A víz az élet forrása, bölcsője, legfontosabb lételemünk. Nemcsak isszuk, de lubickolunk is benne, kihasználva testi-lelki egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait. Termálvíz, gyógyvíz, hidroterápia, balneoterápia, fürdőkúra és ivókúra – napjaink gyakran ismételt kifejezései, de ismerjük-e a fürdőkultúra gyökereit és máig érvényes tanait? És miért is Budapest a gyógyvíz-főváros? Megmutatjuk Budapest legjobb gyógyfürdőit bemutató cikkünkben! A kultúra bizonyos fokára eljutott népeknél már a régi ókori időkben is elterjedt volt a fürdőzés. Nem egy helyen fontos szerepet játszott a vallásos követelményekben is, mint például a régi babiloniaknál, asszíroknál, perzsáknál, indusoknál. A rendszeres és céltudatos fürdőzés – a tulajdonképpeni fürdőkultúra – a görög, majd főleg a római korban alakult ki a keleti rituális tisztálkodásokból. A rómaiak már azt is tudták, hogy a víz egyes betegségeket gyógyít. Ők kezdtek el közfürdőket építeni nagy medencékkel. A fürdők élén orvos állt és itt folyt a római közélet jelentős része is. Nemcsak Rómában, hanem a birodalom többi városában is nagyszámban építettek fürdőket. Városaikat olyan helyre építették, ahol meleg források biztosították a fürdők ellátását, mint például Pannónia fővárosában Aquincumban is, a mai Budapest területén. Nem véletlenül itt, hiszen Magyarország különleges balneológiai adottságai révén rendkívül gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben. Japán, Izland, Olaszország és Franciaország után, Magyarország a világon az ötödik […]
Programajánló
Őszi élményszüret a Danubius szállodákban, mutatjuk a legjobb programokat!
Aranyfényben úszó természet, simogató napsugár és elcsendesítő nyugalom vesz körül minket immár a forró nyár után. Szeptember és október a maga módján keresi kedvünket, és ezernyi színnel, ízzel és kikapcsolódási lehetőséggel csábít kirándulásokra, wellnessre, kulturális és gasztronómiai kalandokra. A Danubius szállodák kihagyhatatlan ajánlatokkal készülnek Budapesten és vidéken, sőt Londonban is! Hétvégi programok, új étlapok, extra kedvezményes ajánlatok, őszi szünet aktivitások színesítik az előttünk álló hetek, hónapok pihenési, feltöltődési lehetőségeit. Induljon hát az őszi élményszüret! Mutatjuk a balatonfüredi, bükfürdői, győri és budapesti programokat, szállodai csomagajánlatokat, melyekből családok és párok is bátran szemezgethetnek. Balatonfüred, őszre hangolva Tagadhatatlan, hogy az őszi Balatonnak is nagyon sok rajongója van. Ilyenkor már nem a csobbanás a főszereplő, hanem a tó ezer színben játszó hangulata, a romantikus séták, a part menti fák rozsda, napsárga vagy izzóvörös lombkoronája, a zamatos borok és a nyugalom szárnyakat adó érzése. Jó egy kicsit megállítani az időt az amúgy már elképesztő gyorsasággal száguldó mindennapokban. Kellemes élményeket nyújt egy hajókirándulás is a magyar tengeren, amit mindenki átélhet, aki október 13-ig igent mond a Danubius Hotel Marina vagy a Danubius Hotel Annabella Félpénzes ajánlat hajókázással ajánlatára. A szállodai medencék, szaunák és kulináris élvezetek – all inclusive korlátlan étel-italfogyasztás és Bubbles Club animációs programok a […]
Így tervezz az iskolai szünetekkel a 2024/25 tanévben!
