tradíció és szakértelem Csupán egy kőhajításnyira a világhíres Hévízi-tótól méltósággal magasodik a Kossuth utca fölé a város legnagyobb múltú szállodája. Hévíz első gyógyszállodáját Finta József tervezte és 1976-ban nyitotta meg kapuit. A hosszú évek során számtalan rendezvény, számos átépítés, felújítás zajlott, több százezer gyógyulni és feltöltődni vágyó vendég fordult meg az egykori Thermal Hotel Hévíz szállodában, amely 2006-ban új nevet kapott. Sok híresség pihente ki már itt fáradalmait, mint például Larry Hagman alias […]
Egészséges antidepresszáns
Kihunytak a karácsonyi fények, a Szilveszter is felkerült az emlékek képzeletbeli polcára, a vidám pillanatokat felváltották a monoton szürke hétköznapok. Egyre hidegebb van, a felmelegedés és a tavasz beköszönte pedig reménytelenül távolinak tűnik… Nem csoda, ha ebben a csendes, lehangoló időszakban jelentkeznek a legnagyobb eséllyel a depresszió tünetei. Magyarországon havi szinten kétszázezer ember szenved depressziós tünetektől – szakértők szerint a depresszió 2020-ra a második leggyakoribb munkaképesség-csökkenést okozó betegség lesz világviszonylatban. A depresszió elterjedéséhez a legújabb kutatások szerint nagy mértékben hozzájárul a mai világ rohanó tempója, ritmustalansága, a negatív életesemények, folyamatos stressz, ami felborítja viselkedésbeli és biológiai ritmusunkat. Elejét vehetjük a depresszió kialakulásának, ha beiktatjuk az életünkbe a rendszeres kikapcsolódást, az ellazulásra fordított időt. Van egy közös kincsünk, ami a legjobb stresszoldó, amelynek rendszeres használata megőrzi belső harmóniánkat – ez pedig a termálvíz! Csodadoktor a medencében A gyógyhatású termálvizek, azaz a gyógyvizek háromféle módon hatnak a szervezetünkre. Fizikai hatásuk a melegnek köszönhető: ellazítja a feszes izmokat, kitágítja a vérereket, javítja a vérkeringést. A víz felhajtó erejének köszönhetően pedig könnyebben tudjuk mozgatni végtagjainkat, ami igénybe vett, kopott ízületek esetében különösen fontos. A gyógyvizek kémiai hatása úgy érvényesül, hogy a vízben oldott magas ásványi anyag tartalom egy része a bőrön keresztül felszívódva bekerül […]
Medencézzünk télen is!
Eljött a melegvizes wellness igazi szezonja! Ha a kikapcsolódásnak ezt a formáját választjuk, biztosra vehetjük, hogy a meleg víz kellemesen ellazít és újult erővel tölt fel. Zúzmarás bokrok, szikrázó havas táj, a hideg levegőt szinte harapni lehet – mindez simogató meleg vízbe mártózva, felszálló párafoszlányokon keresztül szemlélve még varázslatosabb. A víz nemcsak nyáron, de télen is főszereplő, ha kikapcsolódásról van szó – számtalan vonzó formában, változatos hőfokkal, kinek-kinek a kedve szerint. Jólesően meleg termál medencék, lazító jacuzzik, vízsugarakkal masszírozó élménymedencék, forró szaunák és gőzkabinok segítik elő a teljes ellazulást. Élvezetes immunerősítés A felgyorsult élet, a több stressz, az elégtelen mozgás hatására a legtöbbünknek nagy szüksége van egy kiadós masszázsra. A jó masszázs szinte csodát tesz: ellazít, méregtelenít, csillapítja a fájdalmat. Ahhoz, hogy az idegrendszerünk is „kisimuljon” a masszázs hathatós segítséget jelenthet. Egy kellemes relaxációs masszázs, például a melegolajos mécsesmasszázs, hatására egyenletesebb lesz a légzés, alacsonyabb a vérnyomás, és hatást gyakorolhatunk a szívritmus működésére is. A Danubius Health Spa Resort szállodákban bevezetett Szőlőmagolajos Testmasszázs csökkenti az ízületek és szövetek merevségét, fokozza az izmok rugalmasságát, javítja a vérkeringést és oldja a felhalmozódott feszültséget. A masszázst 100% tisztaságú szőlőmag olajjal végzik. Az értékes hatóanyagokban kiemelkedően gazdag, kellemes illatú olaj nagyon könnyen felszívódik a […]
Wellness ajándékutalvány karácsonyra = nem is olyan drága, mint hiszed!
