Legendás vezetőink sorozatunk következő vendége Deák Imre, aki 2006-2017 között vezérigazgatóként állt a Danubius élén, és a mai napig a Danubius igazgatóságának tagja. Kinevezése előtt szállodaigazgatóként tevékenykedett Keszthelyen és Hévízen, majd az Amerikai Egyesült Államokban. Visszatérve a Danubiushoz a vállalat vezérigazgató-helyettese lett, majd Betegh Sándort követte a vezérigazgatói pozícióban. Deák Imre vezérigazgatóságának idején vezette ki a CP Holdings a tőzsdéről a céget, amely zárt részvénytársasággá alakult. A Danubius túlélte a 2008-2009. évi gazdasági válságot, klaszterekbe szervezték át a Danubius szállodáit és eladták a pécsi Pátria szállodát, a keszthelyi Helikon szállodát és az alsópáhoki kempinget. Mi volt a legnehezebb feladata vezérigazgatósága alatt? Szó szerint álmatlan éjszakák sorozatát hozta, hogy a 2008-2009. évi gazdasági válság következményeként, a vállalat talpon tartásának érdekében, két lépcsőben meg kellett válnunk 1400 (!) munkatársunktól, a mintegy 4300-ból. S akkor az sem vigasztalt, hogy egyébként teljesen logikus költségcsökkentő lépés volt a szállodák klaszterekbe szervezése. Mit tekint a legnagyobb vezérigazgatói sikerének? Minden nehézség ellenére sikerült egy nagyon jó csapatot összeállítani, az ország minden részéből érkezett, s különböző habitusú szakemberekből. Emellett akkor érkezett a vállalathoz az első külföldi felsővezető Andreas Schuster személyében. Üzemeltetésben a legnagyobb siker talán az első magyarországi all-inclusive rendszer bevezetése volt a Hotel Marinában. Akkor, az a […]
Ázsiai receptek
Ázsiai receptek a Danubius szállodák mesterszakácsaitól +[VIDEÓ]
Legendás vezetők az 50 éves Danubius Hotels történetében - interjúsorozat 1.
Az 50 éves Danubius Hotels néhány legendás vezetője rövid interjúkban szólal meg pályafutásának emlékezetes pillanatairól és a Danubius életének fontos mérföldköveiről. Sorozatunk első részében Betegh Sándorral beszélgetünk, aki 1990-2006 között, 16 éven át vezérigazgatóként irányította a céget. Kinevezése előtt a vállalat sales és marketing vezérigazgató-helyetteseként tevékenykedett, visszavonulása után pedig a Danubius igazgatóság tagjaként vett részt a Danubius életében, egészen 2016-ig. Betegh Sándor vezérigazgatóságának idejére esik többek között a vállalat részvénytársasággá alakulása, a balatoni csárdák, a budapesti Aquincum szálloda, valamint a Hotel Eger & Park eladása, a Danubius tőzsdei bevezetése, majd a CP Holdings meghatározó tulajdonossá válása. Ekkor történik a HungarHotels többségi tulajdonának megszerzése, szállodáinak integrálása is. Elindul a Danubius nemzetközi gyógy-szállodavállalattá fejlesztése, a marienbadi, a szovátai, majd a pöstyéni gyógy-szállodavállalatok integrálása a cégbe, majd a londoni Hotel Regents Park kisebbségi tulajdonának megszerzése, valamint a szálloda üzemeltetésének átvétele. Mi volt a legnehezebb feladata vezérigazgatósága alatt? A privatizáció akkor még egy számunkra ismeretlen gazdasági tevékenység volt, amiről igen csekély ismerettel rendelkeztünk. Megjegyzem, a „nyakunkra” küldött külföldi „tanácsadók” sem segítettek sokkal több használható elképzeléssel. De megoldottuk… Mit tekint a legnagyobb vezérigazgatói sikerének? A fő cél az volt, hogy a Danubius Hotels, mint gyógyszállókat üzemeltető speciális hotellánc minden ingatlanával együtt egyben megmaradjon. Az ÁVÜ-vel folytatott, […]