Becsengettek. A nyári vakáció véget ért. Amikor élményekkel és sok játékkal feltöltődve elkezdődnek a dolgos hétköznapok, jó arra gondolni, hogy a 2024-25-ös tanévben is lesz bőven lehetőség családi pihenésre, all inclusive szállodai élményekre, Bubbles Club sárkánykalandokra. Az augusztus 08-i Magyar Közlönyben megjelent ugyanis az a kormányrendelet, amely ismerteti a 2024-25-ös tanév iskolai szüneteinek időpontját. Igazán fontos és örömteli hír, hogy a 2024. október 26-tól november 3-ig tartó őszi szünetet követően a téli szünet és a tavaszi szünet ebben a tanévben is hosszabb lesz, bár ennek fejében a nyári vakáció csak egy héttel később kezdődik meg, pontosan 2025. június 21-én. Kedves Szülők, kezdődhet a szabadságtervezés! A Danubius Hotels budapesti és vidéki szállodáiban egész évben kellemes családi pihenés és szuper élmények várnak! Tanítási szünetek rendje a 2024/25 tanévben A tanítás rendjéről szóló jogszabály szerint az alábbi időszakokban lesz közoktatási szünet Magyarországon a 2024/25-ös tanévben: Őszi szünet: 2024. október 26-tól november 3-ig első tanítási nap: november 4. hétfő Téli szünet: 2024. december 21-től 2025. január 5-ig első tanítási nap: január 6. hétfő Tavaszi szünet: 2025. április 17-től április 27-ig első tanítási nap: április 28. hétfő Nyári szünet: 2025. június 21-től 2024-hez hasonlóan, egy héttel később kezdődik a vakáció. Hétköznapra eső pirosbetűs ünnepek, amikor nem […]
Tombol a nyár! Éld át vidáman szuper programokkal és a Bubbles sárkányokkal!
A nyár derekán járunk, ahol gondolatainkat a csobbanás és a nyaralás, az önfeledt játék és a vidám szórakozás töltik ki. A hőmérő higanyszála nagyon magasra szökött, így a medencék és a Balaton-part a legjobb választás egy-egy frissítő családi kikapcsolódásra. Csobbanás, pancsolás, úszás, vízi csúszdázás, labdázás most a tökéletes időtöltés, amit talán csak a finom falatok és a hívogató programok szakítanak meg kis időre. A Danubius Hotels és az Ensana szállodák népszerű gyermekbarát szolgáltatása, a Bubbles Club mind a négy hotelben szuper animációs foglalkozásokkal és családbarát szolgáltatásokkal segít, hogy a felnőttek pihenhessenek, amíg a kicsik játszanak az animátorokkal és a kedves sárkányokkal. A balatonfüredi all inclusive Danubius Hotel Marina és a félpanziós Danubius Hotel Annabella, a bükfürdői all inclusive Danubius Hotel Bük és a hévízi all inclusive Ensana Thermal Aqua a vakáció minden napjára ellenállhatatlan kézműves és ügyességi programokat kínál, de természetesen sétálni, fotózkodni és táncolni is lehet az életnagyságú sárkányokkal, akik naponta több alkalommal is feltűnnek a szállodák közösségi tereiben. Tematikus hétvégék a nyár második felére Aki még több különlegességet, még több sárkánykalandot szeretne átélni, érdemes a színes tematikus hétvégékre is szobát foglalnia a Bubbles Club szállodákba. Mutatjuk a kínálatot: Max-old ki a hétvégét! Tölts el fergeteges hétvégéket Max, az […]
Nyaralás, wellness, kikapcsolódás Budapesten
Budapest a világ egyik legszebb fővárosa – halljuk, olvassuk évek óta. Vajon magyarként, belföldi turistaként megfordult-e a fejedben, hogy gyönyörű fővárosunkban töltsd el a szabadságodat? Történelmi városnézés, kulturális események, szórakozási és bevásárlási lehetőségek, koncertek, sőt gasztronómiai ízutazás és wellness kényeztetés is vár Budapesten. Több budapesti Danubius szálloda verseng a kegyeidért, tiéd a választás öröme, hogy melyik hotel kedvezményes csomagajánlatai között találod meg a kedvedre valót. Megértjük, hogy strandidőben a Balaton felé veszed az irányt, de egyébiránt nemcsak a vidéki wellness szállodák, hanem Budapest is megér egy hosszú hétvégét. Miért is ne fedeznéd fel fővárosunkat úgy igaziból? Legyen olyan a nyár, ahogy szereted! Csobbanás Budapesten Nyáron első gondolatunk a víz, a csobbanás, ami természetesen Budapesten is számos helyen elérhető. Akár egész napos fürdőzésről, akár városnézés utáni frissítő kikapcsolódásról van szó, a trendi Danubius Hotel Helia nagyon jó választás. A Danubius Hotel Helia közvetlenül a Duna-parton helyezkedik el, a folyóra néző szobákból Buda és a Margitsziget zöld panorámája tárul fel előtted. Csak egy ugrás Budapest legszebb, ősfás, zenélő szökőkutas szigete, ami számos programlehetőséget is kínál minden korosztálynak. Romantikus séták, bringóhintó, vadaspark, szabadtéri színpad, strandfürdő – csak néhány élmény, amelyek kellemessé tehetik budapesti pihenésedet. A rendkívül szép, Duna-parti környezetben található Danubius Hotel Helia különleges, Budapesten egyedülálló […]
Nyár, ahogy szereted! Válogass a legjobb programok között Budapesten, Bükön, Balatonfüreden és Győrben!