Ha rendszeresen jártok szállodába nyaralni, akkor nincs tutibb karácsonyi ajándék egy wellness hotel szállásutalványnál. Azt mondod, drága dolog? Hadd győzzünk meg az ellenkezőjéről! Van 5 érvünk arra, miért ne vesd el a gondolatot, hogy Danubius szállásutalványt vásárolj szeretteidnek idén karácsonyra! Wellness élmény ajándékba, rögtön 2 főre! Ha úgy gondolkodsz, hogy nem aprózod el a karácsonyi ajándékvásárlást személyre szóló zokni, könyv, pulcsi vagy kozmetikum csomagokkal, és tudod, hogy szeretteid örömmel járnak wellness hétvégére, akkor egy 2 éjszakára, 2 főre szóló belföldi nyaralás szállásutalvány megoldja minden gondodat, sőt, a meglepetés és az öröm is garantált lesz! 6 féle Danubius szállásutalvány közül választhatsz! Válassz szállodát ás válassz ajándékutalvány típust! A Danubius városi szállodákba érvényes utalványokat már 50.000 Ft áron megvásárolhatod, de az all inclusive wellness kényeztetést magukban foglaló szállásutalványok sem kerülnek többe 117.000 Ft-nál. Minden Danubius szállásutalvány 2 éjszakára és 2 főre érvényes. Az ünnepnapokon is felhasználható utalványok kicsit drágábbak, a hétköznapokra szólók kedvezményesebbek. A fix áron megvásárolt szállásutalványt egy éven belül lehet felhasználni! Láttad már, milyen sok ünnepi hosszúhétvége lesz 2018-ban? Ideális arra, hogy a 3-4 napokat wellness élményekre váltsuk. Ha most vásárolsz szeretteidnek Danubius Szállásutalványt, örömet szerzel nekik a jövő évre, élményt adsz ajándékba! Nem is lesz más dolguk, mint […]
Készülj fel a hidegre! TOP 6 immunerősítő módszer
Ne hagyjuk, hogy meghűléssel lepjen meg bennünket a tél, vértezzük fel szervezetünket a hideg ellen- kellemes módszerekkel! Csípős reggelek, metsző szél, csontig hatoló kinti hideg és a fűtött helyiségek közti hőmérséklet különbség, tüsszögő emberek – a téli időszak megpróbáltatásai erősen igénybe veszik a szervezetünket, turbó fokozatra kapcsolva az immunrendszert. Ehhez járul még az év végére jellemző leterheltség, az ünnepek közeledtével ránk háruló plusz feladatokkal, határidőkkel. Több sem kell a bacilusoknak, ahhoz hogy támadásba lendüljenek, sokan épp az év végi szabadság idején dőlnek ágynak, veszítik el egészségüket! Ám nem törvényszerű, hogy győzzön a nátha, a téli megfázás elkerülhető, ha a szervezetünket megfelelően felkészítjük. Ha pedig valóban tenni szeretnénk az egészségünkért, miért ne kötnénk össze a kellemeset a hasznossal? Íme, a hat legkellemesebb immunerősítő módszer: Szauna Ha szervezetünket megszabadítjuk a fölösleges terhektől – mérgektől, salakanyagoktól – több ereje marad a kórokozókkal szembeni ellenállásra. A szauna évezredes gyógymód, rendszeres művelésével rendkívül ellenállóvá válik a szervezet. A szaunában uralkodó melegre és páratartalomra élénken reagál az egész szervezet, ráadásul a forróságban elpusztulnak a kórokozók, így kifejezetten ajánlott például a felső légúti, hurutos betegségek esetén vagy éppen influenzajárvány idején megelőzésképpen. Az infraszaunában a nap sugaraihoz hasonló infravörös fény csak a testet melegíti fel, a szauna kamra […]
Sokoldalú szépítőszer: a szőlőmagolaj
A Danubius Care Collection új színezékmentes, bőrbarát termékcsaláddal bővült. A hazai gyártásban készülő, vörös szőlőszemek gyümölcsös illatát megidéző kozmetikumok hatóanyaga az értékes szőlőmagolaj. A tiszta növényi olajokkal és természetes bőrápoló anyagokkal készült Danubius Care Collection kozmetikai termékeket otthoni ápolásra kínáljuk. Az új, szőlőmagolajos lábkrémmel frissítő talpmasszázs kerül bevezetésre a DHSR szállodák gyógyászati részlegein. A természet aranyló kincse A hidegen sajtolt, kizárólag természetes összetevőkkel rendelkező szőlőmagolaj hatása azonnal érezhető, táplálja és vitalizálja a bőrt. A természetben egyedülálló procyanidin tartalmú hatóanyag kombinációnak köszönhetően a szőlőmagolaj egyedülálló az olajok között. A szőlővel végzett testkezelések több száz éves hagyományokkal büszkélkedhetnek. Már a XVII. században találunk írásos feljegyzéseket szőlőmagolajjal történő kezelésekről. Akkoriban isiászra, arthritisre és más fájdalmakra biztosított gyógyírt ez a terápia. A szőlőmagból az olajat az úgynevezett hideg sajtolással nyerik ki. A hideg sajtolással készült szőlőmagolaj gazdag bioaktív antioxidáns összetevőkben: C-és E-vitamint, esszenciális zsírsavakat, és magas koncentrációjú linolénsavat – a világ egyik legerősebb antioxidánsát – tartalmazza. A szőlőmagolaj védi az érrendszert az elmeszesedéstől, erősíti a hajszálerek és a vérerek falait, ezáltal csökkenti a trombózisveszélyt. Antioxidáns hatásának köszönhetően védi a sejtek örökítőanyagát a káros hatások ellen. Javítja a látást és megakadályozza a szürke hályog kialakulását. Kozmetikai szerepe is kimagasló. Használata biztosítja a bőr rugalmasságát, simaságát […]