Mit jelent? - All inclusive, Félpanzió, Büféreggeli, A la carte, Sunday Brunch
Elég csak belepillantani a szállodai vendégelégedettségi kérdőívekbe, vagy megismerni a szállodában pihenő vendégek legfontosabb kritériumait a szállodai pihenésükkel kapcsolatban, és azonnal egyértelmű, hogy a szállodai étkezések fontossága az elvárások piramisának csúcsán foglal helyet. Ha jó és bőséges az étel, elégedett a vendég. Ellenkező esetben bizony – tudjuk, hogy az éhes gyomor nem jó tanácsadó – hol itt, hol ott üti fel fejét egy-egy reklamáció, felvágás, panaszos gondolat. Nézzük csak sorban, mi mit jelent a szállodai étkezésben: Kontinentális reggeli Ilyen reggelivel a Danubius szállodákban nem találkozhatsz, mert ez a legegyszerűbb szálláshelyek legegyszerűbb reggeli étkezése. Kenyeret vagy péksüteményt tartalmaz, vajjal vagy margarinnal, dzsemmel, kávéval és teával. Ha felvágottat és sajtot, talán némi zöldséget is adnak melléje, akkor ez már a bővített kontinentális reggeli. Szálláshelytől függően ezt a kínálatot ki is porciózhatják személyenként, vagy büféasztal-szerűen korlátlan fogyasztást biztosítanak belőle. Büféreggeli vagy svédasztalos reggeli Nevéből eredően reggeli ételeinket és italainkat egy büféasztalról válogatjuk össze magunknak, természetesen mindenből annyit és annyiszor veszünk, amennyit szeretnénk. Fontos szabály ilyenkor, hogy a büfé kínálata a helyben fogyasztást teszi lehetővé, nem pedig a szendvicsek gyártását és táskába süllyesztését egész napra! A büféreggelik választéka a szállodák besorolásától függ, nyilván szerényebb egy háromcsillagos szálloda esetében, mint egy ötcsillagos hotelben. A szerénység […]
Így készül a csörögefánk az Arena konyháján. Februárban Te is megkóstolhatod!
Nincs farsang fánk nélkül! A Vízkereszttől Húshagyó keddig tartó vidám farsangi időszak talán legjellegzetesebb, leginkább kihagyhatatlan része a fánk, amit számtalan verzióban ismerünk és szeretünk. Jártunkban-keltünkben keressük az étlapokon az édes finomságot ezekben a hetekben, és gyakran megsütjük otthon is szeretteinknek, akik hálásan tüntetik el pillanatok alatt remekműveinket. Fánkból soha nem elég! Mindig jöhet egy újabb adag és egy újabb recept – ezért is ajánljuk jó szívvel a Danubius Hotel Arena séfjének farsangi fánk ajánlatát a hozzátartozó recepttel együtt. Müncz Gábor séf farsangi ajánlata: Csörögefánk A csörögefánkot bizonyos helyeken forgácsfánk néven is ismerjük, ám az is igaz vele kapcsolatban, hogy egyszerűen ellenállhatatlan. Valószínűleg minden háztartásban más-más recept alapján sütik, és formája is változatos lehet. Egy jól bevált fánkrecept mindig nagy kincs, ezért is osztjuk meg Müncz Gábornak, a Danubius Hotel Arena séfjének receptjét. Érdemes kipróbálni, sőt érdemes megkóstolni is farsangi finomságot a szálloda Coffee Shopjában, ahol egész februárban étlapon szerepel a csörögefánk. Csörögefánk receptje Hozzávalók: (4 főre) 50 dkg liszt 2 evőkanál porcukor 5 evőkanál rum 5 db tojássárgája 16 dkg tejföl 5 dkg puha vaj 1 csipet só 1 púpozott mokkáskanál sütőpor étolaj a sütéshez porcukor a szóráshoz Tálba mérjük a lisztet, a sót, a sütőport és a porcukrot. […]