Tetőfokára hágott a nyaralási kedvünk, pörög a vakációs iránytűnk. Vajon merre is vegyük az irányt, hol legyen a családi nyaralás? Legyen az Budapest, világszép fővárosunk, ahol kulturális, szórakoztató és kulináris élményekkel töltődhetünk fel? Legyen az Győr, a barokk város, ami új élményfürdővel és fesztiválokkal hívogat? Legyen az Balatonfüred, a Balaton ékköve, ahol oly szép a Tagore sétány, hogy legszívesebben késő estig se térnénk nyugovóra? Vagy Bükfürdőn van a legjobb helyünk a családbarát wellness oázisban, ahol még a szülők is nyugodtan pihenhetnek? Abban biztosak lehetünk, bárhova is mutat az a bizonyos vakációs iránytű, mindenhol megtaláljuk a kedvünkre való pihenési formát, kikapcsolódási lehetőséget. Válogathatunk a Danubius szállodák kényelmi szolgáltatásaiból, de igent mondhatunk a környék eseményeire, nyári fesztiváljaira is. Legyen olyan a nyár, ahogy szereted! Vakáció Budapesten Budapest megér egy hétvégét, sőt még annál többet is! Történelmi emlékhelyek, kulturális események, világörökségi helyszínek és gasztronómiai kalandok bőséges választéka ígéri a kikapcsolódás örömét. Romantikázhatunk édeskettesben, nosztalgiázhatunk kényelmesen, sőt gyermekeinkkel is felkerekedhetünk, hogy megmutassuk nekik fővárosunk ikonikus látványosságait. Sétahajózás, szabadtéri színházak, nyári fesztiválok között válogathatunk Budapest nyári program naptárából. A belváros nyüzsgő hangulata mellé választhatunk vizes élményeket, sőt kulináris kényeztetést is. A Danubius budapesti szállodái között programterveinkhez illően válogathatunk. A wellness rajongókat a Danubius Hotel Helia […]
Kihagyhatatlan győri látnivalók és a 120 éves Hotel Rába - Danubius Magazin
A fesztiválok, a Győri Balett, az állatkert, az élményfürdő, a Rába-part ellenállhatatlan hangulata, a nagyvárosi forgatag és a Belga Söröző csak néhány lehetőség, amely Győrbe csábít. A barokk város, melyet számtalan jelzővel illetnek – A találkozások, a templomok, a kultúra, a folyók, a fesztiválok városa – élményekben gazdag úticél minden korosztálynak. Ideális pihenőhely azoknak, akik a három főváros (Budapest, Bécs, Pozsony) között utazva szeretnének megpihenni, de családok, fiatalok, párok vagy az idősebb generáció tagjai is vonzó programokat, gyönyörű győri látnivalókat találnak itt minden évszakban. Legyen az egy hosszúhétvége, vagy igazi nyaralás, Győr bármikor megér egy utazást! Szállástippünk az idén 120 éves Danubius Hotel Rába a barokk belváros szívében, ahol a jubileum apropóján számos színes és nosztalgikus programon is részt vehetünk. Győr Bécs és Budapest között félúton, szelíd környezetben fekvő patinás, sokszínű város, ahol építészeti, kulturális és természeti értékek sora ötvöződik egymással. A település sugár irányban összefutó úthálózata észak felől Szlovákiát, nyugatról Ausztriát, délről a Balatont, keletről pedig Budapestet köti a Kisalföld szívéhez. Magyarország műemlékekben második leggazdagabb vidéki városa a barokk belváros rekonstrukciójának elismeréséül elnyerte a műemlékvédelem Európa-díját. A történelmi korokat idéző templomok, paloták, múzeumok, jellegzetes sarokerkélyek, szűk közök belvárosi sétára invitálják a látogatót. A győri és Győr környéki szakrális műemlékek […]
Parázol a pazarlástól, és szeretnél ökosabban élni? Kövesd a Bubbles Club videósorozatát!
Bolygónk védelme, természeti kincseink megóvása, ökológiai lábnyomunk csökkentése és a pazarlás elkerülése rendkívül fontos témák napjainkban. Nemcsak a felnőtteket, de a gyerekeket is meg kell ismertetni a környezetvédelem aktuális kérdéseivel, emlékeztetni kell őket a legfontosabb feladatokra és tudatosítani kell bennük, mennyi mindent tehetnek gyerekként is a Föld megóvása érdekében. A zöld szemlélet alól sem a hétköznapokban, sem a szállodai nyaralás alatt nincs kibúvó! – vallja a Bubbles Club. A Legyél Te is Zöldfülű! környezettudatos koncepcióval elindított szemléletformáló szállodai animációs programokat – zöld világnapok, ökológiai lábnyomot csökkentő játékos ötletek, újrahasznosított és természetes anyagok feldolgozása a kézműves foglalkozásokon, QR kódok alá rejtett tippek a természet felfedezésére – hatékonyan támogatja és kiegészíti a Föld Napján elindult 15 részes edukációs videósorozat. A Bubbles Club idei szállodai programjaiban is nagy hangsúlyt kap a környezetvédelem, ám bőven lesz alkalom mozgásra és sportra is, sőt a szerencséteket is próbára tehetitek a kínai fa-sárkány évéhez illő tematikus hétvégéken. Körkérdés, gyerekszáj és zöld tippek A Legyél Te is Zöldfülű! szemléletformáló videósorozat három kategóriában ösztönöz arra, hogy mindenki legyen tevékeny részese a környezetvédelemnek a hétköznapokban. A Bubbles Club törekvéseit értékadó celebek is támogatják, a „Körkérdés” jellegű kisfilmekben Farkasházi Réka, Kárász Eszter, Kiss Gergely és Lackfi János – véleménye és hétköznapi […]
Vigyázz, kész, rajt! A kínai sárkányév lendülete és a nyári nemzetközi sportversenyek hangulata is megjelenik a Bubbles Club idei tematikus programjaiban.
A Danubius Hotels és az Ensana szállodák népszerű gyerekbarát márkája 2024-ben is változatos, minden korosztályt megmozgató eseményekkel és izgalmas sárkánykalandokkal készül a tavaszi-nyári szezonra. A szállodavállalat nagyívű szállodai fejlesztései nyomán megújult szobák és lakosztályok, interaktív kerti játszóterek és szórakoztató FunZone is várja a Balatonfüredre, Bükfürdőre és Hévízre érkező családokat. A tavalyi jubileumi évben elindított Legyél Te is Zöldfülű! környezettudatos koncepciót a szállodai öko-programok mellett 15 részes edukációs videósorozat egészíti ki. Vigyázz, kész, rajt! Mozogj a zöldben! felhívással nemcsak a zöld szemlélethez, de az idei nyári sport világversenyek aktivitásaihoz is csatlakoznak. A kínai Fa-sárkány évét a Bubbles Club sárkányai is magukénak vallják, és különleges tematikus hétvégéken teszik próbára a rajongók szerencséjét. Boldog gyerekek, pihenő szülők! A négy Bubbles Club szálloda – Danubius Hotel Marina és Danubius Hotel Annabella, Balatonfüred, Danubius Hotel Bük, Bükfürdő, Ensana Thermal Aqua, Hévíz – mindegyike büszkén adja át április derekán vendégei részére a megújult, megszépült szobákat és vendégtereket, valamint az új szórakoztató játékokat. A Danubius Hotel Annabella 2. és 3. emeletén teljesen megújult, balatoni hangulatú prémium szobák és lakosztályok emelik új szintre a Tagore-sétány melletti pihenést. A Danubius Hotel Marina tágas kertjében kibővült játszótér várja a kicsiket április végétől. A Danubius Hotel Bük a wellness részleg korszerűsített […]
A 120 éves győri Danubius Hotel Rába egész éves programsorozattal ünnepel
1904 – 1954 – 2024. A hajdani Meixner Hotel Royal Szálloda több emberöltőnyi története igazi történelmi, kulturális és gasztro-történeti időutazás, amit az idei tematikus rendezvénysorozatnak köszönhetően a szálloda vendégei is megismerhetnek. Győr legelső hotele az évszázadok viharai után ma is eredeti helyén áll, és a hajdani építtető, Meixner Mihály eredeti elképzeléseihez híven, szállodai és éttermi vendégeket fogad a barokk belváros kapujában. Napjaink Danubius Hotel Rába szállodája vezetett sétákkal, kulináris nosztalgiával, éttermi akciókkal hajt fejet a rendkívüli történet előtt, és kedvezményes szállásajánlatokkal vonzza a vendégeket a vizek, a legendák, a fesztiválok népszerű városába. Győr egész évben megér néhány napot, sőt évente több alkalommal is érdemes felkeresni a látnivalókban és élményekben gazdag várost, ahol gyógy- és élményfürdőzés, kulturális programok, természetközeli barangolások, nagyívű fesztiválok és szakrális emlékek színesítik a kikapcsolódást. Tematikus jubileumi programok hónapról hónapra A tavasztól őszig tartó nosztalgikus ünneplésben nemcsak a történelem és a kultúra rajongóit várja a Danubius Hotel Rába, hanem azokat a családokat és vendégeket is, akiket megszólítanak a győri attrakciók. Számukra szállás- és belépődíj kedvezményekkel teszik vonzóvá a barokk várost és az évszázados hotelt. A jubileumi programsorozat március 25-én kezdődik, a szálloda 1954. évi újra nyitásának emlékére. Április tematikája: A vizek városa Győr a vizek vagy a folyók […]
Megújult szobák és vendégterek Budapesten, Balatonfüreden és Bükfürdőn
Mindig felcsillan a szemünk, amikor kedvenc szállodáink megújulásáról kapunk híreket. 2024 tavaszán megtriplázódik örömünk és lelkesedésünk, hiszen a Danubius Hotels három népszerű szállodájában is birtokba vehetünk teljeskörűen felújított prémium szobákat, elegáns és páratlan felszereltségű lakosztályokat, kényeztető wellness vendégtereket. A tavaszi időzítés tökéletes, hiszen utazási kedvünk a napsugaras időjárással folyamatosan élénkül, közelednek az ünnepi hosszúhétvégék, és küszöbön a nyaralás tervezése is. Tavaszi megújulás három szállodában A rendkívül szép, Duna-parti környezetben található Danubius Hotel Helia különleges, Budapesten egyedülálló lakosztályokkal nyújt tökéletes szállást nemcsak a szabadidős, de az üzleti vendégeknek is. A népszerű balatonfüredi Danubius Hotel Annabella idei megújulása nyomán balatoni hangulatot árasztó prémium szobákban lesz még emlékezetesebb a balatoni nyaralás. Az all inclusive, családbarát wellness oázis, a Danubius Hotel Bük a wellness részleg korszerűsített tereivel és szolgáltatásaival, továbbá egy újabb emelet felújított szobáival garantálja a minőségi pihenés és kényeztetés pillanatait. Mindhárom Danubius Hotels szálloda belsőépítészeti terveit a spanyol tervező, Nathalie Rottenburg hoteldizájn-specialista készítette, akivel a szállodalánc már a Hilton és a Radisson Blu Béke Hotel belső tereinél, és a White Raven skybar megalkotásánál és a Danubius Hotel Helia megújult tereinél is együttműködött. A lendület és a kényelem új szintje Danubius Hotel Helia Az évek óta tartó nagy szállodai megújulásban a lobby, a […]
Új lehetőségekkel csábítanak idén a balatonfüredi szállodák
A hatalmas energiákkal, új lendülettel érkező kikelet mindenkinek meghozza az utazási kedvét. Tervezzük a tavaszi és nyári balatoni és wellness hétvégéket és keressük a családi nyaralás legjobb helyszíneit. Mindig nagy örömmel megyünk pihenni és feltöltődni a Balatonra, örök kedvencünk a csodás Balatonfüred, ahol minden korosztály megtalálja az aktív pihenés és a kényeztető nyaralás lehetőségeit. A Danubius Hotels népszerű balatonfüredi szállodái – az all inclusive Danubius Hotel Marina és félpanziós ellátást biztosító Danubius Hotel Annabella – 2024. áprilisában nyitják meg kapuikat a vendégek előtt. Aki figyelemmel kíséri szezonálisan üzemelő szállodáink életét, jól tudja, hogy a téli szünet alatt mindig nagy dolgok történnek a hotelekben, és kíváncsian figyeli a tavaszi nyitás előtti híreket az újdonságokról. Cikkünkben lerántjuk a leplet a téli megújulás eredményeiről, és csábító, új dimenziókba emeljük a balatonfüredi nyaralás hangulatát. Új szobatípussal tér vissza 2024-ben az Annabella A Tagore sétány melletti klasszikus szálloda kedvelőit egészen biztosan felvillanyozza az örömteli hír a 2. és 3. emeleti szobák teljes megújulásáról. A Prémium szobatípus szerinti újjászületés az idei szezonban 135 kétágyas szobát és 2 tágas családi lakosztályt érint, melyek már foglalhatók, sőt, érdemes is lecsapni rájuk mielőbb! A teljesen megújult, megszépült Prémium szobák tengerkék és napsárga színei a balatoni nyaralás életérzését sugallják. A […]